A pöttyös az igazi, és Vavilia meglehetősen édes

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A piros pöttyös az igazi, szól a rudi reklám szlogenje. A túró rudi mindig minden körülmények között lecsúszik, de most egy teljesen más fajta desszerttel készültek nekünk. Nemzetközi összehasonlításban bizony édesszájúak hírében állunk. Nem is tagadjuk, valóban szeretjük az édességet még akkor is képesek vagyunk lenyomni egy szelet tortát, ha már a főfogástól ki tudnánk durranni. Az más helyre megy. Most egy olyan finomságot hoztunk el nektek, amit még a cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatnak. Vavilia képeit látva már ránézésre azt mondjuk, hogy nagyon-nagyon édes, de a külső nem minden. Szeretnénk megkóstolni is.

Lily meseszép, így be kell hogy mutassuk nektek is

Eleonora Bertoli azonban nem érzi át ezt a problémát. Ő ugyanis mindig olyan helyen van, ahol a legrosszabb idő is 30 fokot jelent. Nincs nehéz helyzetben mert nem kell órákig csomagolnia a bőröndjébe egy-egy utazás alkalmával, ugyanis mint a képeken is látható, a több rétegű öltözködést még hírből sem ismeri. Nem baj ez, neki amúgy se a nyakig húzott garbó áll a legjobban. Na lássuk azt a ruhatárat.

Sikerült megmenteni Emily képeit mielőtt törölték volna

Emily Knight lehetett volna tanárnő, könyvelő, vegyész vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak midene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Sajnos ehhez nem diploma, nyelvvizsga kell hanem egy penge test és két formás dinnye. Az, hogy mire elég ez az majd kiderül, de 2,3 millió követőre biztosan. Ez pedig már az a szám amivel lehet szépen keresni. Emily amúgy sem az a gátlásossággal teli leányzó, persze ezzel nincs semmi baj. Nekünk ez csak jól jön. Lássuk hát azokat az ütközőket.

Feltuningolt lökhárítókkal tért vissza az egyik legismertebb felnőttfilmes színésznő

Mia Malkova neve bizonyára sok férfi számára ismerten cseng. Ő az egyik legismertebb és legkedveltebb “színésznő” Amerikában és mondhatjuk az egész világon. Mi most nem akármilyen ajándékkal lepte meg minket, ugyanis bejelentette, hogy saját naptárat ad ki 2021-re.

Ha valaki ismeri a munkásságát akkor tudja, hogy a hölgy olyan farral van megáldva, hogy nyüszítve vonyítunk már a látványtól is. Szó szerint hármat lendítene pálcánkon és már mehetnénk is mint aki jól végezte dolgát. 19 évesen kezdete a szakmát és mára már több mint 8 millió lelkes követővel rendelkezik. Mi már nagyon várjuk, aki megveszi az nem fog csalódni az tuti. Addig is összegyűjtöttünk nektek egy kis ízelítőt, hogy tudjátok mire lehet számítani.

Lauren imádja az állatokat, és érte szívesen lemennénk kutyába

A 29 éves Lauren Ann McGeachin betört egy farmra még tavaly novemberben, ahonnan disznókat lopott, később pedig egy baromfifarmra történő betöréssel is megvádolták. Hétfői tárgyalásán a modell beismerte bűnösségét.A történethez pedig szorosan hozzátartozik az is, hogy Lauren vegán és nem hajlandó felhagyni az állatlopásokkal. Követőivel nemrég élőben megosztott egy malacmentő-akciót is. Az ausztrál lány egyelőre egy közel kétmilliós pénzbüntetést kapott, ám ha így folytatja, súlyosabbra is számíthat.

 

Monika beinvitált minket a gardróbszobájába, és nem volt választásunk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Véleményt csak úgy lehet mondani egy ruháról ha látjuk élőben. Biztos jártatok már úgy, hogy elmentetek vásárolni és a szomszédos próbafülkén nem volt teljesen elhúzva a függöny. Akarva akaratlanul ilyenkor a gyermeki kíváncsiság belénk bújik és próbálunk belesni hátha látunk valami finom darabot. Ezúttal azonban erre nincs szükség mert Monika meginvitál minket a gardróbszobájába, ahol páholyból nézhessük a ruhapróbát.

 

Oksana meg akarta mutatni a tetkóját, de ehhez le kellett kapnia valamit

Reméljük lassan visszatér az élet a normális kerékvágásba és ha minden jól megy akkor most már bátran indulhatunk neki egy kis természetjárásnak. Kirándulni jó, először is friss levegőn vagyunk másrészt felfedezhetünk csodálatos helyeket, ahol ember fia nem nagyon jár. Persze az ilyen lakatlan helyeken egyből az jut az eszünkbe, hogy milyen jó kis helyszín ez egy rögtönzött “tornaórához”, ezért mindenképpen érdemes a párunkkal útnak indulni.

A mai nap egy igazi angyallal indultunk útnak, akinek a látványa garantálta feldobja a napunkat. Oksana annyira közvetlen, hogy jobbnak látta ha a túra elején megmutatja a tetoválását, hogy előre tudjuk mire vállalkoztunk ,amikor vele járjuk be ezt a vadregényes tájat.

 

Őzike szemek és egy szőke hajzuhatag gondoskodik arról, hogy jól induljon a napod

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak a méz és aranyszínű hajkorona. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból. A mostani sorozat címe az is lehetne, hogy szeretettel Oroszországból. A 30 éves Guber Natar 15 éves kora óta modellkedik és képeit elnézve könnyen rá fogsz jönni, hogy miért van közel 400 ezer követője. Ez már elég indok volt arra, hogy most Ti is lássátok Őt. Kár ragozni, és ódákat zengeni róla, egyszerűen látni kell. Nehéz ellenállni egy ilyen szempárnak.

Daniella ragyogása még mindig töretlen

Madi Teeuws a Texasi Egyetem hallgatója, de tehetsége utat tört magának, így természetesen szívesen áll fényképezőgép elé is és oyan bájos, hogy mi pirulunk el ha ránézünk.

Madi pontosan az a lány, akinek szívesen örültünk volna karácsonykor a fa alatt. Egy piros masnival átkötve a legszebb ajándék. A huncut szemek és a törékeny alkat mögött egy nagyon okos nő köszön vissza ránk, ugyanis Madi a Texasi Egyetem hallgatója. Minden adott ahhoz, hogy egy ilyen ajándékot ne akarjunk visszavinni soha.

Anyukája fotóit árulja egy fiatal srác

Meghökkenő dolgot csinált egy fiatal fiú, amikor az onlyfans oldalon regisztrálta az édesanyját.

Családja mindenben támogatja a mamit, sőt, kamasz fia Leonardo Hathaway aki szintén modellként dolgozik, mindent megtesz azért, hogy anyukája egyre népszerűbb legyen. A fiú bevallotta, hogy fantasztikus anya-fia kapcsolat van kettejük között és mindenben maximálisan támogatják egymást.

Nemrégiben az az információ is napvilágra jött, hogy Leonardo az anyja nevében regisztrált az Onlyfans nevű előfizetéses oldalra. Azóta Lu nem kevés pénzért mutatja meg magát a “támogatóinak”.