Marina először a koliban dobta le a dresszt, most évi 300 milliót keres vele

Minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten.

Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 26 éves Marina, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Talia egyébként Miamiban él, és tudjuk, hogy ott bizony mindig jó idő van. A napsütésben pedig mit lehet csinálni? Igen, kimenni a strandra, Ő pedig előszeretettel jár is és ezt nem rejti véka alá.

Margot egy szuper ajándék lenne szülinapra de akár karácsonyra is

Sosem egyszerű valami egészen egyedi, személyre szabott meglepetéssel kedveskedni a születésnaposnak, de azért most már sokkal könnyebb dolgunk van, mint évekkel ezelőtt.

Manapság már nem kell lejárni a lábunkat és plázáról plázára vándorolni, hogy az embertömegben megtaláljunk a megfelelő ajándékot az ünnepeltnek. A különböző weboldalakró, webshopokról meríthetünk születésnapi ajándék inspirációt, ha már kifogyott az ötletekből és egy kattintással elintézhetjük a vásárlást. Azonban ez még csak egy része a nehézségnek, a másik kitalálni, hogy minek is örülne az ünnepelt. Na ez nem egyszerű, de úgy gondoljuk, hogy a mi ajándékunkkal most sok mindenkinek örömet fogunk okozni. Margot minden várakozást felülmúl, nézzétek el nekünk, hogy nem csomagoltuk be.

Ha egyszer lesz egy jachtunk, akkor Alexas-t felkérjük kapitánynak

Minden férfi álma egy jó autó, de most kicsit tovább merészkednénk. Mert most az autót inkább egy vitorlásra cserélnénk, de nem is akármilyenre. Elég menő tud lenni ha az embernek saját hajója van, és most nem feltétlenül nagyapánk öreg faladikjára gondoltunk amivel kijárt pecázni. Elég menő lehet egy ilyennel csapatni, természetesen vinnénk magunkkal társaságot is, hogy még jobb buli legyen az utazás.

Ezen a jachton azonban ma nem lesz szükség potyautasokra, ugyanis Alexas lesz a kapitány, akinek meglepően jól áll a tengerész ruha és sapka. Indulhatunk?

Több százmillió forintot keres tartalmaival a kirúgott tanárnő

Egy tanárnőt kirúgtak a tanári állásából, miután kiderült, hogy mivel keresi a kenyérre valót a suli mellett. A fiatal nő ma már nem bánja, hogy ez így történt, mivel elmondása szerint azóta több száz millió forintnak megfelelő dollárt keresett a tartalmaival.

A 28 éves Brianna Coppage a Missouri állambeli St. Clair gimnáziumban volt angol tanár, azonban egy hónappal ezelőtt felfüggesztették, majd ott kellett hagynia az állását, mivel az iskola vezetősége nem vette jó szemmel amikor egy videó terjengett róla a diákok között.

Brianna, aki Brooklin Love becenevet használja az interneten, eleinte jövedelemkiegészítésként kezdett el tartalmat gyártani, miközben a harmadik diplomáján dolgozott, de az annyira kifizetődő volt, hogy nem bánja, hogy már csak ebből él. Az eddig megkeresett közel 1 millió dollárból, ami majdnem 360 millió forintnak felel meg, az összes hitelét ki tudta fizetni.

 

Joselyn mindig jól lakat minket, mondjuk van is mivel

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni a fejünket. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Joselyn-t is, aki huncut mosolyával könnyen válhat a mai nap fénypontjává.

Joselyn egy nagyon feltűnő jelenség. Első ránézésre is megállapítottuk, hogy vélhetően nem a postán ragasztja a bélyegeket. Fürdőruhákat reklámoz, és gyakorlatilag nincs is olyan típus, ami neki ne állna jól. 12 millió követővel rendelkezik instagram oldalán.

Jenn azonnal belopta magát a szívünkbe, nem volt nehéz dolga

Jenn Muriel nagyköveteként dolgozik. Még mielőtt csészével együtt nyelnéd le a kávét megnyugtatunk, hogy nem egy klasszikus nagykövetről van szól. Jenn ugyanis egy cég reklámarca, utazó nagykövete, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy az általuk forgalmazott ruhadarabok jól fogyjanak.

Ehhez több dolog is adott, de a legfontosabb, hogy van egy 7 milliós követő tábora Instagramon. Nyilván az is egy plusz pont, hogy nem nagykabátba és blézerbe mutatja meg a nagyérdeműnek a termékeket. Most se okozott csalódást Jenn a rajongóinak, egy finom fekete csodában tette mindezt. Nagyanyánk még zsebkendőnek is kicsinyelte volna ezt a textilmennyiséget, de változnak az idők.

Régen nevettek rajta, de Emily mára már etalonra edzette magát

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Emily Tanner a 28 éves bloggert nagyon megviselték az iskolai évek. Osztálytársai csúnyának tartották, hórihorgasnak, hatalmas fülekkel. Ez annyira nagy hatással volt rá, hogy megfogadta tökéletesre edzi magát. Most már arról híres, amiért rengeteget dolgozott: a testátalakításáról.

Kezdetben a súlyemeléssel próbálkozott, hogy legyen valami izma és némi tónus is felfedezhető legyen a testén, valamint hogy javítsa az egészségi állapotát. Azóta minden ízében fitt és nőies lett, emeljük kalapunkat.

 

Katy le sem tagadhatná, hogy személyi edzőként dolgozik

Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, hírnevük.

Katy le sem tagadhatná, hogy mivel foglalkozik. A hölgy személyi edzőként dolgozik és emellett van egy saját online birodalma, ahol különböző tanácsokat ad a sportolni vágyóknak. Ki lehet jelenteni, hogy nagyon sikeres. Lássuk a titkát.

Pap Dorci ezúttal wellnesszelni ment a barátnőjével és most ebből kaptunk egy kis ízelítőt

Tokajban van az Exatlon All Star és a Dancing With The Stars szereplője.

Pap Dorci a TV2-n, a 2020-as Exatlonban szerepelt, népszerű versenyző volt, így visszatért a 2022-es Exatlon All Star-évadra is. Később a Dancing With The Stars-ban mutatta meg, hogy nemcsak a tengerparti, dominikai versenypályákon ügyes, hanem a táncparketten is. Utána a csatorna a Zsákbamacska című vetélkedőben vetette be, ahol nagyon sokszor a merészebbik oldalát mutatta meg, nem véletlen, hogy Majka bevallotta egy adott ponton, hogy nem tud koncentrálni. „Én nem akarom nélküled játszani ez a játékot… én azt akarom, hogy a közelünkben legyél” – mondta neki.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be, Mathilde még rá is játszik erre

Ismerjétek meg Mathilde-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 3 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Mathilde talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.