Miután kiderült, hogy a csinos történelemtanárnő képeket árul a neten, ott kellett hagynia tanári pályáját.
Amy Kupps Észak-Karolinában dolgozott, 13-14 éves diákoknak tanított történelmet, de mellette a neten árulta a képeit. Miután kiderült a mellékállás, az iskolát elhagyni kényszerült, viszont az apukák és a férfi kollégák kapcsolatban maradtak vele.
“Ott hagytam a tanítást, miután a kollégák megtalálták az oldalamat “- most fizetnek a képeimért – mondta a nő az esetről. A képekre úgy derült fény, hogy a nő egyik exbarátja szakítás után nyilvánosságra hozta róla a saját felvételeit.
Megérte pályát váltani, amivel havonta 18 ezer fontot, azaz nagyjából 7,7 millió forintot keres. Elmondta, hogy igencsak meglepte, amikor feliratkozói között meglátta néhány volt diákjának apukáját, és néhány volt kollégáját is.