Egyszer az életben úgy lennénk biciklinyereg Emily alatt

Emily Jones Floridában él. Ebből már sejtjük, hogy télikabátos képe nem igazán van, mivel a nap nagy részét fürdőruciban tölti a nagy meleg miatt. Előszeretettel posztol magáról (és barátnőiről) strandolós képeket. Meg kell hagyni használja az éghajlat nyújtotta lehetőségeket. Az első kérdésünk az volt amikor megláttuk a  szőke szépség instagram profilját, hogy lehet, hogy még csak 50 ezer követője van ennek a földre szállt szépségnek. Nem értjük, legalábbis a képei alapján, teljesen érthetetlenül állunk a dolgok előtt. Most mond, hogy nem lennél a biciklinyereg helyében.

Singh Viki kiugrott a medencéből, mi meg a látottaktól a bőrünkből

Az énekesnő úgy döntött, belföldön kapcsolódik ki egy kicsit, egy gyógyfürdőben kúrálja magát, amiről természetesen képet is készített. Viki egy fürdőruhában villantotta meg szépséges alakját, ami azonnal elnyerte követői tetszését. Látható, hogy hatalmas átalakuláson ment keresztül a tavalyi évben és rengeteget fogyott, bár nekünk régen fel sem tűnt hogy lenne rajta felesleg, de az életmódváltásának köszönhetően most tuti formában van.

Mutatjuk, hogy mi történik ha a kádba vagy a zuhanyzóba vizelsz

A vizelet 90 százaléka víz, és ha egészséges vagy, nincsenek benne kórokozók sem, amelyektől tartanod kellene.  A maradék 10 százalék olyan felhasználatlan anyag, amit a szervezeted képtelen volt hasznosítani, valamint különböző sók, így ettől biztosan nem kapsz fertőzést, és a zuhanyzó anyagát sem károsítja a vizeleted – vélekednek a szakemberek.

Azonban mégsem túl jó ötlet a zuhanyzóban könnyíteni magadon: ugyanis lehet, hogy nem tudod, hogy van valamilyen betegséged, ilyenkor már lehetnek olyan mikrobák a vizeletben, amik később újrafertőzhetnek, ha a zuhany alatt végzed el a dolgodat.

Egy ilyen reggeli zuhany után kinek van még kedve munkába menni?!

Egy újabb munkával teli nap, amikor estére már azt se tudjuk, hogy fogunk hazavánszorogni. Pedig tegnap legálisan pihenhettünk. Ilyenkor hazaérve kényeztetésre vágyunk és arra hogy kiszolgáljanak minket. Egy jó forró zuhany kellően ellazíthat bennünket, főleg ha egy ilyen lesz a segítségünkre. Utána testünk minden apró szegletét átmasíroztatnánk vele masszázsolajjal és a végén természetesen nem maradhat elő a lényeg sem.

Ha szereted az ízletes és hatalmas görögdinnyéket, akkor Natalieért odáig leszel

Natalie Gauvreau egy népszerű influencer, a közösségi oldalát már közel 4 millióan követik. Insta oldalát alaposan átnézve megállapítottuk, hogy kicsit sem szégyenlős, ugyanis gyakran mutatja meg magát textilmetesen. Meglehetősen feltűnő jelenség. Az a nő aki ha kimegy a partra, leteríti a pokrócát és kifekszik napozni akkor egy pillanatra szebb és jobb hely lesz a világ. Elfejtjük az élet minden gondját baját és csak nézzük ahogy a napsugarak körülölelik azokat a szép dinnyéket.

Lecsukták, mert összeverte a pasiját az ismert felnőttfilmsztár

Jesse-t, vagy valódi nevén Cindy Taylor-t azzal vádolják, hogy a barátját megütötte az arcán, ezzel vérző sebet okozva, és megharapta a kezét, egy elfajult vita közben. A pár éppen iszogatott, amikor valamin vitázni kezdtek.

A vita akkor durvult el, amikor Jane kidobta a férfi gyógyszereit, mert azt hitte szteroidok. Majd amikor a férfi számonkérte őt, Jane állítólag dühös lett, és megütötte őt. Jane elmondása szerint barátja a nyakánál fogva lökte őt a falhoz. Ám a rendőrök jelentése szerint Jane-en nem volt semmiféle sérülés. A rendőrök letartóztatták Jane-t és családon belüli erőszakkal vádolják. Azóta viszont kiengedték.

Kiszel Tünde visszatért és őrnagyként büntet meg

Ha azt gondoltad, hogy idén Kiszel Tünde naptár nélkül maradsz akkor nagyot tévedtél. Tünci idei naptárja foglalkozások tematikával jelent meg és a naptárkirálynő szerencsére idén is tartja azt a jó szokását, hogy minden hónap elején megosztja Instagram-követőivel is naptára vonatkozó oldalát. Februárban őrnagy lett belőle, a fotón pedig látszólag alaposan meg is fegyelmez egy bakát. Erős évnek nézünk elébe.

Unatkozik a lottómilliomos, ezért pikáns képeket tölt fel magáról a férfiak nagy örömére

Jane Parkot 2012-ben hatalmas szerencse érte: megnyerte az EuroMillions 1 millió fontos összegét. Azóta rengeteget utazik, autókat, ingatlanokat vásárol, próbálja jól befektetni a pénzt és persze magát is szeretné kikupálni, hogy a férfiak odáig legyenek érte. El is látja őket rendesen képekkel, szereti a sok dicséretet, az ácsingózó tekinteteket. Gondtalan életet él, ugyan mi baja lehet gondolnánk. Azonban most elárulta követőinek, hogy Ő és a barátnője rettentően unatkoznak.

„Én és Chloe annyira eluntuk már az életünket, hogy egész nap semmit sem csinálunk, hogy elgondolkoztunk azon, munkát keresünk” – írta Twitteren Jane.

Átérezzük a helyzetét, nagyon rossz lehet ennyi pénzel. Nem is cserélnénk vele, megyünk inkább vissza dolgozni, mert dolgozni jó!

Tamara már rég nem nem egy tinilány, még ha úgy is néz ki

Ma a tündér Tamara Markovic jött el hozzánk. Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a képek alapján Tamara nagyon is tudja a dolgát. A kislányos külső egy igazi nőt rejteget. Tamara ugyanis már 27 éves. Soha nem gondoltuk volna, ha Ő maga nem vallja be. Ilyen szempontból nagyon szerencsés helyzetben van, mert valószínű, hogy Ő még 40-en évesen is letagadhat majd egy tízest. Persze ez nem csak genetika, rengeteget tesz is, hogy ez így maradjon.