Ebéd után most jól fog esni a nasi, Sydney hozott is nekünk egy kis édességet

Mindenki szereti az édességet, a csokoládét, de szinte mindenkinek van kedvence, és bizony olyan is van, amire a pénzt sem sajnáljuk. Sydney annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye.

Aki már túl van az ebéden annak azért, aki pedig nemsokára vacsorázik annak meg azért kötelező elfogyasztania ezt a finom desszertet. Igazából Sydney az az édesség, aminek soha nem tudnánk ellenállni még ha az álmunkból keltenek fel akkor sem. Még az nem tudtuk eldönteni, hogy a mosolya vagy Ő maga finomabb de így egyben a kettő nagyon veszélyes. Annyira édes, hogy neki a cukrászdában lenne a helye a finomságok között.

Valeriya Magyarországra látogatott és hozta magával a jó időt is

Valeriya Lapidus imádja kihangsúlyozni mindazt, amit a jó isten adott neki. A 19 éves lány ezúttal Budapestre látogatott, ahol önfeledten pózol a Halászbástyán.

Valeriya imád utazni, és csodálatos felvételeket oszt meg követőivel. Biztosan akadnak irigyei is, de annál több férfi rajongó veszi körül a latin lányt, aki nem éppen a visszafogott stílusáról híres. A fiatal lány legutóbb Budapestre látogatott, ahol a a Halászbástyán egy igen feltünő ruhakölteményben pózolt.

A földig érő ruha egy visszafogott és elegáns darab is lehetne, viszont, ami elég szembetűnő, hogy Valeriya nem visel alatta semmit. Úgy néz ki, hogy a lány élete állandó utazással telik, hiszen szebbnél szebb helyszíneken fordul meg.

Matematika órán nem látsz olyan derékszöget, mint amit most Eva mutat majd nekünk

A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a derékszöget fogjuk átvenni de ilyen szabályosat a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál.

Eva egyébként gyerekkora óta profi tornász. Elmondása szerint már óvodában is folyamatosan pörgött forgott ezért szülei beíratták talajtornára, amiben azóta szép sikereket ért el.  Eva még a 2002-es debreceni tornász vb-n is részt vett, és ezüstérmet szerzett, majd emellé még bezsebelt három ezüstöt. Ezért van az, hogy ennyire hajlékony. Na jó nem, ez kamu, de az tény hogy hazájában sok tornán részt vett. Ám úgy döntött, abbahagyja a versenysportot.

„Elegem lett a szigorú életvitelből. Mindent feláldoztam a sportért, még egy szelet csokit vagy fagyit sem ehettem”

Natalia-t régen gebének csúfolták, de mára 10/10 edzette magát

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Natalia  a 29 éves bloggert nagyon megviselték az iskolai évek. Osztálytársai csúnyának tartották, hórihorgasnak, hatalmas fülekkel. Ez annyira nagy hatással volt rá, hogy megfogadta tökéletesre edzi magát. Most már arról híres, amiért rengeteget dolgozott: a testátalakításáról.

Kezdetben a súlyemeléssel próbálkozott, hogy legyen valami izma és némi tónus is felfedezhető legyen a testén, valamint hogy javítsa az egészségi állapotát. Azóta minden ízében fitt és nőies lett, emeljük kalapunkat.

Nem akarjuk, hogy Ősz legyen, mi nyarat akarunk méghozzá Rose-al

Ha egy pillanatra is azt gondoltad, hogy hagyjuk hogy vége legyen a nyárnak és csak úgy elengedjük akkor most Rose fog helyretenni.

Vannak emberek akiknek mindegy milyen évszak van. A sztároknak, a jól kereső influenszereknek, a pénzt két kézzel szóró gazdag milliomoscsemetéknek teljesen minden milyen hónap van, ők oda utazhatnak és akkor a világban amikor csak akarnak. Így számukra az egész év egy nagy nyaralás. Persze vannak olyanok is akik a munkájuk miatt utaznak non stop. Ilyen Rose is, aki személyi edzőként dolgozik és emellett van egy saját online birodalma, ahol különböző tanácsokat ad a sportolni vágyóknak. A gazdag ügyfelei elvárják, hogy sokszor velük tartson külföldi útjuk során. Milyen jól teszi mert közbe csodálatos helyeken jár.

Már közel1 millió követője van.Nem meglepő hisz olyan kisugárzása van, amitől sikerült magunkra borítanunk a kávét. Gyerekkorát végigkísérte a sport. 12 éven keresztül focizott ebből 4 évig versenyszerűen. Továbbá egy gyerekeknek rendezett triatlon versenyen is sikerült megszereznie az első helyet, valamint amikor még Costa Ricában élt akkor egy szörfversenyen is első lett.

Kétség nem fér hozzá, hogy Gigi megnyerte a genetikai lottót

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Gigi is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Számos versenyen megmérettette már magát és mindegyiken benne volt a top 5-ben. Azonban a legfontosabb, hogy olyan kisugárzása van, amit nem lehet megvenni, az egy vele született dolog, ami valljuk be sokszor aranyat ér, mert az ilyen emberek sokkal jobban eladhatóbbak az élet minden területén. Szóval akkor jöjjön ez a kincs most  a reggeli mellé.

 

Ha Lindsay megjelenik azt nem lehet bírni gumival

Lindsay Brewer neve az autósport rajongóinak ismerős lehet, ugyanis az USF Pro 2000 bajnokság hivatalos női versenyzője.

A coloradói lány 11 évesen egy gokartos születésnapi partin fedezte fel a motorsport iránti szerelmét. Hatalmas népszerűségnek örvend, már több mint 2 millió követője van. Lindsay jövőbeni tervei között szerepel, hogy a profik között szeretne majd indulni az Indy 500-on. Ezért mindent meg is tesz és nagyon úgy néz ki, hogy a tehetsége is megvan hozzá.

Az autósport mellett azonban nagyon jó reklámarc is egyben. Nagyon sok cég dolgozik vele, az autóalkatrész gyártók  szinte versenyeznek érte, hogy kinek a termékét népszerűsítse. Legutóbb a Michelin gumigyártó kérte fel egy tesztkampányra, és mondani se kell szépen égette az abroncsokat. Reméljük azért nem csak a címlapokon de a versenypályán is tud majd kiemelkedőt alkotni.

Fésűs Nelly elképesztő strandformája felülírta az öregedésről alkotott véleményünket

Fésűs Nelly mindig is az egyik legformásabb és legcsinosabb színésznő volt, és ez az idő múlásával sem változott, szenzációsan néz ki.

Vannak olyan nők, akiknek a kora meghatározhatatlan, lenyűgözően fiatalosak és szépek maradnak a kor előrehaladtával is, akárcsak Fésűs Nelly. Büszke lehet magára, mert nem engedte el magár, és évről évre egyre többet hoz ki magából. A kiváló színésznő 51 évesen is olyan top, mint bármikor is volt az élete során. Varázslatos az a forma, amit birtokol, és erre több mint büszke lehet. Soha nem egyszerű egy ilyen formát összehozni, viszont nem is lehetetlen, jól bizonyítja ezt Nelly is, aki december közepén lesz 52 esztendős. Nem illik egy nő koráról beszélni, de Nelly az egyik legerősebb példa arra, hogy 50 felett is lehet valaki top. Igaz, sokkal inkább néz ki egy 30-as évei utolsó felében járó nőnek, bikiniben még inkább.

“Ezt a legnagyobb túlzással sem lehet fürdőruhának nevezni” – Natalie képtelen leállni

Natalie  közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Cynthia folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Aimi már lassan 50 éves de még mindig hibátlan

Vannak azok az anyuka típusok, aki ha bemennek egy szülői értekezletre akkor az összes szempárt mágnesként vonzzák magukhoz. Ebbe a kategóriába tartozik Aimi Leigh is, aki mind a szülőknél mind pedig a tanári karnál kicsapta a biztit.

A 48 éves Aimi elég sokat profitál a népszerűségéből, és ezt sokan irigykedve nézik. Ismerjük az embereket, és ahogy ilyenkor lenni szokott, a többi szülőt idegesítette az anyuka hirtelen jött “gazdagsága” és nyomozásba kezdtek és kiderítették a titkát. Fotóit felhasználva próbálták elérni, hogy rúgják ki a fiát az iskolából. A szülői hadjárat szerencsére nem ért célt. Aimi felkereste az igazgatót, ahol elmondták, hogy az online tartalomgyártás mára már ugyanolyan munka mintha mást dolgozna.

Az anya elmondta, hogy olyan korszakába érkezett az életében, ami depresszióba sodorta, úgy érezte nem szép, nem kellene senkinek. Önbizalma teljesen odalett. Ismerősei bíztatására vágott bele, és a sok pozitív visszajelzés segített neki kilábalni ebből a negatív állapotból.