Más a szennyesbe rakná, de Ő a jófogásra, és ezzel keres hatalmas pénzeket

A Mel and Kim nevű együttes Mel és Kim Appleby énekesnőkből állt, legnagyobb sikereiket a ’80-as évek végén aratták. Lehet, hogy ettől független, de a képen látható nő a Mel Kim keresztneveket kapta, amikor 1990-ben megszületett, ő Mel Kim Brown fizikushallgató Newcastle-ből, aki most különleges keresetkiegészítésével került bele a hírekbe.

A hölgy kezdetben használt Halloween-maszkokat árult az eBay-en, amikor valaki felajánlott neki egy kisebb összeget használt gumikesztyűjéért. Próbát tett egyéb használt ruhadarabjaival, és meglepően sokra akadt vevő. Nem túl meglepő módon azonban a szennyesével tudott és tud azóta is a legnagyobbat kaszálni. Azt mondja, lassan már ott tart, hogy sose mos, mert ami egyszer volt rajta, azt mosás helyett inkább felteszi az internetre.

Antonina megmutatta a könyvgyűjteményét, de a könyvek helyett Ő nyílt ki

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a jó csajokat szeretjük forgatni esténként. Ma egy szőke szépséget hoztunk el nek

Kirúgták a tűzoltólányt, mert ilyen képeket osztott meg magáról

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

De ő maga úgy gondolja, inkább több kollégája is meg akarta kettyinteni, ám mivel nem jártak sikerrel, keresztbe tettek neki a főnökségenA 27 éves Presley Pritchardot állítólag azért rúgták ki, mert túl szexi képeket osztott meg magáról a munkahelyén, ezzel téve komolytalanná a tűzoltóság munkáját. Presley azonban úgy véli, szó sincs erről, mivel felettesétől is engedélyt kért, hogy az őrsön fotózzon, inkább arról van szó, hogy több kolléga is szemet vetett rá, és nem viselték jól az elutasítását.

Akárhogy is, a csinos tűzoltólány egyenruhában és anélkül is szívderítő látvány, reméljük, sikerül megfelelő jogorvoslathoz jutnia.

23 év van anya és lánya között de szinte olyan mintha testvérek lennének

nyaralni, edzeni meg még sok mindent. Annak ellenére így van ez, hogy az anyát néha fiatalabbnak látják, mint a lányát, de Meilani nem sértődik meg ezen

“Meglehetősen fiatal voltam, mikor megszültem őt, így akár testvérek is lehetnénk” – nyilatkozta a tanítónő anya, aki azt is elárulta, minek köszönheti, hogy ilyen jól tartja magát: annak, hogy figyel magára. A titok nyitja az egészséges étkezés,a sok mozgás, a sok pihenés és a bőrápolási praktikákban rejlik.

Ami meg drámai változást okozott nála, az a retinolsav.  Másfél éve használja Diaz és úgy látja, egyre jobb állapotban van a bőre. A napsütötte Kaliforniában persze a naptejről sem feledkezik meg, akkor is használja, ha éppen nem süt a nap, ahogy mindennap használ egy C-vitamin szérumot is.

Bár sok mindent együtt csinálnak de bulizni soha nem mennek el együtt. Diaz ugyanis azt gondolja, hogy Ő már bulizott eleget, inkább iszik egy csésze teát és megnéz egy jó filmet.

Alice-el bármikor hajlandóak lennénk elutazni egy lakatlan szigetre

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Sokan álmodoznak róla, hogy milyen romantikus volna az élet egy lakatlan trópusi szigeten, de alig van ember, aki ezt valóban kipróbálja. Távol a civilizációtól, áram és elektronikai kütyük nélkül. Valljuk be maximum egy hétig bírnánk sajnos. Annyira hozzá szoktunk már a mostani életünkhöz. Elég csak belegondolni, hogy hány napot tudnál elleni a telefonunk nélkül? Bár lehet a napok inkább órák.

Azonban ha lehetőségünk lenne, akkor Alice-el mindenképpen elmennénk egy hétre valamelyik lakatlan szigetre. Lenne ötletünk, hogy ütnénk el az unalmas órákat.

Sophie pohárköszöntőjétől azt gondoljuk, hogy nem kell jobb évindító

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét.  Ha unjátok a hazai felhozatalt akkor ez a sorozat maga lesz a paradicsom.

Sophie nem csak a mosolyával fogja megédesíteni az estédet, van itt még más is

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszivel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Sophie-ra. Nem tudunk belekötni, szép, mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de a püspökfalatját két pofára fogyasztatnánk el minden nap. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Tűzpiros ruhában csavarják ma el a fejünket

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Ebben a sorozatban most pont ugyanúgy fogjátok magatok érezni mint egy felbőszült bika aki elé odaáll a torreádor és meglengeti a vörös posztót. Ez a tűzpiros ruha teljesen megvadít minket, de főleg inkább az ami alatta ránk vár. Letépjük a posztót és kemény égnek meredő szarvunkkal “felökleljük” a torreádort. De ebben a párharcban csak nyertesek vannak.

Bárcsak ez a mosolygós szépség lakna a szomszédunkba

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló tüneménnyel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Cecilia Florence-re. A fiatal lány a Floridai egyetem hallgatója és kétség kívül az iskola egyik legszemrevalóbb teremtménye. Nem tudunk belekötni, szép, mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de a püspökfalatját két pofára fogyasztatnánk el minden nap. A legfontosabb jelz

Szvetlana labdáival dobjuk fel az unalmas munkanapot

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A világ legnagyobb országa, Oroszország utazási élmények széles skáláját kínálja, túrázhatunk a jégsapkás hegyek lejtőin vagy végigsétálhatunk a Föld legidősebb tavának partján. Az ország fantasztikus városaiban számos történelmi és kulturális látnivalói is található. Azonban mi most a legfontosabb turistalátványosságot hoztuk el nektek.

Szvetlana Biljalova nálunk abszolút nyerő. Most mutatunk néhány fotót, amivel valószínűleg sikerül meggyőzni téged is. A 27 éves moszkvai lányban minden megvan, amit elvárunk egy Instagramon felbukkanó csajoktól. Sőt, talán egy kicsivel több is.