A mindössze 20 esztendős Gabriela Jiráčková igen korán lett céltudatos: 7 éves kora óta világhírű énekesnő szeretne lenni, emellett meggyőződése, hogy valójában hercegnői létre született.Példaképe Barbie baba, mindig is pont olyan kecses, elegáns és finom szeretett volna lenni, mint ő. Már általános iskolásként ehhez az álomképhez igazodott, 13 éves kora óta mindennap sminkeli magát. Már általános iskolásként ehhez az álomképhez igazodott, 13 éves kora óta mindennap sminkeli magát.
17 évesen átesett élete legelső beavatkozásán – ehhez a pénzt állítólag korábbi énekes fellépéseivel ő maga kereste meg. Később igazíttatott még az arcán, a száján is. Az egyébként is valószerűtlen alkatú Gabriela most még nagyobb lökhárítót csináltatott magának. A H-kosar már igen tekintélyt parancsoló méret, eléggé szembetűnő. Ennek az ára laza 2 és fél millió forintnyi összegbe került, viszont bónuszként járt hozzá egy kis arc feltöltés is, hogy eltüntesse azt a kevés mimikai ráncot, ami esetleg korábbról a kényes szöszi arcán maradt.
Gabriela elmondása szerint Los Angelesbe, készül, ahol minden bizonnyal csillogó sztárkarrier és egy igazán nagyvonalú kérő várja.A mesékben is a szép lányokba szeret bele a királyfi, velem is így kell történnie” – nyilatkozta a minap a cseh szőkeség, aki most a Covid miatt még nem utazhat, de ami késik, nem múlik.