Unatkoztunk és áthívtuk Kaylee-t, aki ezúttal nem csak a maszkot vette le

A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

Nem tudjuk Ti hogy vagytok vele, de mi már úgy elmennénk szórakozni, és egy kicsit kifújnánk a gőzt. Kiváló partner lenne ebben Maja, aki természetesen betartja a szabályokat és vállalta az otthoni önkéntes karantént. A képeket elnézve vele szívesen átvészelnénk mi is akár hónapokat is. Nem unatkoznánk egy percre se. Lenne ötletünk, hogy töltsük el a sok szabadidőt.

A háromgyerekes családanya nem sok mindent bízott a képzeletünkre

A britek egyik kedvenc televíziós műsorának sztárja, a háromgyermekes Christine McGuinness bámulatos fotóval örvendeztette meg rajongóit újév alkalmából.

Christine McGuinnes egy rettentően magával ragadó személyiség. Gyakorlatilag minden fotóján úgy ragyog mintha egy díjátadóra menne. Mindegy mit visel, a megtestesült nő köszön vissza ránk még egy pizsamában is. Ezúttal Ő is szeretett volna kedveskedni követőinek és boldog új évet kívánni. Természetesen most is mesteri módon választott ruhát.

Legyengézte a volt pasija, most olyan karja van, hogy ha meglátod átmész az utca másik oldalára

Rahel Cucchia, és gyerekkorában sokat sportolt és 16 éves koráig táncot oktatott is, később felhagyott ezekkel. Viszont szerelmes lett egy edzőbe, a 26 éves Miguel Odermattba. Rahel Cucchia értékesítési menedzserként dolgozik Luzernben, és húszas évei elején nem igazán volt prioritás számára az edzés. Edzőként dolgozó barátjával öt évvel ezelőtt ismerkedtek meg, és a fiatalember azt találta mondani neki, még sose látott olyan gyenge embert, mint ő.

Szerelme megjegyzése arra indította Rahel Cucchiát, hogy elkezdjen edzeni. De nem az lett a dologból, hogy onnantól kezdve egy héten egyszer betévedt egyet zumbázni, hanem szinte megszállottként gyúrni kezdett. A testépítés vált a hobbijává, ennek köszönheti, hogy a teste ilyen lett. Heti hétszer jár edzeni, a gyengeség már minden bizonnyal rég a múlté. Annyit gyúrt, hogy a konditerembe járók az javasolták neki, induljon testépítő-versenyen.

2018-ban versenyzett először Svájcban, 2019-ben már nyert is az országos bajnokságon. Szintén 2019-ben egy nemzetközi versenyen Romániában elérte az IFBB Figure Pro címet.

Alice egy bordó szettben pattintja ki a szemünket

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Egy fáradt munkanap végén bizony sok mindennek tudunk örülni mi férfiak. Beülhetünk a haverokkal egy sörre, megnézhetünk egy meccset a tv-ben vagy akár egy jó filmet is, döntse el mindenki maga, hogy mire van szüksége. Azonban abban egyet érthetünk, hogy lefekvés előtt pont egy ilyen csipkés meglepetésre van szükségünk. Vagyis igazából a viselőjére, aki pont ettől a kiegészítőtől lesz szédületesen ellenállhatatlan. Kell nekünk mint egy falat kenyér, mert csak egy kiadós izzadás után tudunk nyugodtan nyugovóra térni.

Nadine igen nagyvérű, tuti keresztben nyelne le, igen azt is

A fekete hajú lányok mindig nagy feltűnést keltenek a megjelenésükkel. A fekete szín ad nekik egy határozott temperamentumos megjelenést amitől kellően vadnak néznek ki. A férfiak nagy részének ha lehet választaniuk, hogy milyen csaj jön be nekik akkor vagy szőke vagy fekete hajú lányt mondanak. Azt megállapíthatjuk, hogy amíg a szőkék kis törékeny, plazamacska benyomását keltik addig a fekete hajúak inkább a rámenősebb vadmacska jelzőt kapják meg pedig az esetek nagy részében őket is kenyérre lehet kenni. A mostani esetben sem riadnánk vissza és úgy megszelídítenénk a leányzót hogy öröm lenne nézni.

Nadine Kerastas az a hölgy, aki nem viszi túlzása a réteges öltözködést. Ő még a legnagyobb hóban is úgy érzi magát mintha strandon lenne.  Isten tartsa meg jó szokását.

Ezzel a sportos lánnyal most kedvünk lenne fekve nyomni

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A Dél-Kaliforniában élő Ana Cheri már több, mint 12 millió követővel büszkélkedik az Instagramon, ami abszolút nem véletlen. Ana napjaink egyik legmeghatározóbb modellje, a fotózások mellett pedig fitnesz- és motivációs trénerként tevékenykedik a hétköznapokban.

Eliza úgy kinyílt nekünk, hogy hirtelen huzat lett

Kinek volt már olyan barátnője, aki egy egymás elleni párharc során simán leterített volna. Tudjuk nem egy hálás dolog ezt bevallani, de ha belegondolunk elég ha csak versenyszerűen űz valamilyen küzdősportot és akkor már tuti, hogy mire kettőt pislognánk két fogunk hiányozna egy komolyabb vita során. A mai nap lányát se kell félteni. Nem igen jön zavarba ha beszólnak neki az utcán.

Eliza Rose Watson szabadidejébe bokszolni jár, legutóbbi posztjában is egy kis baráti bunyóra invitálja követőit.– bár amilyen izzadt a hölgy, erős a gyanúnk, hogy már lezavart egy-két menetet a ringben. Mindenesetre a kesztyű ott van bevetésre készen a kezében, és az sem különösebben zavarja, hogy felsője semmit sem bíz a képzeletünkre. Mindenesetre szívesen lennénk az edzőpartnere és a fél millió követőjének nagy része is ezt gondolhatja a képei láttán.

Ane Marie még diák, de a képeit elnézve szívesen korrepetálnánk Őt

Azt tudjuk jól, hogy a mai fiatalokról már sokszor meg se lehet mondani mennyi idősek. Egy 16 éves lány simánk kinéz 22-en, és mindent el is követnek azért, hogy érett nőnek nézzenek ki. Annyira ciki tinédzsernek lenni? Lassan már igazolványt kell kérnünk a szórakozóhelyeken ha nem akarunk a későbbiekben kellemetlenséget magunknak. A mai nap  Ane Marie Bubalo-t hoztuk el nektek, aki egyenesen Szlovéniából érkezett. Ha manapság ilyen csajok vannak az egyetemen, akkor meg kell pályáznunk valami ösztöndíjat.

A szlovén diáklány szokásává vált hogy rendszeresen felborzolja a kedélyeket az Instagram-oldalán. A fotókat látva biztosan vagyunk abban, hogy bármelyik férfi szívesen beugrana hozzá egy kis korrepetálásra.

Martina társaságban csakis jól sikerülhet a nyaralás

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

A tavasz közepén vagyunk és a szerencsésebbek ilyenkor elutaznak valami melegebb éghajlatú országba, és amíg a haverok itthon vacognak, addig küldözgethetik nekik a videókat a 30 fokos tikkasztó melegről. Azonban vannak olyanok is, akik már a nyarat tervezik és már most az utazási irodák ajánlatait fürkészik. Abban egyet érthetünk, hogy ha a az ember jó társasággal vág neki az útnak, akkor mindegy az ulticél. Elég csak végig nézni a mostani sorozatot. Mi már csak a képektől feltöltődtünk, mi lenne ha még ott is lennénk. Ki szeretne csatlakozni Martina-hoz?

A természet lágy ölén Susie úgy nyílt ki nekünk mint az egy szép virág

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A tavasz még messze van,de a virágot egész évben ápolni kell, hogy szépen kinyíljon. Nyugodjon meg mindenki nem váltottunk arculatot, semmi esetre sem a művészi értékét akarjuk most bemutatni ennek a sorozatnak. Bár, kétségtelenül szeretjük a természetet, de ki kíváncsi a virágokra, ha egy ilyen szép szilvamag kacsint ránk. De a virág valahol olyan mint a nő, foglalkozni kell vele, hogy szépen virágozzon. A mai nap lányának pedig kimondottan jól áll ez a természet.