20 évesen már kész nő, de mai napig az anyja fürdeti és csutakolja le alaposan kívül-belül

A TLC realíity sorozata olyan szülő-gyermek párosokat mutat be a nézőknek, akik között extrém szoros kapcsolat van a mai napig. Az egyik epizódban az az anya-lánya páros szólalt meg, ahol a mami minden este közösen fürdőzik 19 éves lányával. Nincsenek tabuk, csak alapos csutakolás kívül-belül.

A floridai Jensen Beachen élő Mary és Brittani a lány ötéves kora óta minden reggel azzal indítja a napot, hogy egy nagyot zuhanyoznak kettesben. Az 55 éves Mary állítólag azért indította el ezt a fura szokást, mert a még kislány korú lánya annak idején pánikrohamot kapott, amikor pancsikolásra került a sor. A lány azóta 19 éves nővé érett, de a közös zuhanyzás azóta is megmaradt.

Anjy húsos püspökfalatját nehéz lesz ma felülmúlni

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Minden férfinak más az ízlése, különböző kajákat szeretünk, különböző sportokat űzünk, és a nőkben is más-más dolgot szeretünk. Valaki a mellehúsát, mások a farát preferálják de abban egyetértünk, hogy szeretjük a szép nőket. Most egy olyan hátsót hoztunk el nektek, ami etalon lehet minden nő számára. Férfi nincs akinek ne ugrana ki a szeme, egy ilyen püspökfalat láttán. Anjy Shamo-nak már több mint fél millió követője van. A képeit elnézve hatalmas jövő előtt áll a szó legszorosabb értelmében. Mi a titka? Nagyon egyszerű. Guggolás, guggolás, guggolás…

Lexi képeit látva nem csodálkozunk, ha felszökik a pulzusod

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Lexi Hensler eljött hozzánk, hogy szemeivel és csodálatos megjelenésével kicsit feldobja a napunkat. A 22 éves éves lánynak ahhoz képest, hogy még nem régóta létezik az insta fiókja már közel 1,5 millió követője van. Rohamtempóban hódítja meg a férfiszíveket. Ezt meg is értjük mert igazi természetes szépség, aki mellett egy férfi szem se mehet el szó nélkül. Korábban kiírta magáról, hogy színészkedik, énekel, modellkedik és stand uppal is foglalkozik, de mi leginkább azt látjuk, hogy lehengerlőek a kék szemei.

Demi kinyitotta a konyhát, van itt sonka, tarja, dagadó

Nem is indulhatna szebben Demi Rose követőinek napja: íme egy újabb finom fotó, hogy szebben induljon a rajongók napja. Egyébként Demi Rose közösségi oldala csak úgy hemzseg a jó kis fotóktól, de hiába, annyira vonzó, hogy nem lehet megunni.

Bár nincs még húsvét de íncsiklandozó sonkából most sem lesz hiány. Tudjuk jól, hogy ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este, akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat. Demi Rose most elhozta az övéit és szívesen adja át nekünk egy lakoma erejéig.

Nekünk Monica és egy kanapé elég a boldogsághoz

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Végre vége ennek a munkanapnak is, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Az egész napi hajtást, a sok melót most ideje elfelejtenünk, és egy kicsit feltöltődnünk. Egy ilyen magával ragadó barna szépség pont kapóra jön ehhez. Alexandra egy rögtönzött “tornaórára” hív minket, de szerencsére nem kell messzire mennünk csak a kanapéig. Ez még talán beleférne.

Pocahontas elveszett az erdőben, de szerencsére megtaláltuk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Természetjárók figyelem! A mai nap választja egy csini szöszi, aki egy izgalmas természetjárásra csábít bennünket, ahol a vadon szépségei mellett az ő bájait is meg lehet tekinteni. Unatkozni egy percig sem fogunk mert a teste egy felfedezésre váró vadregényes táj.

Ha eddig nem csipáztad a kolumbiai csajokat, akkor Daniela most változtatni fog ezen

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Daniela Lopez Osoriónak egy újabb érv amellett, hogy Kolumbia legyen az egyik kedvenc dél-amerikai országunk. Nem tipikusan latinos szépség, de ezt igazán nem vethetjük a szemére. Daniela annyira beleszeretett a fitneszbe, hogy amikor csak teheti szorgosan edz. Instagramon már 400 ezer követője van és kisugárzásának köszönhetően lesz ez még a sokszorosa is.

Steffi a természet lágy ölén mutatja meg mit kell tenni ha jön a kánikula

Kirándulni jó, először is friss levegőn vagyunk másrészt felfedezhetünk csodálatos helyeket, ahol ember fia nem nagyon jár. Persze az ilyen lakatlan helyeken egyből az jut az eszünkbe, hogy milyen jó kis helyszín ez egy rögtönzött “tornaórához”, ezért mindenképpen érdemes a párunkkal útnak indulni. Steffit garantáltan magunkkal vinnénk.

 

Lola megmutatta a nappaliját és meglepett minket a fotelban

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Ebben a sorozatban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Vége a napnak, most már a pihenésé a főszerep. Bonts egy jó sört és dőlj hátra. Ilyenkor egy jó meleg vacsora már csak hab a tortán, de mi most ezt másképp képzeltük el. Amikor hazaérsz, akkor a konyhában egy ilyen látványra vágysz, ebben az esetben az is megbocsájtható ha a drága nem főzött semmit, mert ez esetben is garantáltan jól fogunk lakni. Na ki éhes?

Isabella is home office-ol, de minket azért beengedett magához

Lassan visszatért az élet a normális kerékvágásba és ha minden jól megy akkor vissza kaphatjuk az életünket.

Aki megteheti még mindig otthon marad, és a házi “irodájában” próbálja elvégezni a munkáját. Az otthoni munkavégzésnek megvannak az előnyei, ha csak arra gondolunk, hogy reggel nem kell sok ezer emberrel megküzdenünk mire beérünk a munkahelyre és elviselünk se kell a sok idegesítő kollégát. Azonban pár nap után a hátrányát is érezzük, egy idő után azért elég lehangoló tud lenni, hogy a négy fal között vagyunk. Isabella is vállalta, hogy otthon marad, de Ő szerencsésnek mondhatja magát, mert a munkájához semmi más nem kell csak egy fényképező és Ő maga.