A mai nap lányától garantált lesz a vérnyomás emelkedés

A mai nap Cassandra Marie-t hoztuk el nektek. Édes szöszi, aki megjelenésével és elbűvölő mosolyával garantáltan sok férfit levesz majd a lábáról. A közösségi oldalán már több mint 60 ezer követője van és ez a szám rohamosan nő. Egy földre szállt angyal akit bármikor  szívesen látnánk vendégül. A szavak helyett beszéljenek most a képek, és akinek ez nem lenne elég az instagram oldalán még több finomságot találhat róla.

Egy belevaló vadmacskával ellenőrizzük le az ágyrugó keménységét

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat, vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott ágytorna miatt. Ezt elkerülendő a csajok mellett nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most egy vadmacskával fogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is, de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 90.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Vasvári Vivien ma reggel a piros csipkés mellett döntött, köszönjük

Vasvári Vivien már készen áll a tökéletes ruha darabbal Valentin-napra. A kétgyermekes édesanyát nem kell félteni, tökéletes formában van, és ezt időről-időre bevállalós fényképekkel bizonyítja is. Legutóbb egy csipkés szettben állt igéző tekintettel a kamera elé. Rajongói legnagyobb örömére, pedig megosztotta Instagram-oldalán is. A bejegyzésben Vivien azt is elárulta, hogy ezt a különleges darabot Valentin napra választotta ki.

Beyoncé piacra dobta sportruházatát

Piacra került Beyoncé első Adidas-kollekciója, ami sportruházatot és egyéb kiegészítőket takar. Az Ivy Park nevet kapták a cuccok, ez amúgy az énekesnő saját márkája, amit évekkel ezelőtt alapított. A kollekció gendersemleges darabokat tartalmaz, azaz mindenki hordhatja lényegében, XS-től XL méretig bezárólag, ami így elsőre fura mérettáblázatnak tűnik. Egyébként 25 dollártól (kábé 7500 forint) egészen 250-ig (75.000 forint) mozognak az árcédulák.

“Nagy álmom vált valóra” -írta az énekesnő instagram posztjához.

Ínyencek figyelem, a egy Ázsiai különlegesség lesz terítéken

A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét. Elnézve ezt az ázsiai tüneményt, nem igazán tudnánk nemet mondani egy kis lepedő gyűrögetésre. Persze a magyar lányoknak a nyomába se érhetnek de “előételnek” kiváló lesz. Aztán ki tudja lehet, hogy rákapnánk az ízére. Természetesen akiket már untat az átlagos, azoknak ez a sorozat maga lesz a paradicsom.

Clarice a nyaraláson mutatta meg nekünk rejtett képeségeit

A tél közepén vagyunk és a szerencsésebbek ilyenkor elutaznak valami melegebb éghajlatú országba, és amíg a haverok itthon megfagynak, addig küldözgethetik nekik a videókat a 30 fokos tikkasztó melegről. Azonban vannak olyanok is, akik már a nyarat tervezik és már most az utazási irodák ajánlatait fürkészik. Abban egyet érthetünk, hogy ha a az ember jó társasággal vág neki az útnak, akkor mindegy az ulticél.  Elég csak végig nézni a mostani sorozatot. Mi már csak a képektől feltöltődtünk, mi lenne ha még ott is lennénk. Ki szeretne csatlakozni?

Kárpáti Rebeka reggeli képeitől a torkunkon akadt a vajas zsemle

Rebeka nagyjából két hetet töltött kint Afrikában, ahol egy humanitárius túrán vett részt és ahol eléggé sokkolták a látottak. Most azonban hogy hazaétért és kipihente magát, pont ott folytatta, ahol abbahagyta és gyorsan meg is osztott magáról néhány fotót.

“Egy picit lassabban ment az átállás az itthoni, megszokott életembe, de a hétvégén sikerült mindent kipihenni, és az ereznyi emléket és képet elraktározni későbbre…” – írta közösségi oldalán.

Ilyet se láttunk még repülőtéren, sorra dobálta el a ruháit a nő, amíg a végén semmi nem maradt

A reptér munkatársai, és az ott lévő utasok sem hittek a szemüknek. Szerencsére az egyik utas videóra vette a nem mindennapi esetet. Tudjuk jól, hogy Miami-ban meleg van, de ez sem indokolja annak a nőnek a tettét, aki a repülőtéren megszabadult az összes ruhájától és itt most nem arra gondolunk, hogy túlsúlyos volt a poggyász és elkezdett kipakolni. Itt egész másról van szó. Lehet még az esti buli utóhatása mert végig énekelte a produkciót és láthatóan igen jókedve volt még akkor is amikor a biztonságiak mentek vele szembe.