Linda Marie olyan tökéletes mintha megrajzolták volna, csak kár hogy nem a mi ceruzánkkal

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Linda Marie is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Sokan megvádolták, hogy tökéletes formái az orvos és nem a természet műve. Ő természetesen ezt cáfolta, de hogy elhallgattassa a kételkedőket, egy orvos szakvéleményét is kikérte.

Viki egyébként mostanában egy utazós blogot is indított. Járja a nagyvilágot, ráadásul a szponzori és reklámbevételeknek hála gyakorlatilag ez neki semmibe nem kerül.

Ha vele ittuk volna meg a reggeli kávét, akkor most nem ásítoznánk

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Alexandrát, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban nemrégiben kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog. Sokan nem is tudják, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal. Rengeteg tanulmány igazolja, hogy a kávéimádóknál sokkal alacsonyabb bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Jó társaságban pedig még a kedvünket is feldobhatja egy közös kávé.

A mai nap Alexandra fogja kipattintani a szemünkből az álmot. Szívesen főznénk neki akár minden reggel egy jó kávét, és nem is kérnénk tőle sokat csak néznék ahogy elkészül és tesz vesz a lakásban. Ez már önmagában felér egy művészettel.

Marcella jóvoltából most akciós a húsvéti sonka

Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék. Bemutatjuk nektek Marcela-t.

A tavaszt három dologgal biztosan össze tudjuk kapcsolni. Nemzeti ünnep, húsvét és óra átállítás. Persze még kerülhetne fel más is a listára, de talán a húsvétkor érezzük a legjobban azt hogy igen már tényleg olyan az időjárás, amilyenre vágytunk.

Egész évben próbálunk jól lakatni titeket és ez ma sem lesz másképp. Marcela képeit látva húsvét hangulatunk lett, tudjátok amikor raklap számra esszük a sonkát. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már annyira nem buli. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben elégedetten bólintunk.

Marcela mindent megtesz azért, hogy lánya álmát valóra váltsa. Saját keresetéből azonban nem tudta volna finanszírozni, hogy szeretett gyermeke menő jogi egyetemre járhasson, ezért úgy döntött szakmát vált és az onnan befolyt összegből fizetni majd a sulit. Terve úgy tűnik bevált, elmondása szerint most több pénzt keres mint amennyiről valaha is álmodott.

 

Ha bírod a tetkót akkor Mara-val nem győzöl majd betelni

Minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten.

Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 31 éves Mara, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Mara egyébként 16 éves kora óta rajong a tetoválásokért. Ha jobban megnézzük akkor egy négyzet-centiméternyi szabad hely sincs már rajta. A családjának ezt elég nehéz volt elfogadnia, de mára már megbékéltek a fura hobbival.

Olyan nincs, hogy Amber kipufogója ne menjen át a műszaki vizsgán

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Amber egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Nem véletlenül gyűjtött maga köré ennyi rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Cristiano Ronaldo állítólagos „edzőtársa” minket is megizzasztott

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

A világ nagyot változott most már tényleg az a lényeg, hogy ki tud eladni egy műsort és ki az aki le tudja kötni a nézők figyelmét, ehhez pedig nem diplomára van szükség ezt jól tudjuk. Itt van mindjárt Daniella. A A chilei tévécsatorna műsorvezetője megjelenésével képes azonnal eltekeri bármely férfi TV néző fejét. Daniella nagy focirajongó hírében áll, állítása szerint Cristiano Ronaldóval is volt köztük valami. Óriási szerencsénk, hogy élete történéseit Instagram-oldalán is megosztja velünk.

 

Senki sem hiszi el, de bizony Sue már elmúlt 40

Ritkán vagyunk képesek hüledezni bizonyos képek láttán, de Sue-t látva bizony elakadt a szavunk.

Sue ugyanis már elmúlt 40 éves és négy gyermek édesanyja, ennek ellenére Ő pontosan olyan, mintha 20 évvel fiatalabb lenne. A fitneszmami egyébként 23 éve foglalkozik modellkedéssel, elmondása szerint imádja a fitneszt és ezért úgy döntött, hogy Instagramon kiépíti a fitneszanya brandjét.

Bár állítása szerint a gyerekei sokszor az őrületbe kergetik, természetesen ők adnak valódi értelmet életének és ők segítenek abban, hogy napról napra jobb legyen és keményen dolgozzon. A képek tanulsága pedig tényleg keményen megdolgozik az eredményért. Le a kalappal.

Ne keresd tovább, Ali volt az aki meglépett a szívünkkel

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Ali egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától. Egy építész nem tervez ilyen tökéletes formákat.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van.

Olivia-nak se erőssége a nokedliszaggatás, de másban nagyon profi

Nektek milyen elvárásotok van egy nővel szemben? Az igazság az, hogy még hiszünk benne, hogy a mostani menyecskék is tudnak jól főzni, és ha kell meg tudják nekünk sütni a kedvenc süteményünket.

Sajnos a valóság nagyon nem ez. Munka után első a shopping, már amelyik dolgozik egyáltalán. Olivia se az a nő, aki a frissen csinált körmeivel nekiáll nokedlit szaggatni, de nem is baj. Neki is megvan a maga feladata. Őt csak úgy nézzük és máris szebb a napunk.

 

 

Parlamenti tanácsadóból lett az éjszaka hercegnője

Az utóbbi években rengeteg karrierváltásnak lehettünk tanúi. Az internetes munka miatt hagyta ott például a katedrát egy tanárnő és már szögre akasztotta az egyenruhát egy rendőrnő is. A magyar sztárok körében sem ismeretlen ez a platform: nemrég Molnár Anikó döntött úgy, hogy kipróbálja magát ebben az iparágban.

Több mint tíz évvel ezelőtt egy ügyvédnő is úgy határozott, hogy egy éles váltással új karrierbe kezd, miután kiszivárgott róla egy otthoni videófelvétel, és ezért kénytelen volt otthagyni a parlamenti hivatását. Denise Rocha 2011-ig tanácsadóként dolgozott a szövetségi szenátori hivatalban Brazíliában, ám nem sokkal azután profi modell lett.

A kezdeti sikerek után ő maga döntött úgy, hogy kicsit változtat magán. A különféle barkácsolásokra 300 ezer dollárt, átszámítva több mint 113 millió forintot költött. Íme az eredmény: