Köszönjük Annie, most még jobban várjuk a nyarat

Tél van és még lesz is egy jó darabig. Így az év elején azonban jobbnak látjuk, ha egy kicsit visszahozzuk nektek a nyár hangulatát. Egyrészt azért, hogy ebben a hidegben egy kicsit átmelegedjetek másrészt meg azért mert Grace mai szettje sokkal izgalmasabb mint ha téli kabátban lenne.

Van amikor már nem azt mondjuk, hogy falatnyi, inkább hogy morzsányi

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A mostani sorozatban úgy érezhetjük magunkat mint húsvétkor. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat.

Megan Krista most elhozta az övéit és szívesen adja át nekünk egy lakoma erejéig. Őt soha nem fogjuk látni a kifutókon, mert rá már sokan azt mondanák, hogy nem olyan az alkata, hogy divatbemutatókon vegyen részt. Viszont ez az a külső, amitől úgy csöppen el a nyálunk ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Kell a hús és a sonka, hogy jól lakjunk.

Még a hálószobáig se jutottunk, Jenny már a nappaliban lenyűgözött minket

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A mai nap Jenny volt az akihez vendégségbe mentünk. Egy fáradt nap végén nem is kívánhatnánk jobb programot magunknak mint egy jó vacsorát egy ilyen szemrevaló beszélgetőpartnerrel. Jenny kiváló házigazda, hisz még alig hogy bementünk az ajtón már a nappaliba érte feltálalta az “előételt”. Jó szaftos, pont ahogy szeretjük. Nem is voltunk szívbajosak, kértünk repetát is.

Bolti eladóból lett a f elnőttfilmes égbolt egyik ragyogó csillaga

Gemma Massey igencsak kalandos életet tudhat magáénak, annak ellenére, hogy még csak alig múlt 36 éves. 19 évesen még körülbelül 2000 forintos órabérért pakolgatta a polcokat egy angliai szupermarketben, ám nagy szerencséjére egy fotós-ügynök még így is meglátta benne a lehetőséget, és hamar egy visszautasíthatatlan szerződéssel kínálta meg.

Innen pedig a fiatal lány karrierje szárnyalni kezdett, hisze különböző fotózások miatt szinte az egész világot bejárta és közben a fel nőttfilmezés világa is magába szippantotta. Amivel együtt járt a busás vagyon is, Massey pedig néhány év alatt fontmilliókat tehetett zsebre. Amikor a csúcson volt a népszerűsége, ő volt az első brit nő, aki a világhírű P*enthouse magazin címlapjára került.

Bella a tükör előtt érzi magát a legjobban

Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék. Bemutatjuk nektek Bella Bliss-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik benne. Egészen pontosan 64 ezren biztos, ugyanis ennyi követője van jelenleg.

Bella korábbi Insta-oldalát egyébként 100 ezer követőnél letiltották a közösségi oldal cenzorai, és erős a gyanúnk, hogy a mostanival sem lesz ez másképp. Posztjait látva ugyanis ebbe az irányba halad. Napról napra pazar posztokkal örvendezteti meg rajongóit, lássuk.

Ha most rendeznénk egy vizes pólós versenyt, akkor Charlotta jó eséllyel indulna az első helyért

Nincs mese, az Instagram egyik koronázatlan királynője Charlotta olyan profin locsolja magára a vizet, hogy minden férfi egy dologra tud csak gondolni! Igen, arra, hogy bármilyen v izespóló versenyt megnyerne a hölgy.

Noha a kaliforniai születésű Charlotta Champagne már 38 éves, még mindig kenterbe veri fiatalabb kolléganőit az ilyen versenyeken. Ezt a kijelentésünket természetesen perdöntő bizonyítékkal is készek vagyunk alátámasztani.  A szépség imádja  megmutatni , hogy bizony büszke mindarra amit az élettől kapott és egymillió Instagram-követőjének is, így azok is kapnak valamit belőle, akik még nem futottak bele valamelyik magazinban.

Nem jön be a vörös? A 19 éves Jia majd megváltoztatja az ízlésed

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A vörös lányok állítólag a legtüzesebbek csajok közé tartoznak. Van bennük elég élet és rafinéria, nem mondjuk hogy nyugodt velük az élet mert bizony ha megbántjuk őket igencsak vissza tudnak vágni. Szeretjük ezt a heves temperamentumot mind az életben mind az ágyban. Velük egy pillanatra se unalmas az élet és azok a pici kis szeplők, hát imádni valóak.

Ha Lyna lenne a szomszédunk, sanszos hogy minden nap nála lógnánk

Arya egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Ennek a mosolynak nem lehet ellenállni. Gondolj bele milyen lehet nála egy házibuli, amikor a barátnőit is áthívja. Imádni való tünemény, aki megdobogtatta a szívünket.

Yael nagyon jól tudja, hogy mi az erőssége, ezért amikor csak lehet hátat fordít

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Yael Cohen, a gyönyörű izraeli katonalány annyira csinos, hogy pusztán a megjelenésével is képes lenne fegyverletételre késztetni az ellenséget. Facebook-profilja szerint egyedülálló, ezért boldog reménykedéssel nézheted végig a következő képeket róla. Az ifjú hölgy a sorkatonai kötelezettség keretében veszi ki részét hazája védelméből. És bár egyenruhában is jól mutat, de anélkül még inkább! A katonalány főleg az ilyen képei miatt seregnyi követőt gyűjtött be az instán. Jelen pillanatban több mint 400 ezer ember kíváncsi a mindennapjaira. Akkor lássuk mit rejt az egyenruha.

Azt kell mondanunk, hogy a bordó ma este a legjobb választásnak bizonyult

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Először is csak remélni tudjuk, hogy Valencia már betöltötte a 18. születésnapját. A képeket elnézve nem vagyunk ebben száz százalékig biztosak. Annyira fiatal és olyan törékeny még, hogy egy kincsnek számít az itt felvonultatott lányok között. Azonban ne legyenek illúzióid, a hölgy nagyon is érti a dolgát, és a képekből ítélve alaposan elkenné a szánkat. Nem lehet ezt sem elég korán kezdeni. Élvezzétek hát ezt a még friss, ropogós pipihúst.