Julieta az az ajándék, amit mindenki szeretne kicsomagolni

Ha nagyon gondolkoznál rajta, hogy milyen ajándékot is szeretnél karácsonyra akkor segítünk.

Indul a karácsonyi bevásárlások ideje. A plázák és bevásárlóközpont már vélhetően ünnepi díszben úsznak. Az üzletek akciókkal vonzzák be a vásárlókat és az emberek csak mennek körbe körbe kilométereken át, és ötletük sincs kinek mit vegyenek. Mi ebben most nem fogunk tudni segíteni, de a magunk módján mi is hoztunk egy kis ajándékot már így jó előre.

Julieta egy izgalmas személyiség, kisugárzásával egyből felkeltette az érdeklődésünket. Már csak egy piros masni kell rá és ha nagyon úgy van mi szívesen látnánk karácsonykor a fa alatt. Persze ilyenkor bármilyen ajándéknak tudunk örülni. Talán még a TV, Iphone, Xbox se tudná felvenni vele a versenyt bár a listánkon ezek is nagyon elől vannak.

Lyna fitneszben erős, de a tekinteteket is könnyedén megemeli

Ismerjétek meg Lyna-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 3 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Lyna talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

Chiara Marie: a lány, akit nem lehet nem észrevenni

Chiara Marie mindössze 22 éves, mégis már most komoly figyelmet kap az online világban. Nemrég csatlakozott az Instagramhoz, de követői száma már átlépte a 280 ezret. Posztjai valósággal taroltak, főként a férfiszívek körében.

Nem csoda, hiszen Chiara természetes szépsége egyszerre kifinomult és feltűnő. Különösen a szemei azok, amik szinte hipnotikus hatással vannak a nézőre. Az első benyomás: visszafogott, de annál lehengerlőbb.

A közösségi médiában korábban azt írta magáról, hogy színészkedik, énekel, és modellkedik is. Bár ezek mind izgalmas tevékenységek, mi leginkább azt látjuk, hogy puszta jelenlétével is képes hatást gyakorolni.

Nem használ túl sok filtert, nem túlozza el a dolgokat – pont ez ad neki hitelességet. A képei között lapozva nehéz eldönteni, mi a szebb: a mosolya, a tekintete vagy az összhatás.

Chiara olyan, mint egy nyári szellő – friss, üde, és mindenki észreveszi. Egyre többen kíváncsiak rá, és valószínűleg ez még csak a kezdet. Ha ilyen tempóban halad, hamarosan nem csak az Instagramon lesz sztár.

Lyna izgalmasabb lesz mint egy netflix sorozat

Ismerjétek meg Lyna-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 3 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Lyna talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

Egy kis nyújtás Adelával? Erősebb, mint egy dupla presszó

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Adela-t, aki garantáltan fel fogja dobni a napunkat.

Hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem a forró kávéra gondoltunk, bár kétségtelen, hogy reggelente azt is szívesen szürcsöljük. Adela egy spontán tornaórával készült nekünk, talán ez az egyetlen mozgásfajta ami miatt hajlandóak vagyunk reggel megizzadni.

Chiara szemei célba vesznek – és senki nem menekül

Ismerjétek meg Chiara-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma érthetetlen, mindösszesen 300 ezer a közösségi oldalán, pedig a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Kicsit talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti almáit bezárva tartani. De ne vitassuk el tőle a sportosságot se, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

Annelese önbizalma nem alaptalan

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Annelese egy 27 éves ausztrál fitneszmodell és online edző, aki arról híres, amiért rengeteget dolgozott: a testátalakításáról. Annelese annyira gebe és semmilyen volt, hogy elkezdett edzeni, mert nem érezte magát jól a bőrében, „löttyednek” és tónustalannak tartotta magát.

Kezdetben a súlyemeléssel próbálkozott, hogy legyen valami izma és némi tónus is felfedezhető legyen a testén, valamint hogy javítsa az egészségi állapotát. A 175 centis Annelese azóta minden ízében fitt és nőies lett.

Stacie autókat políroz, de művészi szinten

Mindenki szereti az édességet, a csokoládét, de szinte mindenkinek van kedvence, és bizony olyan is van, amire a pénzt sem sajnáljuk. Stacie annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye.

Aki már túl van az ebéden annak azért, aki pedig nemsokára vacsorázik annak meg azért kötelező elfogyasztania ezt a finom desszertet. Igazából Stacie az az édesség, aminek soha nem tudnánk ellenállni még ha az álmunkból keltenek fel akkor sem. Még az nem tudtuk eldönteni, hogy a mosolya vagy Ő maga finomabb de így egyben a kettő nagyon veszélyes. Annyira édes, hogy neki a cukrászdában lenne a helye a finomságok között.

Ingrid az a fogászati asszisztens, akiért önként nyitnánk nagyra a szánkat

Annelese története igazi inspiráció mindazoknak, akik valaha érezték magukat kívülállónak. Gyerekkorában gyakran csúfolták megjelenése és visszahúzódó természete miatt, sokszor volt az iskolai tréfák céltáblája. Ám amit mások gyengeségnek hittek, az benne elszántságot szült.

Annelese éveken át csendben dolgozott magán – nem a visszavágásért, hanem önmagáért. Elkezdett edzeni, egészségesebben élni, és lassan, de biztosan átalakította a testét és az életét is. Mára egy olyan sportos, energikus nő lett belőle, akit sokan követnek és csodálnak.

Közösségi oldalán rengeteg motiváló posztot oszt meg, ahol őszintén mesél a múltjáról és arról, hogy nem volt mindig ilyen magabiztos. A teste mára nem csak izmos, de arányos és esztétikus – igazi edzésikon lett belőle. Sokan példaként tekintenek rá, főleg azok, akik hasonló úton járnak. Annelese sosem felejti el, honnan indult, és épp ez ad hitelességet minden szavának.

Ma már azok is elismerik, akik egykor kinevették – sőt, néhányuk edzéstanácsot is kér tőle. Annelese pedig nem bosszút áll, hanem inspirál. Mert aki egyszer megtanul küzdeni magáért, az sosem lesz többé áldozat – csak példa.

A szépsége áldás… vagy átok? A Cseh Barbie munkahelyi nehézségeiről vallott

A mindössze 21 esztendős Gabriela Jiráčková igen korán lett céltudatos: 7 éves kora óta világhírű énekesnő szeretne lenni, emellett meggyőződése, hogy valójában hercegnői létre született.Példaképe Barbie baba, mindig is pont olyan kecses, elegáns és finom szeretett volna lenni, mint ő. Már általános iskolásként ehhez az álomképhez igazodott, 13 éves kora óta mindennap sminkeli magát. Már általános iskolásként ehhez az álomképhez igazodott, 13 éves kora óta mindennap sminkeli magát.

A Cseh Barbie néven ismert influenszer, Gabriela zavarba ejtően őszintén beszélt arról, milyen kihívásokkal néz szembe a munkaerőpiacon. Elmondása szerint szépsége nemcsak csodálatot, hanem komoly akadályokat is jelent számára. „Sokszor érzem úgy, hogy nem engem, hanem a külalakom alapján ítélnek meg” – mondta egy friss interjúban.

Több állásinterjún is tapasztalta már, hogy a férfi döntéshozók zavarba jönnek a jelenlététől. Egyes munkaadók nyíltan kijelentették: túl „feltűnő” a külseje egy irodai környezethez. Ő viszont csak egy dologra vágyik – hogy a tudását és tapasztalatát is komolyan vegyék.

„Nem tehetek róla, hogy ilyen az arcom, de ettől még tudok dolgozni” – mondja nevetve, de szavai mögött ott bujkál a csalódottság. Követői közül sokan támogatják, és példaképként tekintenek rá. Gabriela azonban tisztában van azzal, hogy előítéletekkel teli világban él.

Ezért most új irányba indult: saját vállalkozást indít, ahol végre senki nem akad fenn azon, hogy jól néz ki. Azt mondja, ha máshol nem, hát a saját szabályai szerint fog érvényesülni.

És ha valamit biztosan tudunk róla, az az, hogy ő nem az a típus, aki csendben marad, ha igazságtalanság éri.