Jessica folyamatosan feszegeti a szemünk és az Instagram határait

A mai kiszemeltünk Jessica Ashley, aki nem éppen az a visszafogott jó kislány. Tudjuk jól, hogy az Instagram könyörtelenül bünteti a túlságosan merész képeket. Jessica azonban erről magasról tesz és különböző képkivágásokkal és különféle takarásokkal próbál trükközni. Valamit azonban egész biztosan jól csinál, mert a profilja még létezik, sőt mi több már 1,4 millió követő van rajta, ami igazán szép szám.

Dér Heni Kubában sem hagyhatta ki a guggolást az edzésből

Dér Heni öt nappal ezelőtt utazott el szerelmével, A Konyhafőnök műsorából megismert Bakos Gergővel Kubába, ami az egyik bakancslistás álma volt. A Karib-térség csodálatos tengerpartjáról több képet is megosztott már a közösségi oldalán, ám legutóbbi képe mindet felülmúlja. Tudjuk jól, hogy Heninek milyen fontos az edzés, és az egészséges életmód, ezért a mozgásról a pihenés közben sem mondott le. Egy kis edzés belefér, főleg ha ilyen csodálatos helyen végezheti az ember.

“Nem lehet megunni…. Most kezdek teljesen átállni a helyi időzónára és érzem hogy ezzel együtt töltődök is… Már csak a tenger morajlását sajnálom, hogy nem tudom átadni fotón, hihetetlenül nyugtat!!” – írta képe mellé az énekesnő.

Gloria nem bírta ki hazáig, már az utcán nekünk esett

Természetjárók figyelem! A mai nap választottja Gloria, aki egy izgalmas városnézésre csábít bennünket, ahol a virágos kis utcák  szépségei mellett az ő bájait is meg lehet tekinteni. Unatkozni egy percig sem fogunk mert a teste egy felfedezésre váró vadregényes táj.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 96.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Egy lázadó tinivel indítjuk a hetet

Sokan fiatalkori lázadásnak gondolják, hogy ha egy fiatal kamasz lány úgy dönt, hogy egy feltűnő orr piercinggel lepi meg magát. Ennek azonban más oka is lehet, lehet csak egy divat hóbort vagy egy kis figyelemfelkeltés is benne.Természetesen mindig vannak olyanok, akik nem nézik jó szemmel az ilyen kilengést. Nekünk személy szerint semmi bajunk nincs ezzel egy határig. A mai nap Dominika fogadott minket a lakásán. Egy elég erős, szókimondó személyiségnek tűnik, aki kimondja amit gondol. Sebaj, mi szeretjük a határozottságot.

Apolonia nagyon jól tudja, hogy mi kell a férfiaknak

Ma este egy fekete vadmacska fog dorombolni nekünk. Apolonia olyan vacsorával vár minket haza, amit a férfiak a legjobban szeretnek. Ez pedig a szaftos, húsos suncogó, amit előszeretettel fogyasztunk. Jó háziasszonyhoz híven a konyhaasztalon tálalja nekünk. Jól fogunk lakni.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 121.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Jilissa formáit sorozatgyártásba kéne sokszorosítani annyira tökéletes

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszivel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Jilissa Ann Zoltko-ra. A 21 éves Massachusettsi lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen több mint fél millióan követik. Nem tudunk belekötni, szép, mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de a püspökfalatját két pofára fogyasztatnánk el minden nap. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Az átkozott szemüveg ma este is fel fogja pezsdíteni a vérünket

Valahogy ha egy csajnak jól áll egy szemüveg, akkor arra hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy olyan titkárnős, főleg ha mellé még elegánsan van felöltözve. Most egy olyan csajt választottunk akire a titkárnő szerep abszolút ráillik. A fülig érő mosoly elvarázsol minket és az a huncut kisugárzás ami e mellé párosul az valami mennyei. Minket teljesen megnyert!

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 95.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.