Carolina ha a lehülést nem is fogja elhozni de alaposan felpezsdít majd

Az emberek nagy része nem szívesen jár fogorvoshoz. Tényleg már csak az utolsó pillanatban vagyunk hajlandóak bejelentkezni, amikor már agyunkra megy a fogfájás. Lehet ez a rossz berögződés még az iskolás éveinkből maradt meg, amikor az iskolafogászaton egy goromba nyugdíjhoz közeli doktor fogadott minket, és a székében kb betojtunk a gatyába.

Carolina azonban biztos nagy figyelmet fordít a fogaira, ugyanis a mosolya olyan, hogy az megállná a helyét bármelyik fogkrém reklámban. Azt mondják az ember mosolya sok mindent elárul magáról az emberről. Carolina minden bizonnyal egy kedves, tündéri teremtés lehet ezek alapján. A fiatal lány egyetemre jár jelenleg és profi fitneszedző szeretne lenni. Nem tudunk belekötni, ez a kisugárzás megvett minket, és bár a pacalt nem szereti de cipóit mi jóleső érzéssel fogyasztatnánk el minden nap.

Ha másért nem is, de Luca miatt egész biztosan nézni fogjuk az olimpiát

A 21 éves magyar kardvívó, Szűcs Luca mindenképpen érmet szeretne nyerni a párizsi olimpián. A tehetséges vívónak jó esélyei lehetnek erre, de azt már talán most kijelenthetjük, hogy ő lesz a párizsi ötkarikás játékok egyik, ha nem a legszebb sportolónője.

Szűcs Luca még csak 21 éves, de a hamarosan induló párizsi olimpiának már kétszeres világbajnokként vághat neki. A gyönyörű sportolónő a közösségi médiában is egyre népszerűbb a rajongók körében, az Instagramon már közel 24 ezer követője van.

A csodaszép kardvívó minden bizonnyal modellként is megállná a helyét, de inkább sportsikerekre vágyik, a párizsi ötkarikás játékokon szeretne érmet nyerni a magyar csapat tagjaként, bár nagy terhet nem tenne magára és a társaira sem. Luca világbajnokként utazhat ki Párizsba, a női kardcsapattal eddig már két vb-címet szerzett pályafutása során.

Eleonora még nem okozott nekünk csalódást, csak egy baja van, hogy nem a mi feleségünk

Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, hírnevük.

Eleonora le sem tagadhatná, hogy mivel foglalkozik. A hölgy személyi edzőként dolgozik és emellett van egy saját online birodalma, ahol különböző tanácsokat ad a sportolni vágyóknak. Ki lehet jelenteni, hogy nagyon sikeres. Nemrég adott életet első gyerekének, de a formáját olyan hamar visszanyerte, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne. Lássuk a titkát.

 

Szabó Zsófi a francia Riviérán csillogtatta meg hasizmát

Kirobbanó formában van az ismert műsorvezető. Szabó Zsófi nem is akárhonnan, hanem a francia Riviéráról jelentkezett be az Instagram-követőinek méghozzá fürdőruhában. Az egzotikus környezet semmi a műsorvezető tökéletes megjelenéséhez képest, aki ezúttal sem okozott csalódást a fotójával.

Az Instagram-követőivel osztott meg egy fotót Szabó Zsófi, aki a francia Riviérán kötötte össze a kellemest a hasznossal. Vakító kék szemeivel most is levette lábáról a rajongókat, a rubint színű, flitteres fürdőruhája pedig kifogástalanul mutat a 35 éves anyuka kisportolt testén.

A nyár legjobb eseménye a francia Riviérán, köszönöm, hogy itt lehettem – írta angolul a bejegyzésében Szabó Zsófi.

Julianne az egészséges életmód és a napi sportolás híve, meg is mozgatott bennünk valamit

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Julianne-t. Ó anyám!!- volt a reakcióm, amikor megpillantottam Őt. Egyszerűen visz a szemünk. Megragadják a a figyelmünket és nem eresztik. Persze ehhez nem árt ha van mit a tejbe aprítani, nem elég egy üres tejeszacskó.  Neki meg se kell szólalnia, nem kell csinálnia semmit, igazából csak elég ha ott van és nézhetjük, és máris úgy érezzük, hogy szebb hely lett a világ.  Mit lehet ilyenkor mondani? Köszönjük. Gyönyörű.

 

Egy magyar lány miatt várjuk már annyira az olimpiai játékokat

A 21 éves magyar kardvívó, Szűcs Luca mindenképpen érmet szeretne nyerni a párizsi olimpián. A tehetséges vívónak jó esélyei lehetnek erre, de azt már talán most kijelenthetjük, hogy ő lesz a párizsi ötkarikás játékok egyik, ha nem a legszebb sportolónője.

Szűcs Luca még csak 21 éves, de a hamarosan induló párizsi olimpiának már kétszeres világbajnokként vághat neki. A gyönyörű sportolónő a közösségi médiában is egyre népszerűbb a rajongók körében, az Instagramon már közel 24 ezer követője van.

A csodaszép kardvívó minden bizonnyal modellként is megállná a helyét, de inkább sportsikerekre vágyik, a párizsi ötkarikás játékokon szeretne érmet nyerni a magyar csapat tagjaként, bár nagy terhet nem tenne magára és a társaira sem. Luca világbajnokként utazhat ki Párizsba, a női kardcsapattal eddig már két vb-címet szerzett pályafutása során.

Mit válaszolnának arra a kérdésre, hogy mikor jó egy feleség? Minket Majooh meggyőzött

Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a férfiak mit válaszolnának arra a kérdésre, hogy mikor jó egy feleség? Milyen nekik az igazi állom feleség? Nyilván erre a kérdésre különböző válaszok érkeznének. Nem vagyunk egyformák, mindenki másra vágyik, de az nem elhanyagolható, sőt előny ha egy kicsit tetszetős a menyecske. Hogy is van a mondás, ha egy feleség odaadó és megad mindent,  akkor mindegy, hogy kié….

Lucas Ocamposnak, az Ajax argentin szélsőjének remek dolga van, elmondhatja, hogy a munkája a hobbija ugyanis focista, nem kell nagyon az anyagiakon agyalnia és van egy odaadó felesége. A 28 éves játékos 2023 nyaráig kölcsönbe szerződött a holland fővárosba a Sevillától, és vitte magával a családot is, ahogy az ilyenkor lenni szokott.  Azonban a játékos karrierjéről talán majd egy másik cikkben fogunk bővebben írni, most azonban a feleségére, Majóra koncentrálunk, még konkrétabban az Instagram-fotóira. A hölgy eléggé aktív instagramon és hát Ő is odateszi magát csak Ő nem a pályán. A focistafeleségek között biztosan az élmezőnyben van.

Csak szólunk hogy az olimpia legszebb sportolónője egy magyar lány lesz

A 21 éves magyar kardvívó, Szűcs Luca mindenképpen érmet szeretne nyerni a párizsi olimpián. A tehetséges vívónak jó esélyei lehetnek erre, de azt már talán most kijelenthetjük, hogy ő lesz a párizsi ötkarikás játékok egyik, ha nem a legszebb sportolónője.

Szűcs Luca még csak 21 éves, de a hamarosan induló párizsi olimpiának már kétszeres világbajnokként vághat neki. A gyönyörű sportolónő a közösségi médiában is egyre népszerűbb a rajongók körében, az Instagramon már közel 24 ezer követője van.

A csodaszép kardvívó minden bizonnyal modellként is megállná a helyét, de inkább sportsikerekre vágyik, a párizsi ötkarikás játékokon szeretne érmet nyerni a magyar csapat tagjaként, bár nagy terhet nem tenne magára és a társaira sem. Luca világbajnokként utazhat ki Párizsba, a női kardcsapattal eddig már két vb-címet szerzett pályafutása során.

Daisy úgy kapna szét mint foxi a lábtörlőt

Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék.

Bemutatjuk nektek Daisy-t. Kétség nem férhet hozzá, hogy ha elsétálna melletted az utcán akkor borítékolható, hogy utána fordulnál. Tényleg úgy érezhetjük magunkat mint egy hentes üzletben, van nála minden, sonka, tarja, dagadó de sokan pont ezt szeretik benne. Egészen pontosan 150 ezren biztos, ugyanis ennyi követője van jelenleg. Vacsorára bizony jól laknánk vele.

Daisy azt állítja, hogy ha egyszer végignézed az insta oldalát, akkor onnantól kezdve Ő lesz a kedvenced. Hogy mire ez az önbizalom? Nem tudjuk, mindenesetre érdemes végignézni a képeit.

Elhoztuk nektek a kedvenc Mercédeszünket, ami ráadásul magyar gyártmány

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a magyar lányok a legszebbek. Minden héten elhozzuk nektek a világ összes jó bukszáját, de valahogy mindig hazahúz a szívünk. Szeretjük a magyar ételeket és a magyar csajokat. Azok akik elég sokat utaznak, azok meg tudják erősíteni, hogy bizony nem panaszkodhatnak a felhozatal terén a magyar férfiak. Ma is egy gyöngyszemre bukkantunk Mészáros Mercédesz személyében.

Mercédesz egy kanadai-magyar származású, Torontóban élő modell-színésznő. Korábban körmösként dolgozott majd a spórolt pénzéből nekivágott Kanadának. Édesapja révén egyébként Kanadai állampolgár is. Kezdetben itt is körmösként dolgozott, aztán úgy döntött, hogy visszamegy az egyetemre immár Kanadában. A George Brown Főiskola utolsó éves hallgatója, project management szakon.  A napokban egy hajókiránduláson vett részt, ahol a szél egy kicsit megtréfálta.