Candice huncutkodott kicsit a tengerparton

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket mindig feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Lassan visszatér az élet a normális kerékvágásba és ha minden jól megy akkor most már bátran indulhatunk neki egy kis természetjárásnak. Kirándulni jó, először is friss levegőn vagyunk másrészt felfedezhetünk csodálatos helyeket, ahol ember fia nem nagyon jár. Persze az ilyen lakatlan helyeken egyből az jut az eszünkbe, hogy milyen jó kis helyszín ez egy rögtönzött “tornaórához”, ezért mindenképpen érdemes a párunkkal útnak indulni. Candice-t garantáltan magunkkal vinnénk.

Ha egyszer lehetne titkárnőnk, akkor Carolina-tól kérnénk egy önéletrajzot

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Főnöknek lenni mindig jó dolog, megízlelni a hatalmat és másokat irányítani, de mindez mit sem ér ha nincs egy saját, bevállalós titkárnőnk, aki az ég világon semmihez sem ért csupán tudja, hogy mikor kell a főnöknek egy kis stresszoldás, aki szájrátéttel gyógyítja a fejfájást és aki zokszó nélkül ül fel az asztalra, ha le akarjuk vezetni a stresszt. A szoknya ma is bokára kerül, és kezdetét veszi az igazi munka.

Lennénk biciklinyereg a profi kerékpáros alatt

Tara Gins ígéretes profi kerékpáros hírében állt. 2016-tól versenyzett a a Lares-Waowdeals, a Health Mate, majd a Memorial Santos csapatában, majd az U23-as csapathoz került. Itt azonban váratlan vége szakadt karrierjének.

A 30 éves sportolót azért rúgták ki a csapattól, mert készült róla néhány kompromittáló fotó.  Gins nemrég nyíltan beszélt erről:

“Ez egy nagyon prűd és konzervatív közeg, amit férfiak uralnak. A versenyeken minden hostess apró bikiniben lehet, de én versenyzőként nem mutathatom meg a testemet. Ez teljesen abszurd. Amikor kirúgtak, nagyon csalódott voltam, de ma már cseppet sem bánom, amúgy is sokat vesz ki az emberből a profi sport…”

Anna és barátnői garantáltan feldobják a napod

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Ritkán fordul elő, hogy egy instagram oldal annyira lenyűgöz minket, hogy legszívesebben az összes képet megosztanánk róla. Ez azonban képtelenség. Fájó szívvel de szelektálnunk kellett Anna Fury oldalán is, pedig itt aztán tényleg minden kép 10/10-es.

Anna jelenleg Balin nyaral a barátnőivel, és természetesen ott se okoztak csalódást. Sok híresség biztosítást köt arra a testrészére amiből él. pl sok focista a lábát biztosítja be. Anna is bebiztosíthatná azt ami az erőssége. Uraim ennyi elakadásjelző háromszöget már rég nem láttunk. Így már szép kerek napunk lesz.

Marie Madore látványától még a könnyünk is kifolyt

Marie Madore nevére lehet, hogy holnap már nem fogtok emlékezni, de abban biztosak vagyunk, hogy mégsem fogjátok őt egyhamar elfelejteni. Talán nem kapott még Nobel-díjat, nem féregtelenít szomáliai árvákat, nem találta még fel egyetlen betegség ellenszerét sem és talán a környezetvédelem is hidegen hagyja, de van valami, amiben mégis nagyon-nagyon jó. Marie Madore teste ugyanis annyira közel jár a tökéleteshez, hogy attól még a könnyünk is kicsordul.

A most 27 éves kambodzsai, vietnami és kínai felmenőkkel rendelkező lány már az Egyesült Államokban született, modellkedik és már 1 millió követője van, akik kiéhezve várják újabb és újabb képeit. Korábban részmunkaidőben butikokban dolgozott, de ezt a szépséget kár lett volna elrejteni egy pláza 5 négyzetméteres kis szegletébe.

Estére egy finom tejeskávé mindig jólesik

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Szeretjük a csokit, hogy ha karibi az alapanyag. Az étcsokival azonban már sokan hadilábon állnak. Most azonban sok mindenki meg fog szomjazni mert egy jó tejeskávéval készültünk vacsorára. Estére kívánni sem lehet jobbat, jól megmártanánk benne a kiflinket lefekvés előtt.

Elmentünk piknikezni Aislin-el, de most már legalább szép álmaink lesznek

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Piknikezni jó, kimegyünk a természetbe, kinézünk egy tökéletes helyet és átadjuk magunkat a lazításnak, hisz nincs más dolgunk mint élvezni a természet szépségét. Ilyenkor végre elbújhatunk a város zajától. Most ezt az idillt fogjuk megkoronázni egy csajjal, aki a pokrócon szolgálja fel a finom falatokat. Mit lehet ilyenkor tenni? Úriemberekhez méltóan végigesszük a választékot. Ettől a menütől garantáltan kicsordul majd a nyálad!

Gyerekkorában leducizták, ma havi 4 milliót keres a szépségével

Apollonia Llewellynt az iskolában sokszor megkapta, hogy kövért. Ma, 20 évesen már a szépségével keresi a kenyerét. Havi mintegy 10 ezer fontot, azaz csaknem 4 millió forintot keres az OnlyFans-re feltöltött képeivel. Ebből aztán futja neki mindenre, megtakarítása is van, emellett gyakran el tud repülni valahová kikapcsolódni.

Az OnlyFans egy olyan oldal, amin egy bizonyos összeg megfizetése után modelleket lehet követni, valamint különböző csomagokat is lehet ehhez még vásárolni tőlük, ezek a modellek exkluzívabb anyagait tartalmazza.

Llewellyn minden egyes feliratkozás után 25 fontot (10 ezer forintot) kap, emellett azzal is pénzt keres, ha a követőivel csetel vagy ilyen olyan képeket tölt fel magáról. Bevételt jelentenek neki a merchandise termékei, így a naptárai is, valamint eladja a már viselt ruháit, cipőit is.

“Főleg férfiak, de nők ugyanúgy vásárolnak azokból, amiket hordtam és tetszettek nekik” – állítja Llewellyn.

Így havi 10 ezer fontot tud összehozni, és ehhez jön még, amit influenszerként, modellként keres. Azt mondja, sokáig hezitált, hogy regisztráljon-e az oldalra, de végül nem bánta meg, hogy meglépte. És valóban, elég boldognak is tűnik , hiszen az elmúlt 12 hónapra havi egy nyaralás is jutott, karácsonykor pedig 60 ezer fontot, 23 millió forintot költött csak a családjára, de erre is csak azután jött rá, hogy ránézett a számlakivonatára.

Rébeccá szorgosan tanult a vizsgákra, de nagyon melege volt

Istenem azok a csodás egyetemi évek, bulik, csajok, a lepattant kollégium varázsa. Jaj de jó is volt. Ma Kay-el tartunk egy kis múltidézést.

Az egyetemista létnek van pozitív és negatív oldala is. Nyilván tanulni senki sem szeret, vizsgázni meg pláne. Nem beszélve a szakdolgozattal és az államvizsgával járó stresszel. Ennek ellenére azért jó buli volt. Fogyott a szesz és majdnem minden napra jutott egy buli. Ami pedig egy koliban nem történt meg, olyan nincs is. Lehet sokszor a pokolra kívántuk, de visszatekintve a múltba azért újra bevállalnánk. Főleg ha a mostani egyetemista lányok is olyan csinosak mint Rébeccá , bár azt nem tudjuk hogy milyen a tanulmányi átlaga, de minket elsősorban nem is ez érdekel.

Az ártatlan tini külső ne tévesszen meg, Alexis alaposan beakasztja a horgot a szánkba

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a hölgy nagyon is érti a dolgát, és a képekből ítélve alaposan elkenné a szánkat. Alexis Sheree egyenesen Kaliforniából jött el hozzánk, hogy mosolyt csaljon az arcodra. Ha rendeznének Kaliforniában Rihanna-hasonmásversenyt, Alexis simán ott lehetne a dobogón, de egyébként enélkül is megállja a helyét a piacon. Valamit nagyon tud, és most ezt neked is megmutatja.