Elizabeth Hurley lehet, hogy öregnek tartja magát, de ez a test még most is egy szentély

Elizabeth Hurley olyan képeket tölt fel Instagram-oldalára mostanság, hogy azok mindig mosolyt csalnak az arcunkra. Egyáltalán nem látszik rajta a kor és lehet, hogy már közeledik a 60-hoz, de jó pár évet letagadhatna. Ennek ellenére a színésznő nem teljesen elégedett magával, és korábban így nyilatkozott:

“A legtöbb ember jól elvan a strandon fekvő pozícióban, de mikor felkelnek a helyükről, eltakarják magukat, velem egyetemben. Én nagyon szeretek beburkolózni. Nem nagyon szoktam nyilvános strandokra járni, túl öreg vagyok már ehhez. De otthon azért még igen.”

“Nagyon nehéz, hogy odafigyeljek mit eszem és hogy mennyit tornázzak. Nagyon sok Estée Lauder krémmel kenem magam, ezekkel mindig törődnöm kell” – fogalmazott az 57 éves színésznő, aki elmondta, tudja, hogy ruha-tervezőként egyébként is életének egy része abból áll, hogy jól kell kinéznie, de tényleg a táplálkozás a legfontosabb: „Húst és halat eszem, de sok zöldséget is. Az elmúlt évben arra kezdtem figyelni, hogy az ételeim 50%-a zöldségből álljon. Nehéz, de tényleg sokat ér” – mondta.

Hét év után újra forgatott Monique, párja el is hagyta

Többéves szünet után visszatért a kaptafához Monique Covet – amire viszont ráment a párkapcsolata.

Az egyik legismertebb magyar „színésznő”, a Visi Mónika néven született Monique Covet hét éve lényegében a párkapcsolata miatt vonult vissza, nemrég azonban olyan ajánlatot kapott, amelyet nem akart visszautasítani – még úgy sem, hogy szakítás lett a vége.

„A párom egy igazi dél-szicíliai férfi, és róluk azt kell tudni, hogy szeretnek birtokolni. Neki nem igazán fért bele, hogy én filmekben szerepeljek, ahol más férfiakkal vagyok együtt…Sokáig nem is volt nehéz távol tartanom magam a forgatásoktól, ugyanis nem igazán tetszik az az irány, amit jelenleg a szakma képvisel. Ám megkeresett egy nagyon híres producer, hogy szerepeljek egy filmben, aminek a főszerepét konkrétan rám írta. Nagyon tetszett a koncepció és a történet is, hiszen lehetőséget kaptam, hogy ténylegesen színészkedjek. Igent mondtam a felkérésre” – magyarázta Monique a  a Blikknek.

Darja 5 nyelven beszél, de önéletrajz nélkül is felvennénk

Vannak emberek akiket rendkívül jó nyelvérzékkel áldott meg a sors. Mások meg éveket járhatnak nyelvórákra, de egyszerűen nem jutnak egyről a kettőre. Nem úgy mint Darja, aki nem kevesebb mint 5 nyelven tud beszélni. Elég szép teljesítmény ez a 31 éves Németországban élő színésznőtől. Hogy karrierjét egyengesse 10 évvel ezelőtt az Egyesül Államokba költözött. Azóta ott él, de igazán átütő világsikert nem tudott elérni.

Darja minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.

A 80-as években minden férfi oda volt Sabrina-ért, de ez most se sokat változott

Az énekesnő, aki kereken 30 éve robbant be a köztudatba túlfűtött klipjével és akinek másik számát ha megfeszülnénk se tudnák mondani bizony elmúlt 50 éves, de még mindig eszméletlen.

Azok akik már jóval túl vannak a 30-on vagy inkább a 40-en, bizonyára nagyon jól tudják ki is Sabrina Salerno. A név hallatán egyből a Boys Boys Boys című világsláger jut eszünkbe, ami annak idején a 80-as években meghódította a diszkókat és a slágerlistákat. Ha zenéje és az énekhangja nem is okozott maradandót, az borítékolható, hogy a számhoz készül videoklipre minden tinédzser megkönnyeztette a bohócot. Nem is volt csoda a korai magömlés, hisz a klip eléggé túlfűtöttre sikeredett és Sabrina mindent megtett azért, hogy bájaival virtuálisan felpofozza a férfiakat a TV előtt. Sikerült neki, aki egyszer látta a klippet az nem felejti el soha.

Sabrina Salerno közel 20 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, állítólag tíz toplistás dala is volt, de igazából mindenki az 1987-es Boys (Summertime Love) című dalra emlékszik. Modellkedett, tévéműsort vezetett, filmben szerepelt, férjhez ment, gyereket is szült. Túl van az 50-en de még mindig jó puma.

Irina hatékonyabban fűti be a szobát mint egy geotermikus hőszivattyú

A fűtési szezon már kezdetét vette, de eddig elég kegyes volt a télen pénztárcánkhoz a mérsékelt hőmérséklet. Az előttünk álló időszak sok mindenkinek okoz fejfájást abban a tekintetben, hogy akkor most mivel is fog fűteni a télen.

Magyarországon a legnépszerűbb fűtési rendszerek közé tartozik a szilárd tüzelésű-, a hőszivattyús-, a gáz- és az elektromos fűtés. Mi most azonban egy teljesen új megoldást kínálunk. Meghoztuk nektek Irina-t, aki fitneszedzőként tekint magára elsősorban, de az utóbbi időben modellként is egyre sikeresebb. Uraim, van az a kisugárzása ami úgy perzsel mint egy békebeli cserépkályha. Na nála ez abszolút megvan. Ugyan Diana magát nem tartja valami sokra, elmondása szerint élőben nem nagy valami szám. Hát mi ezen jó mosolyogtunk, azért megnéznénk mi azt élőben is.

Reméljük ez a hűvös idő még nem fog kopogtatni az ajtónkon, de hogy addig is ne fázzunk Irina most feltekeri a termosztátot.

Az orosz Barbie úgy pörgetne a feje felett mint a pizzatésztát

A bulvársajtó is felfigyelt az orosz muszklis Barbie-ra. Oroszországban ma már nem igazán hírértékű Julia Vins karrierje, hiszen a helyi lapokban már 2013 óta cikkeznek a lányról, akinek a babaarca és rendkívül izmos teste közti kontraszt miatt igen különleges a megjelenése.

Julia 15 éves kora óta jár konditerembe. Az izmok növelésének vágya mellett azért ment le először, mert szeretett volna nagyobb önbizalmat, és a stresszhelyzetekkel is fel akarta venni a harcot, amiket leginkább apja alkoholizmusa miatt élt át a családjuk.

A konditerem olyan messze volt, hogy több mint egy órát kellett buszoznia, ráadásul ő volt az egyetlen lány a gyúrósok között, de mindez egyáltalán nem szegte a kedvét. Julia Vins a jogi egyetem helyett az erőemelést választotta: a most 24 éves orosz nő azóta is heti 4-5 alkalommal jár edzeni, és sportos életmódjához szigorú diéta is tartozik: leginkább halat, zöldségeket, tojást, babot, rizst, zabot fogyaszt. Az eredmény: az erőemelésben ma már mindenki ismeri Juliát, aki világbajnokságokat nyert, megdöntött egy sor világrekordot. Egyéni rekordjai: guggolás: 275 kg., fekvenyomás: 175 kg., felhúzás: 205 kg.