Szívesen elvesznénk ezekben a szép kék szemekben

A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre – és ez igaz. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelmei, hangulata tükröződnek benne. A mai nap Rahel Chiwitt fog úgy nézni ránk, hogy attól a lábunk is megremeg.

Hogy mit kell tudnunk róla? Azt mindenképpen, hogy nem egy fázós típus, sőt, az esetek többségében nagyon melege van, ez annak is köszönhető, hogy általában az év nagy részét valamilyen tengerparti városban tölti. Legalábbis erre enged következtetni insta oldala, ahol már több mint 800 ezer követője van.

Egy háznak csapódott Cristiano Ronaldo luxusautója, hatalmas a kár

Spanyolországi jelentések szerint ma eddig ismeretlen okok miatt egy mallorcai háznak ütközött egy Cristiano Ronaldo tulajdonában lévő luxusautó, amelynek értéke 1,8 millió font (833 millió forint).

A Manchester United szupersztárja jelenleg a Baleár-szigeteken tartózkodik, ahol a családjával nyaral, ám nemsokára visszatér az Egyesült Királyságba, hogy a csapatával együtt készüljön a következő szezonra. Az El Periodico Mediterraneo jelentése szerint a Bugatti Veyront a portugál szupersztár egyik alkalmazottja vezette, aki nekiütközött egy ház bejáratának. Úgy tudni, a jármű vezetője nem szenvedett súlyos sérüléseket, a kocsi eleje azonban teljesen összetört.

Ruha nélkül túrázik, és erre meggyőző indoka van

Kirándulni jó. Szeretjük a természetet főleg, ha az idő megengedi és nincs se túl meleg, se túl hideg. Talán ez az egyik legjobb kikapcsolódási forma, amikor hátrahagyva a nagyvárosok zaját, ki tudjuk kapcsolni az agyunkat és átadhatjuk magunkat az önfeledt pihenésnek.

Rachael Fitzpatrick is így gondolja és ideje nagy részében a világot járja és szebbnél szebb tájakon túrázik. Hat év után mentek szét barátjával, ami teljesen összetörte a lányt, hisz Ő a férfival akarta leélni az életét. Elhatározta, hogy úgy fog kigyógyulni a szakításból, hogy új dolgokat fog kipróbálni, olyat amit azelőtt soha. Így jutott el oda, hogy az utazásai során ledobja a rucit. Így járja a természetet, és ettől sokkal szabadabbnak érzi magát. A kirándulásait Instagramon is dokumentálja.

„Segített nekem, hogy jól érezzem magam a saját bőrömben” – osztotta meg tapasztalatait Rachael, aki a pozitív testkép kialakításának ausztrál nagykövetévé vált. Rachaelt egyébként az egyik barátja vette rá erre a szokatlan hóbortra és annyira megtetszett neki, hogy folytatta.

Singh Viki a Lupán mutatta meg menyire szingli

Singh Viki nemrég az Instagram oldalán jelentette be, hogy párjával, Csepregi Tamással szakítottak. Öt évig voltak együtt.

“5 csodálatos év után Tomival végül úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk tovább az életünket! Szeretetben, békében váltunk el, és megmaradunk egymás életében: barátként, családtagként” – kezdte posztját az énekesnő.

Mint írja, a kapcsolat ajtócsapkodás nélkül ért véget. Csepregivel továbbra is összeköti őket két házi kedvencük és a vállalkozásaik, amelyeket együtt terveznek tovább vinni.

Viki azonban úgy látszik, hogy jól van és a formájára se lehet panasz, ezúttal egy budapesti strandon vészelte át a hétvégi hőséget, ahonnan egy fotót is mutatott az Instagramon. Az énekesnő nagyon sokat foglalkozik magával, ennek pedig látható az eredménye.

 

Savannah és a kis babapofija bearanyozta a napunkat

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Egy ígéretes szőke szépséget hoztunk ma el nektek. Savannah Montano még csak 24 éves, de ígéretes modell pálya áll előtte. A floridai lány már majdnem 2 millió követőt tudhat magáénak instagram oldalán, és ez a szám napról napra emelkedik. A szomszéd lány jelző úgy érezzük, hogy nála is megállja a helyét, mert egy igazi természetes szépségről van szó, akinek a huncut mosolya a Te napod is be fogja ragyogni. Neki nincs szüksége szemránckrémre és különböző kozmetikumokra, mert az arcbőre így is tökéletes.

Világsztárral szórakozott Miamiban Sarka Kata

Sarka Kata éppen Miamiban nyaral, ahova barátnőjével utazott. Úgy tűnik, jól érzi magát, ami nem is csoda, nem akárkinek a társaságában tölthette az estét.

Ronaldinhóval, a világklasszis brazil futballistával a STORY Miami nevű klubban tallkoztak, ahol közös fotó is készütlt róluk.  Kata sok mindent nem fűzött a képhez, de nem is volt rá szükség, a celebnek minden az arcára van írva.

A Top Gun 2 egyik legjobb kivágott jelenete került fel az internetre

A Paramount Pictures közzétette a teljes jelenetet, amelyben Miles Teller Jerry Lee Lewis “Great Balls of Fire” című dalát adja elő a Top Gun: Maverickben.

Miles Teller végre ismét a csúcson van, és megkapja azt a neki járó figyelmet, ami a Whiplash után sajnos igen hamar elkopott. A fiatalember, aki Goose (Anthony Edwards) fiát alakítja a filmvásznon, az utánozhatatlan bajusszal és térdeket megremegtető sármjával, nem csak remek színész, de nagyszerű énekes is.

Bár a filmben is kaptunk némi ízelítőt a tehetségéből, a dal teljes verziója csak most került fel az internetre.

Horváth Éva nem akármilyen videóval rukkolt elő a Paradicsomból

Horváth Éva csodálatos helyeket fedez fel Balin a családjával. Ezúttal is egy mesebeli helyszínről jelentkezett be a követőihez.

Horváth Évaés családja januárban költöztek Balira, ahol azóta át kellett cuccolniuk egy másik házba. Elmondása szerint az előző otthonukat napi bérlésre adták ki, ők viszont inkább hosszabb távon szeretnék kivenni a házukat. Jelenlegi lakhelyükön kisebb a medence és a kert is, de – az előző otthonukkal ellentétben – most van egy közösségi tér is, ahol összegyűlhetnek. Hangsúlyozta: imádnak ott élni, a kedvenc helye a házban a fürdőszoba, ahonnan fentről jön be a fény.

Legújabb Instagram-bejegyzésében megint egy gyönyörű helyről jelentkezett be. A háttérben pálmafák, valamint a tenger is feltűnik, ezzel még tökéletesebbé varázsolva az összképet.

Floridában találtuk meg a legfinomabb édességet

Egészen Floridáig kellett utaznunk, hogy megtaláljuk a legfinomabb desszertet, de úgy gondoljuk megérte, és szerintünk nektek is ízleni fog.

Nyugodjon meg mindenki nem egy gasztronómiai különkiadással készültünk, és cukrász blogot se indítottunk, bár úgy gondoljuk a legtöbben édesszájúak vagyunk és ezzel semmi gond nincs. Most egy olyan desszertet hoztunk el, ami még a cukorbetegek vagy a fogyókúrázók is fogyaszthatnak.

Azsae Seimone több szempontból is szerencsésnek mondhatja magát. Egyrészt Floridában él gyerekkora óta. Azért keresve sem találhatnánk jobb helyet, ahol szívesen laknánk életvitel szerűen. Anno még Oroszországban, Sochi-ban látta meg a napvilágot de szülei később az államokba költöztek. Már a középiskolában felfedezték, ugyanis a kosárlabdacsapat pomponlánya volt és nem volt nehéz Őt észrevenni. Azóta már számos címlapon szerepelt és instan is már közel 200 ezer követője van. Mi csak azt szeretnénk hozzáfűzni, hogy az isten tartsa meg öltözködési szokásait.

Zimány Linda elfogadta önmagát és ezt egy remek sorozattal koronáztuk meg

Zimány Linda őszintén beszélt arról, hogy ő is megvívta a saját csatáit az önelfogadás érdekében.

„Mostanra forrt ki igazán a stílusom, korábban hajlamos voltam nyolcszázféle darabot vásárolni, mert nem tudtam, hogy mi áll jól nekem” – mesélte stílusa kapcsán a Story magazinnak a gyönyörű modell, aki azt is bevallotta, hogy sosem volt maradéktalanul elégedett magával. 36 éves korára jutott el odáig, hogy bár továbbra sem látja tökéletesnek magát, megtanult ezzel együtt élni.

„Most sincs tökéletes testem, de 36 éves koromra már elfogadtam önmagamat, és elégedetten nézek a tükörbe. A kor előrehaladtával a minőségre is egyre többet adok, most már inkább csak egy-egy darabot veszek, azt viszont tíz éven keresztül hordom. Ilyen például az egyik Chanel táskám, amit még tizennyolc éves koromban kaptam, illetve az egyik kedvenc bőrkabátom, amit már több mint hét éve használok, és pont ugyanolyan, mint új korában.”