Brianna a jövőben már nem tervez tanítani, de mi lennénk lánna magántanuló

Brianna Coppage nagyon sikeres az online világban, hiszen hét számjegyű összeget keres csupán azzal, hogy  tartalmakat tölt fel az OnlyFans oldalára. Mostanában viszont amiatt aggódik, hogy mivel az internet sohasem felejt, egy nap a gyerekei is megláthatják ezeket a felvételeket.

A hölgyet korábban kirúgták a Missouri állambeli St. Clair középiskolában betöltött tanári állásából, amikor a vezetőség megtudta, hogy mellékállásban mit dolgozik. Az egyik kollégája ugyanis észrevette, hogy a Twitter fiókját használta munkájának reklámozására. Kirúgása azonban ahelyett, hogy az anyagi csőd szélére sodorta volna, döbbenetesen felpörgette az életét és rengeteg pénzt keres. Brianna férjhez ment, és két gyermeke is született, és most amiatt aggódik, hogy az OnlyFans oldalára feltöltött videói és fényképei akkor is fennmaradnak az interneten, amikor törli a fiókját, és gyerekei felfedezhetik ezeket a tartalmakat.

Brianna azonban már rájött, hogy a karrierjét – amely évente körülbelül 2 millió dollárt hoz neki – nehéz lenne feladni.  Megpróbált visszatérni a rendes munkájába, de az nem jött össze neki, csak egy hétig bírta ott. Elmondása szerint erre a normális munkára ráment az egészsége, és folyamatosan depressziós volt.

Briannának hiányzik a tanítás és a diákok is, de beletörődött abba, hogy valószínűleg soha többé nem fog besétálni egy osztályterembe tanárként.  A nő eddig nem beszélt arról családjának, hogy mivel is foglalkozik, azonban most anyjának elmondta.

Ma Amanda szülinapját ünnepeljük, de az ajándékot ő hozta

Amanda Bredén nemrég a születésnapját ünnepelte, ennek kapcsán fel is töltött egy fotót magáról, amin kiemelte a legféltettebb kincsét.

Amanda szépségét egy ismert fotós fedezte fel még Svédországban. A modellkedés mellett – 18 éves korától kezdve – a felnőttfiparba is belekóstolt, és nagy népszerűségre tett szert. Az OnlyFansen 2021-ben a legjobban kereső sztárok közé sorolták, az Instagramon két év alatt több mint egymillióval nőtt a követőtábora, jelenleg 1,5 millió rajongója van. A szőke ciklon nemrég a 32. születésnapját ünnepelte, ennek örömére készült nekünk egy kis kedvességgel.

Nemazalány nyári formája láttán elfogytak a szavak

Nemazalány olyan formába hozta magát, mint azelőtt talán soha, és mint mindig, most is dőlnek dicséretek hozzá.

Fanni egy nagyon különleges személyiség, egy olyan karakter, aki erősen megosztja az emberek véleményét. Vannak, akik nincsenek kibékülve a stílusával, és rengetegen támadják, de ő nem akar mások kedvéért változni.

Az, amit az Ázsia Expressz alatt kapott, döbbenetes volt, de legalább megnyerte a műsort az akkori párjával, akiről viszont többségében pozitív vélemények születtek. Azóta szakítottak, és már a legutóbbi ValóVilág egyik főszereplőjével van együtt. A srác nála is megosztóbb, aki kapcsán ugyancsak nem kevés kritikával illetik. Egyesek szerint semmi jövője nincs a kapcsolatuknak, sokan azt jósolják, hogy már nyár vége előtt szakítanak, legkésőbb szeptember környékén.

Majd az idő eldönti, hogyan alakul a kapcsolatuk, de eddig bírják a nyomást, és élvezik az életet. Ami biztos, Halastyák Fanni nagyon komoly nyári formát hozott össze, és a róla készült fotók láttán igencsak ott van.

Ha Nicky beállna a magyar válogatottba, nem lenne kérdés hogy a németekkel mit játszunk

Svájctól elszenvedett 3-1-es vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatottnak szerdán a házigazda németek ellen bravúros pontszerzésre van szüksége ahhoz, hogy a saját kezében maradjon a sorsa az Európa-bajnokságon. A csoport másik meccsén Skócia küzd a továbbjutás minimális esélyéért Svájc ellen.

A nyitómeccs kudarca azért sodorta felettébb nehéz helyzetbe a nemzeti együttest, mert nulla ponttal várja a legnehezebbnek ígérkező csoportmérkőzését, márpedig ha nem sikerül legalább döntetlent elérni a hazai közönség által támogatott és a skótok felett aratott 5-1-es diadallal rajtoló Nationalelf ellen, akkor – szinte biztosan – már csak a harmadik hely megszerzése lehet elérhető. Ezen a négyes második fordulójának későbbi meccse változtathat, ha Skócia felülmúlná az esélyesebb Svájcot, mert akkor még a második vereség ellenére is lenne esély a biztos nyolcaddöntőt érő második pozícióra.

Azonban ha biztosra akarunk menni akkor a szövetségi kapitánynak szóljon valaki, hogy Nicky is beállna. Ki tudna figyelni a labdára ilyen látvány mellett? Vele biztos össze zavarnánk a németeket.

Még most kezdődött az Európa Bajnokság, de Coyota máris megadta az alaphangulatot

A focirajongók legnagyobb örömére pénteken délután a hivatalos nyitóünnepséggel elrajtolt a 2024-es labdarúgó európabajnokság.

Az Európa-bajnokságon 24 csapat vehet részt, a hat, négyes csoportból az első kettő jut tovább, illetve a négy legjobb harmadik. Aztán a 16 között már a megszokott egyenes kiesés következik, hogy aztán július 14-én este ünnepelhessen a döntő győztese.

A Svájctól elszenvedett 3-1-es vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatottnak szerdán a házigazda németek ellen bravúros pontszerzésre van szüksége ahhoz, hogy teljesen a saját kezében maradjon a sorsa az Európa-bajnokságon. A nyitómeccs kudarca azért sodorta felettébb nehéz helyzetbe a nemzeti együttest, mert nulla ponttal várja a legnehezebbnek ígérkező csoportmérkőzését, márpedig ha nem sikerül legalább döntetlent elérni a hazai közönség által támogatott és a skótok felett aratott 5-1-es diadallal rajtoló Nationalelf ellen, akkor – szinte biztosan – már csak a harmadik hely megszerzése lehet elérhető. Ezen a négyes második fordulójának későbbi meccse változtathat, amennyiben Skócia felülmúlná az esélyesebb Svájcot, mert akkor még a második vereség ellenére is lenne esély a biztos nyolcaddöntőt érő második pozícióra.

A 24 csapatos rendszerben, amelyben a négy legjobb harmadik is 16 közé kerül, a négy pont tekinthető vízválasztónak, azaz a döntetlen rendkívül sokat érhet a későbbiekben, mert a zárókörben akkor a skótok felülmúlásával biztosan nyolcaddöntős lenne Marco Rossi szövetségi kapitány együttese. Több videó is bizonyítja, hogy a hangulatra azért nem lehet panasz.  Ezúttal egy olasz szurkolólányról került fel egy videó, akit a helyi rendőrök nem biztos hogy megdicsértek volna a mutatványa után, de a szurkolóknak nagyon tetszett.

Mikayla nagyon készül a 2024-es Európa Bajnokság-ra, ahol így fogja buzdítani a Német válogatottat

Mikayla Demaiter , a katari labdarúgó-világbajnokság legismertebb és egyben legdögösebb szurkolója elárulta a valódi életkorát és a terveit is a múlt hét pénteken kezdődő foci-Eb-vel kapcsolatban.

Az egykori jégkorongkapus is ott volt nemrég a Real Madrid-Borussia Dortmund BL-döntőn a londoni Wembley Stadionban, azt pedig már korábban bejelentette, hogy elutazik Németországba a nyári Európa-bajnokságra is, hogy a helyszínen szurkoljon a német válogatottnak, amely szerdán pont a magyar válogatottal fog megmérkőzni.

Mikayla 2019-ben vonult vissza a sporttól. Korábban a Bluewater Hawks női csapatának kapuvédője volt, ráadásul 20 meccsen 90 százalékos hatékonysággal védett. Demaiter a visszavonulását a közösségi oldalain is bejelentette, és az Instagram-oldalán azóta már nem a jégkoronggal kapcsolatos képei kerültek előtérben, hanem amik hangsúlyozzák a testi adottságait. A 24 éves kanadai nő azóta már 3,2 millió követőt gyűjtött össze.

Mi pedig reméljük, hogy a szeretett csapatunk fog még meglepetést okozni a tornán, és sikerül legyőzni még akár a német válogatottat is. Szerdán kiderül, de addig is jöjjön Mikayla.

Belle miatt talán le tudnánk mondani az esti EB meccsrő

Javában tart Németországban a labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar szurkolók is Eb-lázban égnek. És nemcsak a helyszínen, és nemcsak itthon a nagyobb városokban, hanem a kisebb településeken is.

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett Svájctól a Németországban zajló Európa-bajnokság A csoportjának szombati mérkőzésén. Azonban reméljük, hogy a gyenge kezdésből lesz még kiút. Szerdán a házigazda és a pénteki nyitányon Skóciát 5–1-re legyőző németekkel csapnak össze Stuttgartban.

A nők nagy része reméljük megértő ilyenkor és elfogadja, hogy most az EB-től nincs fontosabb esti program. Azért tudunk mi kivitelt tenni ha megéri. Itt van mindjárt nekünk a varázslatos Belle Lucia, aki bár ausztrál származású de már majd 10 éve London-ban él így jól tudja, hogy ilyenkor egész európa ettől az eseménytől hangos. A 28 éves Belle maga is szurkol méghozzá a franciáknak. Meglátjuk a franciák mire lesznek képesek a tornán, azonban most azt fogjuk tanulmányozni, hogy Belle mire képes.

Steph soha nem kér, ő csak elveszi, de ilyen kisugárzással simán megteheti

Steph lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell, hanem egy penge test.

Steph személyi edzőként dolgozik, a sporton kívül azonban saját brandjének növelésével foglalkozik. Influenszer karrierjének sikeressége nyomán saját márkát alapított, amely a barnítókrémekre és olajokra specializálódott. A tehetséges tartalomgyártót már több mint 830 ezren követi az Instagramon. Pacca az egyik friss bejegyzésében megmutatta a Valentin-napi kollekcióit, férfi rajongói nagy örömére.

Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.

Papp Dorci a ciprusi tengerparton keltett nagy feltűnést

Papp Dorci közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Dorci folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Cipruson pihente ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg 240 ezer követőjét, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.A legutóbbi bejegyzésében egy barátnőjével látható, ahogy a tengerparton sétálnak. A képekhez csak annyit írt, hogy elég volt már a hidegből, ezért feldobná a hangulatot egy kis nosztalgiával. Érdemes lapozni.

Kocsis Alexandra látványáért egy pillanatra érdemes elpillantani a magyar meccsről

Kocsis Alexandra fotójáért odavannak követői.

Alexandrát még a TV2-n futó Exatlon-ban ismerte meg az ország, már akkor is nagy hatással volt ránk, de most egy kis kihagyás után ismét megcsodálhattuk milyen lélegzetelállító formában van.

Az Exatlon egykori gyönyörű versenyzőjéről mindenki azt feltételezi, hogy minden ujjára jut egy udvarló. Az igazság viszont az, hogy a férfiak nem mernek kezdeményezni nála. A szabadság nagyon fontos az életében, de már nem ragaszkodik mindenáron az elképzeléseihez.

„Én nagyon szeretem a szabadságot, de nem kérdés, hogy egy párkapcsolat a kompromisszumokról szól. Aki a tökéleteset keresi, egyedül marad. Mondhatjuk, hogy régebben “leuraltam” a másikat, de az évek előrehaladtával az ember kezd lenyugodni és már tudja, mi fontos a számára. Már nem én akarom hordani a nadrágot, szívesebben viselek szoknyát. Elsődleges szempont, hogy aki mellettem van az legyen a legjobb barátom, a párom, a szerelmem, minden egy személyben” – árulta el Alexandra, aki egyébként soha nem beszél a magánéletéről, így azt sem lehet tudni, hogy jelenleg foglalt-e a szíve, de egy biztos: az a férfi, aki mellette horgonyoz le, összeteheti a két kezét.