Marisa leolvasztotta a hőmérőt a falról

Reméljük a fűtési szezon lassan a végéhez ér. A mögöttünk álló időszak sok mindenkinek okozott fejfájást abban a tekintetben, hogy akkor most mivel is fogunk fűteni a télen. A mérsékelt tél szerencsére valamennyire megóvta a pénztárcánkat is.

Magyarországon a legnépszerűbb fűtési rendszerek közé tartozik a szilárd tüzelésű-, a hőszivattyús-, a gáz- és az elektromos fűtés. Mi most azonban egy teljesen új megoldást kínálunk. Meghoztuk nektek Marisa-t. Uraim, van az a kisugárzása ami úgy perzsel mint egy békebeli cserépkályha. Na nála ez abszolút megvan. Ugyan Marisa magát nem tartja valami sokra, elmondása szerint élőben nem nagy valami szám. Hát mi ezen jó mosolyogtunk, azért megnéznénk mi azt élőben is.

Reméljük a tél már nem sokáig fog kopogtatni az ajtónkon, de hogy addig is ne fázzunk Marisa most feltekeri a termosztátot.

Karen csak egy sima jóga órát tartott nekünk, de akkor miért könnyes a szemünk

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Karen egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Karen influencer és jógatanár, és nagy híve a test szabadságának és kijelenthetjük, hogy zsibbadásig gyakorolnánk vele. Az arcát a hajával minden esetben eltakaró Karen azzal keresi meg a napi betevőt, hogy az Instagramra oldalára tölti fel a jógázás közben készült tartalmakat. Azt hiszed hogy ebbe semmi különös nincs? Akkor nézd meg.

Krystal csak olvasni szeretett volna, de a könyv helyett ezúttal Ő nyílt ki

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Krystal-t is, aki huncut mosolyával könnyen válhat az este fénypontjává.

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a jó csajokat szeretjük forgatni esténként. Ma egy barna szépséget hoztunk el nektek, aki lazításképpen kinyitott egy jó könyvet, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a lábai nyílnak szét.

Iryna ropogós cipóival nehéz betelni

Tél van, de Irina Dreyt ilyenkor sem fázik. A 22 éves orosz lány úgy pózol a hóban mintha kötelező lenne. Bár azt mindig tudtuk, hogy az oroszok nem fáznak és a legnagyobb mínuszban is elvannak egy szál pólóban, de ez még a fiatal lánytól is hihetetlen. Olyan forró, hogy kész csoda, hogy a körülötte elolvadó hótól nem volt lavina.

Tél ide vagy oda, azért inkább nyári képeket gyűjtöttünk össze nektek. Szerintünk ez az évszak áll neki a legjobban és nagy mázlista mert felesleges ruhára költenie, az ő szépségéhet semmit nem ad hozzá. Anélkül a legszebb.

Briana lesz ma az ebéd utáni desszert, és előre szólunk nagyon édes

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Briana-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Briana  képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Helga barna bőre nyugtatólag hat ránk is

Ha szereted a barna bőrű csajokat, akkor most a legjobb helyen jársz.

A téli fakóság helyett egy egészséges barna tónusú bőrt szeretnénk így a tavasz közeledtével. Nincs könnyű dolgunk, marad a barnító krém vagy a szolárium.  Az utóbbira sokan azt mondják, hogy egészségtelen és hosszú távon káros. Persze ésszerű kereteken belül a szolárium is jó választás is lehet. Szóval ha nem teheted meg, hogy havonta elutazol valami jó kis szigetre barnulni akkor marad a krém.

Helga rengeteg energiát fektetett abba, hogy bőrszíne ilyen egyenletes legyen. Vélhetően nem krumplikapálás közben szedte össze a barnaságot, sokkal inkább a tengerparton eltöltött idővel. Egy ilyen utazásra mi is nagyon szívesen elkísérnénk, lassan úgy is jön a tavasz és szükségünk lesz majd egy kis D vitaminra.

Nienke már a koliban is első osztályú volt, de most még jobb

Nienke minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten. Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 31 éves Mara, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Nienke egy igazi természetes szépség. Középiskolában minden srác oda volt érte. Delaia már akkor megmutatta művészi oldalát, ugyanis imád fotózni, és nincs ellenére az sem ha ő a kamera másik oldalán áll.

Ceejay profi DJ, de férfi legyen a talpán aki csak a zenéjére figyel fel

Manapság ki lehet jelenteni, hogy van már annyi Dj, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Úgy látszik már mindenki lemezlovas szeretne lenni, mert sokan könnyű pénzszerzési lehetőségnek tartják, ami ráadásul még szórakoztató is lehet. Sajnos sokszor egy bájos külső kevés a sikerhez, kell alázat, szakmai felkészültség és nemárt ha az ember nem botfülű a zenéhez.

Chantel Jeffries, művésznevén Ceejay sem megy a szomszédba egy kis tanácsért, hogyan tudná magát eladhatóvá tenni. Az amerikai szépség olaszországi nyaralása alatt több fotót is posztolt, és jó néhány közülük túlszárnyal minden elképzelést. A 30 éves sztár rendszerint tengerparti helyekről jelentkezik be, a kommentelők pedig nem győzik dicsérni. Chantel egybéként nagyon úgy fest, hogy újra a szinglik táborát erősíti, és véget ért kapcsolata a Chainsmokers-ből ismert Drew Taggarttal. Ki tudja talán sikerül össze futni vele valamelyik fesztiválon.

Ha Melissa a HR osztályon dolgozna, valószínű, hogy nem csak az önéletrajzot adnánk a kezébe

Melissa lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell, hanem egy penge test.

Melissa minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.

Ez nem fürdőruha, egyértelmű, hogy Katie be akar minket csapni

Katie közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Katie folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Kaliforniában piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint 1 millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.