23 éves vagyok, volt olyan, amikor 180 milliót költöttem el egyetlen nap alatt

Noha még csak 23 éves, de máris olyan vagyon pihen a számláján, amit a legtöbb ember egész életében nem fog megkeresni. Tegyük hozzá: volt olyan nap, amikor nem kevesebb, mint 180 milliót költött el.

18 évesen lépett le otthonról: egy teljesen átlagos családból indult el, azonban mindig is tudta, hogy többre hivatott. Pár évvel később már dollármilliókkal és több luxusotthonnal dicsekedhet a Floridában élő Linsey Donovan. Még mindig csak 23 éves, de máris olyan üzleti sikereket tudhat maga mögött, amiről az ingatlanvilág nagyágyúi is csak elismerően tudnak nyilatkozni. Lindsey trükkje ugyanis a következő volt: amikor elkezdett komolyabb összegeket keresni, ahelyett, hogy menő táskákat vagy cipőket vett volna, ingatlanokba fektetett. Pár év alatt bizonyossá vált: megérte így tennie.

Többek között Anna miatt is sajnáljuk, hogy vége lett a strandszezonnak

Reméljük a nyáron mindenkinek jutott ideje egy kis kikapcsolódásra és nem a munkahelyen kellett eltöltenie azt a három csodás hónapot. Szeretjük a nyári hónapokat, nem csak a meleg és a jó idő miatt, ettől azért sokkal többről van itt szó.

A nyarat számtalan velejárója miatt lehet kedvelni. Ott van rögtön a strand, ahol felfrissülést hozó medence mellett tolhatjuk befele a sajtos tejfölös lángost, elszédülhetünk a liter számra ivott hideg malátától és legeltethetjük a szemünket. Ezt az életérzést adja most vissza nekünk Anna akivel bármikor elutaznánk egy jó nyaralásra de mivel most már jön a hideg ezért egy wellnessre se mondanánk nemet.

Nem csoda a forgalmi dugó, ha Lily így ül volán mögé

Lily láthatóan sem a biztonsági övet, sem a ( . ) ( . ) tartót nem különösebben szereti, bár legyünk őszinték, egy jó fotózáshoz egyikre sincs szükség.  Erős a gyanúnk, hogy nem csak rajongói fejét tudja elcsavarni, de az alkalomadtán őt igazoltató járőrökét is, főleg ha ilyne szerelésben ül a volánhoz.

Lily egyébként, ha épp nem a kocsijában pózol akkor verseket és novellákat ír, és nem rég adott életet első gyerekének is. A nők nagy részének nagyon jól áll a babavárás, ragyognak olyankor és sokkal nőiesebbek lesznek, jó tudjuk ez nem mindig van így .Sokan megkérdezték tőle, hogy nem e aggódik amiatt, hogy régi formáját már nem fogja visszanyerni a szülés után, de elmondása szerint nem is ez a célja, most szeretne 100%ban az anyaságra koncentrálni. Azért sok panaszra nem lehet gond, mert nem úgy néz ki mint aki elhagyta magát.

Megleptük Esmeraldat egy reggeli kávéval

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban nemrégiben kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog. Sokan nem is tudják, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal. Rengeteg tanulmány igazolja, hogy a kávéimádóknál sokkal alacsonyabb bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Jó társaságban pedig még a kedvünket is feldobhatja egy közös kávé.

A mai nap Esmeralda fogja kipattintani a szemünkből az álmot. Szívesen főznénk neki akár minden reggel egy jó kávét, és nem is kérnénk tőle sokat csak néznék ahogy elkészül és tesz vesz a lakásban. Ez már önmagában felér egy művészettel.

Megkezdődött a suli, és ma Olga fog minket tanítani

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak. Pedig mi képzeletben ugyanezt tettük és volt is pár álmatlan éjszakánk miatta.

Most bemutatjuk nektek Olgat, aki szerez túrázni és sportolni, rajong a természetért és az állatokért. Pedagógiát tanul az egyetemen, és a tanárképzésben is részt vesz. És nagyon de nagyon 10/10-es. Nem tudjuk, hogy most milyen világ jön, de ha visszahozzák a digitális oktatást akkor vélhetően nagyon sok apuka fog a gyerekkel a számítógép előtt tanulni.

Igen létezik az a ( . ) ( . ), ami előtt már mi is meghajolunk

Nem vagyunk egyformák, az ízlésünk eltérő, mind kajában, divatban, zenében és nőkben. Valaki a sportosabb vonalat szereti, más meg egy igazi “húsboltban” érzi jól magát ahol van sonka, tarja meg dagadó. Most elsősorban azoknak fogunk kedvezni akik az utóbbi tábort erősítik.

Yvonne megelégelte a mókuskereket és szabadabb életről álmodozott, mint azt a banki ügyintéző munkája meg tudta volna neki. Mondjuk ki az aki nem unná a mindennapi melót és a folyamatos hajtást. Az influencer karrierre vágyó 26 éves hölgy végül minden félretett pénzét arra költötte, hogy óriásira fújassa a lufikat, mostanra pedig már nem lufi helyett inkább gumimatrac lett mert bizony tuti fenntartja ő a mélyvíziben de ennek meg is lett a sikere ami a népszerűséget illeti ugyanis már közel 4 millióan követik.

Szürke kisegérből lett az Instagram üdvöskéje

Néhány évvel ezelőtt még senki sem fordult volna meg utána az utcán, ma már képtelenség levenni a szemünket róla.

Marisol viszonylag rövid idő alatt látványosan megváltoztatta külsejét. Mára valószínűleg százezrek irigykednek rá, de ez nem volt mindig így. Persze egy kisebb vagyont áldozott fel ezért. Konzervatív és mélyen vallásos családban nőtt fel. Egy indiai út során rájött arra, hogy valami hiányzik az életéből, és ezt az űrt töltötte be azzal, hogy nőiesebbé változott. Összesen nagyjából 50 ezer dollárt (16 millió forintot) költött rá, hogy elérje a vágyott külsőt, amit azóta minden lehetséges posztjában meg is mutat.

“A régi külsőm arra emlékeztet, amin átmentem. Túlzottan az édesanyám elvárásait követtem. A testem megváltoztatása segített megváltoztatni a gondolkodásom” – mesélte a jelenleg Los Angelesben élő Marisol.

Na nem mintha annyira rosszul keresne, de hogy bebiztosítsa a jövőjét tavaly hozzáment a német iparmágnás Bastian Yottához, aki mellett a luxusfeleségek életét éli.