Minden kórházba ilyen nővérekre lenne szükség mint Patricia

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Patricia-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint ápolóként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Patricia.

Az ápolónőnek azonban bejött a váltás: fotóival most 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Alexa gondoskodik róla, hogy boldogan induljon a hetünk

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszivel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Abby-re. A fiatal lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen majd 2,5 millióan követik. A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a geometriát fogjuk átvenni és mutatunk egy olyan alakzatot amit a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál. Nem tudunk belekötni ebbe a formába, szinte körzővel lett megrajzolva, mindemellett mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de mi a pogácsáit két pofára fogyasztatnánk el minden nap. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Karinna KO-val győzött ellenünk de ezt egy kicsit sem bánjuk

Kinek volt már olyan barátnője, aki egy egymás elleni küzdelemben simán leterített volna. Tudjuk nem egy hálás dolog ezt bevallani, de ha belegondolunk elég ha csak versenyszerűen űz valamilyen küzdősportot és akkor már tuti, hogy mire kettőt pislognánk két fogunk hiányozna egy komolyabb vita során. A mai nap lányát se kell félteni. Nem igen jön zavarba ha beszólnak neki az utcán.

Karinna egy 27 éves ukrán származású modell, aki egyébként hivatásos bokszoló is, egy igen feltűnő személyiség, akin megakad a férfiak szeme. Karinna büszke lehet a 2022-es évére, ugyanis megvédte a női keresztsúlyú bajnoki címét. Karrierje későn kezdődött, de rövid idő alatt komoly sikereket ért el, amatőrként a 2016-os, illetve 2017-es ausztrál Golden Gloves versenyen indult a női súlycsoportban, ahol aranyérmet szerzett, 2019-ben került fel a profik közé. A 100 ezer Instagram-követővel rendelkező sportolónő azonban az elmúlt időszakban  a modellkarrierjére is egyre nagyobb hangsúlyt fektet.

Micsoda idomok, ilyen szemrevaló ketrecharcost még nem láttunk

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Paige fitneszedző és online coach, aki arról híres, amiért rengeteget dolgozott: a testátalakításáról. Paige annyira gebe és semmilyen volt, hogy elkezdett edzeni, mert nem érezte magát jól a bőrében, „löttyednek” és tónustalannak tartotta magát.

Kezdetben a súlyemeléssel próbálkozott, hogy legyen valami izma és némi tónus is felfedezhető legyen a testén, valamint hogy javítsa az egészségi állapotát. A 170 centis Caroline azóta minden ízében fitt és csajos lett, emeljük kalapunkat.

Pap Dorci egy videóklippiben fog szerepelni, és annyit elárulhatunk, hogy nagyon melege volt

Pap Dorci egy igen megosztó személyiség volt az Exatlon Hungary történetében, mégis a TV2 meglátott benne valamit, és azóta is folyamatosan képernyőn van valamelyik műsorukban. Miután kétszer is lemaradt az Exatlon dobogójának legfelső fokáról, lehetőséget kapott, hogy a Dancing with the Stars-ban, a tánc segítségével váljon győztessé. Végül itt is lemaradt az első helyről, de aztán jött a Szerencsekerék, ahol ugyancsak karnyújtásnyira volt a fődíjtól, de végül ez sem jött össze neki.

Dorcit sokáig a Zsákbamacskában láthattuk Majka és Pápai Joci mellett, és elnézve a műsor nézettségi adatait, biztos, hogy nem utoljára láthattuk őt a bordó függönyök előtt pózolni.

Addig azonban a rajongóinak be kell érnie azzal, amit az egykori exatonos a közösségi oldalára tesz ki. Persze senki sem panaszkodhat, Dorci igazán tuti képekkel halmozza el a követőit. Legutóbb egy igen izgalmas fotót osztott meg, amin megcsodálhatjuk azt amit eddig csak a szerelmei láthattak, hiszen olyan helyen van, ahová nem mindenkinek enged bepillantást a nyíregyházi szépség. Most pedig Pápai Joci klipforgatásán járt, ahol szemmel láthatólag nagyon meleg volt.

Maria profi műsorvezető, és Őt látva meg kellett innunk egy nagy bögre tejet

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Maria-t. Annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye a sütemények között, bár Őt nyugodtan fogyaszthatják a cukorbetegek is. Tényleg egy bájos tünemény, és nem csoda, hogy ezek után húzóra meg fogsz inni 1 liter tejet. Mari egyébként az egyik olasz televízió sport rovatának a műsorvezetője. Kár, hogy a hazai kábelszolgáltatóknál nem lehet fogni azt a csatornát, törzsnézők lennénk.

Elállt az ellenőr szava a villamoson amikor a bérlet helyett Annie mást mutatott fel

A tömegközlekedési eszközökön sose unatkozunk, valahogy mindig találunk egy-egy csodabogarat vagy észreveszünk olyan dolgokat ami nem mondható hétköznapinak. Ebből eredően egyesek szeretnek így utazni mások azonban ki nem állhatják.

Mi most a tömegközlekedés egy szebb formáját fogjuk bemutatni. Próbálunk ezzel is meggyőzni, hogy miért érdemes otthon hagyni az autót és venni egy bérletet. Nyilván a kényelemről le kell mondanunk, azonban a látvány sokszor kompenzál minket.

Annie már nem először szerepel nálunk. Ő mindig tud valami olyat tenni, hogy utána hetekig mindenki róla beszéljen. Most villamosra szállt azonban nem vett jegyet, de olyan meggyőző volt az ellenőrnek, hogy megúszta bírság nélkül.

 

Megyeri Csillát alaposan helybenhagyták a Campus fesztiválon – íme a videó

Mint arról már korábban számos médium beszámolt, támadás áldozata lett Megyeri Csilla, aki az idei Campus Fesztiválra látogatott el baráti társaságával. Az este nem ért jó véget, az egykori műsorvezető kórházban kötött ki az este végén, azóta is bújkál a nyilvánosság elől.

Bár Megyeri Csilla már megszólalt az esetről, de állítása szerint az ügyvédje tanácsára nem árulhat el részleteket és nem mutathatja meg sebeit, melyeket a verés során szerzett. Egyelőre nem nyilatkozik, nem aktív a közösségi oldalain, valószínűleg feljelentést tett a debreceni férfi ellen, akitől mindenki fél.

Mivel ő is debreceni származású, így valószínűleg tisztában lehetett a  férfi kilétével kapcsolatban, állítólag mindenki ismeri, az éjszakai élet egy ismert arca és sokan félnek tőle. Ezért történhetett, hogy a megvert Megyeri Csillának senki sem mert a segítségére sietni. A szemtanúk elmondása szerint  az influenszer egy nővel került összetűzésbe, a vita elfajult köztük, a férfi közbeavatkozott és megverte, rugdosta a síró Megyeri Csillát. A Tények megszerzett egy videót arról az estéről, melyen Megyeri látható, amint vitába keveredett a tettlegesség előtt.

Tápai Szabina egy parányi fürdőruhában mutatta be nyári alakját

A háromgyerekes anya mostanában nem mesélt a magánéletéről, de úgy tűnik, nem viseli meg túlságosan a válás: legújabb képén fürdőruhában látható, hatalmas mosollyal. „Csak hogy tudd, senki se tökéletes!” – üzent a bejegyzésben.

Szabina a válása után úgy érzi, ideje magával foglalkoznia, ezért a gyerekeket itthon hagyva a barátnőivel utazott a horvát tengerpartra. „Elszöktem csajos nyaralásra, ilyenkor mindig feltöltődöm. Már most imádom minden percét ennek a közös útnak” – írta a képe mellé. Továbbá elmondta, hogy igyekszik a nyaralás minden percét kihasználni mert a nagy rohanásban még napozni sincs ideje, na de most mindent bepótol.

Annie többet fogyaszt mint egy V12-es BMW motor, csak ő férfiakból

Tavaly nyáron könnyes szemekkel búcsúztattuk el a BMW tizenkét hengeres motorjait, ugyanis nem készít több V12-est a bajor gyártó.

A mai tinédzsereknek nagyrészt fogalmuk sem lehet róla, mi az a hengerelrendezés, mit jelent, hogy négyhengeres, sorhatos vagy V12-es. A V8-ról talán már hallottak a filmekből, vagy a Tik-Tokon pörgő rövid videókból. Amikor a kortársaim és én voltunk fiatalok, nekünk a V12 volt az, ami piszkosul menő volt, hiszen sem a turbórágóban, sem az autóskártyán nem volt több hengerszámmal rendelkező verda. Ha V12-est húztál, az mindent vitt.

Egy ilyen autót még ha valaki nagyvonalúan nekünk adna se biztos, hogy fent tudnánk tartani, vagy ha igen azt a pénztárcánk erősen megérezné. Nem is ildomos most arról beszélni, hogy ezek a csodálatos motorok mennyit ettek 100-on. Nem ezért szerettük őket. Valahogy a nőkkel is így vagyunk a szívünk mélyén.

Az ausztrál Annie Knight 300 férfit fogyasztott el. Vannak akik erre felkapják a fejüket, de úgy vannak vele, hogy jó ez még belefér, fiatalság bolondság. Azonban amikor azt hozzá tesszük, hogy egy év alatt akkor azért már többen lefagynak. Hát na, van fogyasztása a hölgynek az biztos. Nemrég elárulta mi volt az a legfurcsább kérés amit teljesítenie kellett.

„Kaptam egyszer egy háromoldalas szöveget, ami olyan volt, mint egy forgatókönyv, benne volt pontosan, miket kell felolvasnom. Az egészet valószínűleg három órámba telt volna leforgatni, mert annyira részletes volt… A forgatókönyv szerint én voltam a legjobb barátjának a felesége, ő pedig átjön, hogy segítsen nekem valamiben. A legjobb barátja persze nem volt otthon, és én nagyon odáig voltam a történet szerint” – mesélte. 500 ausztrál dollárt kínáltak neki a munkáért, ez körülbelül 120 ezer forintnak felel meg.