Hatalmas botrányt okozott az angol óvónő, aki óriásplakáton hirdette magát

Egyre népszerűbbé válik világszerte az a jól imsert weboldal, melyen kevésbé korlátozzák a tartalmak közzétételét, mint más közösségi média oldalakon. Ezért is csatalakoznak egyre többen, akik könnyen szeretnének pénzt keresni a tartalmaikkal. Most egy angol óvónő provokálta az embereket, aki teleplakátolta Londont az oldalát népszerűsítő hirdetésekkel, ami miatt eljárás is indult ellene.

Eliza 34 évesen döntött úgy, hogy szakmát , hogy kiegészítse óvónői fizetését. Azért, hogy népszerűsítse szolgáltatását, óriásplakát-kampányba fogott, ami nagy port kavart a környéken, ugyanis az egyik ilyen hirdetését egy környékbeli iskola mellett helyezték ki.

Több tucatnyi panasz érkezett a Reklámfelügyelethez, de a felügyelet végül engedélyezte a plakátkampányt, Eliza pedig nagyon elégedett a döntéssel.Szembe kell néznünk vele, beszélnünk kell róla, és nem arra kell fókuszálni, hogy ez helyes-e vagy sem, hogy az embereknek ezt kellene-e csinálniuk, vagy nem. Az már tény, hogy csinálják, és ez így is  marad. Arra kellene összpontosítanunk, hogy hogyan közelítjük meg ezt a témát” – magyarázta az óvónő.

Ruházata miatt küldték ki a plázából a brazil modellt

Brazíliában történt nemrég az eset, hogy az egyik népszerű influenszer és modellt, Jaiane Limát biztonsági őrök vezették ki a helyi bevásárlóközpontból, mivel úgy gondolták, hogy a nő illetlenül öltözött fel. A modell felvételeket készített az esetről, elmondta, hogy nagyon megalázó volt, amit vele tettek.Jaiane egy barátjával akart pár videót és képet csinálni a helyi plázában, nem éppen az alkalomhoz illően öltözött fel.. A nő egy szoknyát, hosszú ujjú felsőt és térdig érő zoknit viselt, viszont a felső az nem sok anyagot tartalmazott, valószínűleg ezért zavarták ki a biztonsági őrök, viszont Lima túlzásnak tartja a történteket.Elmentem a bevásárlóközpontba, ahol megaláztak, miközben a tengerparton élek és aznap 30 fok volt.Az volt az ötletünk, hogy készítünk egy videót, ahogy sok influenszer teszi… Végül sikerült felvennem egy videót, de nem filmeztem semmilyen kirakatot vagy bármi olyat, ami törvényt sértett volna, és nem érdemeltem meg, hogy mindenki előtt megalázzanak” – magyarázta.Lima állítása szerint egy 180 centi magas biztonsági őr érkezett, aki üvöltözni kezdett vele és le akarta foglalni a telefonját, mielőtt két másik kollégája érkezett volna. Szerinte nagyon ciki volt a helyzet, az egész pláza tőlük zengett, mindenki őket bámulta, úgy bántak vele mint egy bűnözővel. A biztonsági őrök kényszerítették, hogy törölje a videókat a telefonjáról, de egy-két felvételt sikerült elmenteni a felhőbe, így tudta közzétenni az esetet – írja a DailyStar.

Riley olyan “ruhában” ment vásárolni, hogy perrel fenyegeti az áruházlánc

Tudjuk senki nem néz ilyen típusú filmeket, de azért nem árt képben lenni, hogy ki is lett idén a legjobb.

Mint minden szakmában úgy kedvenc filmes műfajunkban is egymást érik a díjátadók. Számot kell adni, és ilyenkor kiderül, hogy kik voltak a legjobbak mind a szakma, mind a közönség szerint. Természetesen ahogy az lenni szokott az díjazottakon sem értünk mindig egyet, de azért általában a többség akarata szokott ilyenkor érvényesülni. Persze meglepetések előfordulhatnak de ez a ritkább eset.

Ha szembe jönne az utcán, egy átlagos nő is lehetne, de Riley, aki nagy kolbászfogyasztó hírében áll és itt most nem a gyulai lángoltra gondolunk. Tavaly még a 4. legfelkapottabb színésznő volt abban a bizonyos műfajban ami természetesen senki sem néz. Ezért fagyott le a karantén alatt az összes hasonló tartalmat megosztó szerver, mert véletlenül mindenki oda kattintott.

Nem mondjuk, hogy Riley tökéletes, de ez nem is baj mert a tökéletes sokszor unalmas. Aki már látta Őt munka közben azt tudja, hogy mennyire odaadó, és mennyire szereti azt amit csinál. Talán ettől is ilyen népszerű. Neki elhiszed, hogy finom a debreceni páros még akkor is ha 25-ös.

Ha mosollyal fűteni lehetne, most nagyon melegünk lenne

Ryann Murphy még hisz a mosoly erejében, és joggal, hisz több százezer ember napját dobja fel vele.

Ki mivel indítja a napját? Valaki a kávéra esküszik, mások pedig az energiaitalra. Az tény, hogy annyiféle fajta van belőle, hogy nem kevés fogyhat belőle Magyarországon.  Mindegyikben közös, hogy az élénkítő hatásuk a koffeinnek köszönhető. Nemrég az egyik legnagyobb hazai forgalmazó a A HELL ENERGY akkora kampányt indított a közösségi oldalakon, hogy szinte az összes ismert celeb részt vett benne, szó szerint a csapból is ez folyt. Kicsit már unalmas volt, és amúgy se gondoljuk, hogy annyira egészséges lenne ezért mi egy teljesen másképp indítjuk majd a napod.

Segítségül hívtuk az örök mosolygós Ryann-t, aki akár egy fogkrém reklámban is szerepelhetne, olyan tökéletes a mosolya. Egyébkén közel 1 millió ember követi és várja, hogy virágzó kisugárzásával feldobja a komor hétköznapjaikat.

Ebben a szakadó esőben csak Ryann tud mosolyt csalni az arcunkra

Ryann Murphy még hisz a mosoly erejében, és joggal, hisz több százezer ember napját dobja fel vele.

Ki mivel indítja a napját? Valaki a kávéra esküszik, mások pedig az energiaitalra. Az tény, hogy annyiféle fajta van belőle, hogy nem kevés fogyhat belőle Magyarországon.  Mindegyikben közös, hogy az élénkítő hatásuk a koffeinnek köszönhető. Nemrég az egyik legnagyobb hazai forgalmazó a A HELL ENERGY akkora kampányt indított a közösségi oldalakon, hogy szinte az összes ismert celeb részt vett benne, szó szerint a csapból is ez folyt. Kicsit már unalmas volt, és amúgy se gondoljuk, hogy annyira egészséges lenne ezért mi egy teljesen másképp indítjuk majd a napod.

Segítségül hívtuk az örök mosolygós Ryann-t, aki akár egy fogkrém reklámban is szerepelhetne, olyan tökéletes a mosolya. Egyébkén közel 1 millió ember követi és várja, hogy virágzó kisugárzásával feldobja a komor hétköznapjaikat.

Va­nessa kiváló séf és úgy főz, hogy még a kóstolás előtt jól fogsz lakni

Kétféle embertípus van, ez egyik az amelyik kis túlzással ugyan de még a víztől is hízik, a másik pedig, aki megehet bármit és egy deka felesleg nem látszik rajta. Nekik már attól kocka a hasuk ha reggel felülnek az ágyból az óracsörgésre. A genetika velük nagyon kegyes volt, csak úgy mint Va­nessa-val. Ő is ebbe a csoportba tartozik.

Va­nessa szakácsként és világutazóként is hivatkozik magára közösségi oldalain. Főzőtudását még nem mutatta meg a nagyérdeműnek, az viszont már bizonyos, hogy tényleg rengeteg helyen megfordul. Legutóbbi bejegyzésének helyét nem árulta el, de a fotók így is önmagukért beszélnek.

A legjobban az olasz konyháért rajong.  Pizza, lasagne, penne, gnocchi, spagetti, ahogy soroljuk máris megéheztünk és legalább 2kg-ot felszedtünk már csak a menü hallatán. Bármennyire hihetetlen az olasz származású amerikai lány imádja a tésztákat és a csípős ételeket. Nem fehérje turmixokon él bár amennyire teheti odafigyel az állandó testmozgásra. Ilyen az amikor valaki piszkosul jó géneket örökölt. Az ízlése is rendben van, az olasz konyha azért rendben van.

Sári Évi tengerparti fotóját látva a kedvünk is sokkal jobb lett

Aki kicsit is követi Sári Évi munkásságát, az tudhatja, hogy mennyire különleges énekesnő és színésznő. Ami még fontosabb ennél, hogy imádja a szakmáját, és fáradhatatlanul készül a próbákon.

Nagyon boldog a munkájában, amiben ki tudott teljesedni, és nemigen halljuk panaszkodni. Amit még igazán szeret, azok az utazások, melyek maximálisan kikapcsolják és egy másik dimenzióba repítik. Egy évben többször szokott utazni, és időről időre igen távolról jelentkezik be. Számára ezek az utak sokat adnak a lelkének, és ilyenkor mindig kicsit másképpen tér vissza, részben más emberként is.

Ezúttal nem utazott túl messzire, de tudjuk jól, hogy Egyiptom is rendkívül különleges. Évi szereti a tengerpartot, a jó időt, a nyári forróságot, és nyilván a bikini is egy olyan ruhadarab, amiben szívesen pihenget. Meg is tudjuk érteni, mert káprázatos formában van. Az egyik legvonzóbb hazai hírességünk, aki biztosan fog még újabb fotókat posztolni az egyiptomi kiruccanásáról, és mint mindig, most is rendkívül igényes.

Maddalena varrónőt keres, mert a felsői sorra adják meg magukat

Hol van már az az idő amikor a nők esténként szabásmintákat bújtak a magazinokban és kötögettek tv-nézés közben.

Változnak az idők, embert nem ismerünk már aki követné a régi hagyományokat és kötne egy sapkát, pulóvert vagy bármit. Sőt már az is ritka ha a ruháinkat varrónőhöz visszük, vagy a cipőnket a cipészhez. A fogyasztói társadalom azt követeli meg, hogy gyorsan cseréljük a dolgainkat és mindig vegyünk újat.

Maddalena egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától. Sajnos a minap egy insta posztban arra panaszkodott, hogy már ő sem talál megfelelő varrónőt, pedig a felsői valamiért sorra adják meg magukat. Nem csoda hisz ekkora súly alatt még az acélsodrony is meghajol.

Maddalena ezúttal Ciprusról jelentkezett be és feltette a már-már védjegyévé váló kérdést: „Éhes vagyok! Ki készít nekem egy finom reggelit?” – nem igazán volt hiány az önkéntes szakácsokból.

“Ezt nem lehet fürdőruhának nevezni” – és Sierra képtelen leállni

Sierra közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Carla folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

A Kubai hölgy most Európában vakációzik és legutóbb egy olaszországi strandon keltett feltűnést.  Ő az esetről csak így nyilatkozott:

„Európai nyár. Úgy látszik, az olaszok nem voltak felkészülve az érkezésemre” – fűzte hozzá Carla, elégedetten konstatálva, micsoda feltűnést keltett.

Gyerekkorunkban valahogy nem ilyen műsorvezetők köszöntek ránk a TV-ben, sajnos

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

A világ nagyot változott most már tényleg az a lényeg, hogy ki tud eladni egy műsort és ki az aki le tudja kötni a nézők figyelmét, ehhez pedig nem diplomára van szükség ezt jól tudjuk. Itt van mindjárt Julieta. Az amerikai  műsorvezető megjelenésével azonnal eltekeri bármely férfi TV néző fejét.  Legutóbb Cancún városában nyaralt, ahol természetesen a vízpartra is kilátogatott. Volt nagy riadalom, vajon hány feleség nézett szúrósan a férjére.