Emmy igazán velünk tölthetné a hosszú hétvégét

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Emmy kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet, hogy csak egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget.

Emmy egy átlagos lány is lehetne, de valami mégis van benne. Sok ilyen lányt látni nap mint nap, de Ő mégis valahogy más. Egyébként simán elindulhatna egy Disney királylány válogatón mert olyan mintha a egy rajzfilmből elevenedett volna meg. Vélhetően a népszerűségét is ennek köszönheti. Mondjuk az kész csoda, hogy az isnta profilját még nem függesztették fel ahol már közel 200 ezren követik. Ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.

Ha Anna lenne a menzás néni akkor csak annyit mondanánk, kérünk még

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Anna Vakili arról híres, hogy a görögdinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje, és 24 évesen is újabb és újabb beavatkozásokra készül. A legrosszabbul azt viseli, ha intelligenciája hiányosságát vonják kétségbe. Anna nemrég megosztotta követőivel nagy álmát, hogy lassan gyereket szeretne. Párjával szerinte teljesen hétköznapi életet élnek, ennek ellenére, van hogy külseje miatt őt számos kritika éri.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a párom és a családom az elsők” – mondja a modell, aki nemrég közösségi összefogást indított rászoruló nők plasztikai beavatkozásainak finanszírozására. Meli amúgy zenét is szerez, a közeljövőben ezt az oldalát is szeretné jobban megmutatni közönségének.

Julia termoszából a tejes kávé is jobban esik

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Júliát. Annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye a sütemények között, bár Őt nyugodtan fogyaszthatják a cukorbetegek is. Tényleg egy bájos tünemény, és nem csoda, hogy ezek után húzóra meg fogsz inni 1 liter tejet.

Köllő Babett naplemente előtti csobbanása rádöbbentett minket arra, hogy mindjárt vége a nyárnak

Most épp egy családi nyaralás során sikerült lefotózni Köllő Babett-et a megfelelő pillanatban, ezért úgy gondolta, hogy megosztja követőivel is a képet, hiszen egyáltalán nincs szégyenkezni valója.

Görögországi nyaralására is nőies ruhadarabokat vitt magával Köllő Babett, aki most egy piros fürdőruhában úszkált a szálloda medencéjében. A fotósnak épp a legjobb pillanatban sikerült őt lefotózni, amikor a medence szélén támaszkodva nézelődött. Látszólag a hideg szél még jót is tett az összképnek. Éles mint a csempevágó szokták mondani.

„Gyerekkoromban a nyarak végeláthatatlanul hosszúak voltak. Reggeltől estig bicikliztünk, bújócskáztunk, fára másztunk, fociztunk, bandáztunk. Most meg úgy érzem, hogy rohan az idő.A nyár alig kezdődött el és lassan véget is ér. De tartalmasan telt. Gondoltam, hogy megosztok veletek néhány képet, hogy merre is jártam. Ilyen is volt. Pihizős,kikapcsolódós” – írta fotója mellé Babett.

Natalie közösségi oldala sosem volt unalmas, de most még magasabbra tette a mércét

Natalie közösségi oldala sosem volt unalmas, de most még magasabbra tette a mércét. Natalie, aki folyamatosan oszt meg magáról lenyűgöző képeket, ezúttal Balin pihen, és onnan küldött egy kis élménybeszámolót követőinek. Hihetetlen, de az Instagramon több millió dollárt keres azzal, hogy több mint egy millió követőt tudhat magáénak. Érdemes megjegyezni, hogy mindössze két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami figyelemre méltó teljesítmény. Legújabb fotója garantáltan mindenki figyelmét felkelti. Ezzel a képpel olyan látványt nyújtott követőinek, hogy még a munkában ülve is feldobta a napunkat.

A kép annyira lenyűgöző, hogy szinte bármilyen ajándékkal felér. Natalie ügyesen használja közösségi oldalát, hogy élményt és inspirációt nyújtson rajongóinak. Baliról készült felvételei nemcsak a gyönyörű helyszínt, hanem az ő természetes szépségét is tökéletesen bemutatják. Az ő sikere az Instagramon egyértelmű bizonyítéka annak, hogy mennyire jól érti, hogyan lehet összekapcsolni a személyes márkát és a közösségi médiát. Natalie posztjai mindig várva várt pillanatok, és követői minden új bejegyzését izgatottan várják. A legutóbbi kép is bizonyítja, hogy ő valóban mestere ennek a világnak. Az ilyen tartalmak miatt marad a követői számára inspiráció és szórakozás forrása egyaránt.

 

Meginnánk most egy nagy bögre tejet, de hogy miért arra Claudia a válasz

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Claudia-t. Annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye a sütemények között, bár Őt nyugodtan fogyaszthatják a cukorbetegek is. Tényleg egy bájos tünemény, és nem csoda, hogy ezek után húzóra meg fogsz inni 1 liter tejet.

Tóth Andi nyaralós képeit nem lehet megunni

Ki merjük jelenteni, hogy a 2021-es év Tóth Andi egyik legsikeresebb éve volt, ami a karrierjét illeti. TV műsorokban szerepelt, ahol bizonyította, hogy nem a szerencsének köszönheti sikereit, hatalmas tehetség aki a színpadra született, valamint több számával is milliós megtekintést ért el a youtube-on.

Sajnos Andit elég kikezdte a hazai bulvár sajtó, és hát maradjunk annyiban nem irigyeljük annyira a jelenlegi helyzetét, de mivel kellően erős személyiség így vélhetően ebből a helyzetből is fel fog állni idővel. Fantasztikus formában van most is és volt akkor is amikor Aruba szigetén vakációzott, ami a Karib-tenger déli részén található. Szerencsére pihenés közben sem felejti el a rajongóit és minden helyszínről küld nekünk egy kis csemegét.  Így ezek a nyaralás se tűnt el a feledés homályában. Az énekesnő továbbra is sokat sportol, odafigyel a táplálkozására, hogy tökéletes maradjon az alakja.

Lanna kedvenc hobbija a kerékpározás, nyeregre fel

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszkével mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Zhanna-ra.

Férfi nincs akinek ne ugrana ki a szeme, egy ilyen alak láttán. Zhanna több millió embert ér el a különböző közösségi oldalain, így  nem mondható érdektelen szépségnek. Ez azt jelenti, hogy neki elég kirakni napi egy posztot az instára és máris milliókat keres. Ő tényleg nagy fejtörést okozott nekünk, mert nem tudtuk eldönteni,  hogy milyen képeket tegyünk róla ki. Olyat amin háttal van, vagy inkább olyat amin szemből látható.

A napokban kerékpározni ment, de hát maradjunk annyiban nem éppen az alkalomhoz illő öltözetben. Bringázni egyébként jó dolog, mindenkinek ajánljuk aki szeretné kiszellőztetni a fejét. A kerékpár árak is eléggé elrugaszkodtak de úgy gondoljuk egy ilyen befektetés mindenképpen megtérül és évekig jó társunk lehet a túrákon.A legjobb az lenne ha Zhanna is velünk tartana.

Magasságával hódít a neten Marie, akire még a kosarasok is felnéznek

Közel két méteres magasságával állandó céltáblája volt kortársai gúnyolódásának a most 28 éves Marie Temara, ám egy 2021-ben közzétett poszt meghozta számára a sikert. Így Marie néhány éve internetes tartalomgyártóként és befutott modellként keres rengeteg pénzt, népes rajongótáborában pedig híres sportolók, köztük kosárlabda játékosok is megfordulnak.

Marie Temara már kiskamasz korától kezdve diáktársai fölé tornyosult ami a magasságát illeti, ezért állandó elszenvedője volt a többi gyerek piszkálódásának. A sors azonban pozitív fordulatot hozott számára:  a fiatal nő ma már milliókat keres modellként és influenszerként, ingatlanokba fektet be, eltartja a szüleit, és az összes közeli rokonának szerzett lakást egy lakóparkban, hogy közel lakjanak egymáshoz. Mindemellett rengeteg rajongóval büszkélkedhet, akik között híres sportolók is vannak.

Noha korábban álmodni sem mert volna efféle sikerről,  egy 2021-ben véletlenszerűen közzé tett, magas lányok küzdelmeiről szóló posztja nagy sikert aratott a neten, és hihetetlenül népszerűvé tette őt.  Ezt a posztot még sok további hasonló témájú bejegyzés követte, ami által egyre több követőt szerzett.

„Én voltam a legmagasabb gyerek az osztályomban, még a fiúkat is sikerült túlnőnöm. Ráadásul összességében nagydarab voltam, közel 100 kiló volt a súlyom akkoriban. A többiek napi szinten csúfoltak és zaklattak, mert annyira más voltam, mint a legtöbb kortársam. Nagyon nehéz volt ezen túllépnem. Sokszor mondták rám, hogy férfi vagyok, vagy egyszerűen lecsúnyáztak. Fogalmam sincs, miért tették, mai napig aljas dolognak tartom az ilyesmit. Egy biztos: nem az irigység volt az oka, hiszen akkoriban egyáltalán nem néztem ki jól” – idézte fel Marie diákéveit.

Túllépve a gyerekkor sérelmein, Marie főiskolára ment, ahol üzleti szakon szerzett diplomát, ezután kezdetben becsatlakozott a családtagjai által vezetett vállalkozásba, majd 4 éven keresztül dolgozott könyvelőként. Ám amikor főnökei tudomást szereztek internetes mellékállásáról, kirúgták a cégtől. Ez azonban egy percig sem keserítette el a lányt, hiszen  előfordult, hogy egy-egy nap alatt többet keresett az online tevékenységeivel, mint civil munkájával. További érv volt számára az online tartalomgyártás melletti elköteleződés mellett, hogy így több időt tölthet családjával, illetve, hogy a világ minden tájáról szerzett magának rajongókat, köztük híres sportsztárokat. Sokan követnek a kosárlabdázók közül, híres, befutott játékosok is vannak köztük. Mindig rácsodálkoznak, hogy közel egyforma magas vagyok velük” – mondta el a lány.

Bár Marie az interneten azt állítja magáról, hogy 2 méter magas, valójában azonban „csak” 187 centi körüli. Tartalomkészítőként mindig felfelé kerekítem a magasságomat, hiszen az interneten bárki lehetsz, aki lenni akarsz. Szóval én egy két méter magas lány szeretnék lenni” – árulta el a füllentése okát.

Kristina profi edző, és az eredményei vitathatatlanok

Kristina, a Kangoo edző, már első pillantásra elbűvöl mindenkit csinos megjelenésével és angyali természetével. Az edzés, amit ő tart, nem csak hatékony, hanem szórakoztató is, így nem csoda, hogy Kristina ennyire formában van.

A Kangoo edzés rendkívül jótékony hatással van a testre: erősíti az izmokat, javítja az állóképességet, és segít a zsírégetésben. Kriszti mindezt saját példájával bizonyítja, hiszen energikus és fitt megjelenése magáért beszél. Edzésein mindenki gyorsan ráérez az ugrálás örömére, ami nem csak a testet, de a lelket is felfrissíti. Az ő vezetésével a Kangoo tréning egyszerre kihívás és szórakozás, ami sokak számára a nap fénypontja. Kriszti kedvessége és professzionális hozzáállása miatt a vendégek szívesen térnek vissza hozzá. Az edzőtársak is inspirációként tekintenek rá, hiszen mindenkire figyel és motiválja őket.

A Kangoo edzés nála nem csak egy egyszerű mozgásforma, hanem egy életmód, amely pozitív energiát sugároz. Kristina személyisége és edzésmódszere összhangban van, ami miatt nem csoda, hogy sokan keresik fel az óráit. A rendszeres Kangoo tréningnek köszönhetően Kristina folyamatosan megőrzi remek formáját, miközben másokat is arra ösztönöz, hogy egészségesen és fitten éljenek.