Mindjárt megérted, hogy Megan miért áll háttal minden posztjában

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A mostani sorozatban úgy érezhetjük magunkat mint húsvétkor. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat.

Megan Krista most elhozta az övéit és szívesen adja át nekünk egy lakoma erejéig. Őt soha nem fogjuk látni a kifutókon, mert rá már sokan azt mondanák, hogy nem olyan az alkata, hogy divatbemutatókon vegyen részt. Viszont ez az a külső, amitől úgy csöppen el a nyálunk ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Kell a hús és a sonka, hogy jól lakjunk.

Jemina megmutatta kedvenc testrészét, ami olyan kemény, hogy diót lehet rajta törni

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, hírnevük. Ida Jemina le sem tagadhatná, hogy mivel foglalkozik. A 31 éves finnországi lány személyi edzőként dolgozik és emellett van egy saját online birodalma, ahol különböző tanácsokat ad a sportolni vágyóknak. Ki lehet jelenteni, hogy nagyon sikeres, hisz több mint fél millióan követik tanácsait.

Felcseperedett a szomszéd lány, épp ideje volt meglátogatnunk

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Lore Alvarado egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk. Ennek a kisugárzásnak nem lehet ellenállni. Gondolj bele milyen lehet nála egy házibuli, amikor a barátnőit is áthívja. Imádni való tünemény, aki megdobogtatta a szívünket.

Szegény Anja képeit mindig törli az instagramm, de szerencsére mi megmentettünk nektek párat

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Sokak számára a tetoválás riasztó lehet, pedig egy extrémebb kinézet nem feltétlen jár együtt egy taszító jellemmel. Ahány ház, annyi szokás, a változatosság ami gyönyörködtet, nem csak egy párkapcsolatban, hanem az életben is. Bemutatjuk nektek Anja Sugar-t, akin bizony van tinta rendesen. Akár vadnak is tűnhet ez a külső, ami jó néhány kép és tekintet alá is támaszt, de bizony akadnak olyan fotók, ahol megvillantja cuki, ártatlan énjét. Valahogy csak megbirkóznánk vele. Szegény csajnak előszeretettel törli az insta a képeit, de mi azért elhoztuk nektek a javát.

Este már nem szeretünk mozogni, de most ez a torna jól fog esni

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Mindig csodálkozva tekintünk azokra a lányokra, akik képesek a legkülönfélébb jóga pozíciókat bemutatni. Ez kiváltképp lenyűgöző, ha ezt a fajta rugalmasságot az ágyban képesek kamatoztatni, mert bizony nem árt ha kedvünkre tudjuk hajtogatni őket. Most Vanda fog minket elkápráztatni tehetségével, és hogy maximális legyen a sikere közben minden ruhadarabtól megszabadul. Garantáljuk hogy a sorozat végére érve tovább gondoljátok, hogy mit is lehetne csinálni ezzel a hajlékony szépséggel.

Tudjuk hideg van, éppen ezért a térdzoknit nem is vesszük le

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Az időjárás most nem valami kegyes hozzánk, bár a jövő hétre kicsit enyhébb időt jósoltak. Addig is nem árt melegen öltözni. Tudja ezt a mai nap lánya is, aki egy meleg térdzoknival készült, ami amellett hogy praktikus viselet még iszonyat jól is néz ki.  A többi textilt le lehet venni, de ezt mindenképpen szeretnénk hogy maradjon. Vaskos kis száját pedig a legnagyobb örömmel töltenénk meg.

Katie és a szeplői érzéstelenítés nélkül hatnak az ösztöneinkre

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Régen úgy gondolták, hogy a szeplő nemkívánatos, csúf dolog. Manapság már nálunk is egyre többen barátkoznak meg a szeplőikkel, a férfiak többsége pedig egyenesen dögösnek tartja. Jól teszi, aki megbékél az apróságokkal, mert az általános vélemény szerint a szeplők aranyossá, vonzóvá teszik a nőket. Nekünk nagyon bejön.

Héloïse szereti ha fotózzák, mi meg még nála is jobban

Van az az ember, akiről még egy profi fotózáson sem készül jó kép, és van a másik, aki még az igazolványképeken is normálisan néz ki.

Kitrysha egy olyan nő, akit nagyon szeret a kamera. A képeket nézegetve olyan érzésünk támadt mintha mi magunk lennénk a fotósok. Szó se róla nagyon szívesen cseréltünk volna vele, és nem is lett volna nehéz dolgunk mert róla nem lehet rossz képet készíteni. Maximum a homlokunkat kellett volna sűrűbben törölgetni a látványtól.

Ilyen tanárnő mellett a szülőértekezlet igazi ünnep

Lanei tanárnak készül, és hát egészen biztos, hogy leendő tanítványai csüngeni fognak az ajkán. Mindig mosolyt csal az arcunkra ha egy tanárnő ilyen jól nézzen ki. Nyilván ezért biztos meg is dolgozik és minden elismerésünk az övé.  Ilyenkor eszünkbe jutnak a diák éveink. Az jutotta eszünkbe, hogy minket is felnevelhetne. Főzhetne nekünk egy forró kakaót, mesélhetne nekünk, miközben a fejünket a keblére hajtjuk. Micsoda idill lenne. A viccet félretéve tényleg le a kalappal előtte.

Egy ilyen tanárnő miatt szívesen mennek az apukák is szülői értekezletre. Nem lehet egyszerű a szemébe nézni, mert ha a kisugárzása nem lenne elég, akkor nézd csak meg magad, hogy mit tartogat még.

Ma este a tetőn ért minket egy izgalmas kaland

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Anno még pelyhedző bajszú tiniként mindig azt lestük hova tudnánk vinni a csajt egy kis tipitapira. Alig vártuk, hogy elmenjenek otthonról az ősök és kezünkbe vegyük az irányítást. Persze ha otthon voltak napokig akkor azt is megoldottuk, csináltuk lépcsőházban, pincében, szó szerint úton útfélen és ha szerencsénk volt egy-egy paneltömb teteje mindig nyitva volt. A forró beton melegítette a hátunkat miközben a csajunk vadul tette rajtunk a dolgát és közben néztük az elénk táruló panorámát. Ma is megérte felmenni a tetőre.