Létezik szerelem első látásra? Azt gondoljuk igen. Ma egy igazi földre szállt angyalt hoztunk el nektek, aki segít majd nekünk ezt az állítást megerősíteni. Anna Louise ugyanis tipikusan az a lány, aki kisugárzásával azonnal képes lehengerelni a férfi szíveket. Szerencsére a 23 éves amerikai lány ideje nagy részében olyan helyeken jár, ahol nagyon de nagyon meleg van és ilyenkor van ideje az Insta-profilját is frissítgetni. Bár nekünk lenne egyszer ilyen melegünk. Mindenesetre minket megvett kilóra.
Karácsony este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek
Itt a karácsony a szeretet ünnepe. A nagy rohanást felváltja a nyugalom, a gyors kajákat pedig a finomabbnál finomabb sültek és sütemények. Aki ilyenkor nem hízik 5 kilót az nem is evett igazán. Reméljük már mindenki megkapta a szokásos gatya-zokni adagját, és már a bejglire ha csak ránéztek is idegrángásotok lesz. Ezzel a forró sorozattal szeretnénk nektek kellemes ünnepeket kívánni, megköszönve azt hogy egész évben velünk tartottatok. Szavak helyett mint azt már tőlünk megszokhattátok beszéljenek inkább a lányok akik most egy kis forróságot csempésznek az ünnepi hangulatba. Boldog karácsonyt!
Doromboló vadmacskával dobjuk fel a karácsonyi hangulatot
Ma este nem csak a karácsonyfa fog állni, de más is. Bár egész évben el vagytok halmozva az általunk készített ajándékokkal, de miért pont karácsonykor ne adnánk nektek valami finomságot. Ha már ég a hasad a sok piától és üdítőtől, ha már kipukkansz a sok kajától, ha már a bejgli se csúszik, akkor dőlj hátra a fotelben és pihenésképpen nézd meg őt. Boldog karácsonyt!
Olyan pókfészket találtak Ausztráliában, hogy még a kutatók is dobtak egy hátast
hatalmas pókfészket az Albany közelében fekvő Monjebup mellett, egy fadobozban fedezte fel Angela Sanders, a Bush Heritage Australia ökológusa. A természetvédők azért raktak ki ilyen dobozokat a környékre, hogy erszényespele-félék költözhessenek beléjük, az egyik dobozt azonban elfoglalták a pókok.
Szép ez a karácsonyfa, de Nádai Anikóról nehéz levenni a szemünket
Nádai Anikó egy tökéletesen beállított fényképen adja át nekünk a karácsonyi hangulatot. Az ezüst és rózsaszín díszek, a hófehérbe öltöztetett fa, és a tökéletesen becsomagolt ajándék nagyon idilli. Azonban Anikó mellett nem szabad elmennünk szó nélkül. A csinos műsorvezető tökéletesen néz ki és a fehér ruhájától már csak a mosolya áll neki jobban.
Egy futóversenyről tudósított, mikor rávágtak a farára, kiderült a hit közösség vezetője volt a tettes
A helyszíni tudósítások mindig tartogatnak izgalmakat. Talán a legtöbb bakiparádés alapot ezek a bejelentkezések tudják adni az év végén. Az már csak hab a tortán ha mindez élőben megy. A mostani eset nagy felháborodást keltett. Alex Bozarjian éppen a futókkal a háttérben beszélt, többen viccelődve mutogattak, integettek a kamerába, egy férfi viszont nem viccelt: megütötte a riporternő hátsóját.
Az énekesnő annyira feszegeti az instagram határait, hogy legszívesebben mi büntetnénk meg
Ona, Az énekesnőként is tevékenykedő modell szerepelt már számos magazinban, de a fő platformja még mindig az Instagram oldala. Profiljára folyamatosan olyan képeket tölt fel, amiket csoda, hogy nem tilt le a fotómegosztó. De azért hálásak vagyunk neki!
Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 80.
Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.
Egy fáradt munkanap végén pont erre van szükségünk
Vége ennek a munkanapnak is. A kikapcsolódásnak többféle módja van, mi most egy csini barna mellett raktuk le a voksunkat. Felbőszült vadkanként tépnénk le róla a virágmintás ruhát. Persze először csak játszadoznánk vele, nem sietnénk el semmit, bármennyire is elfáradtunk a napi robotolásban, rá nem sajnálnánk egy egész estét sem. A “tini” lányok kedvelőinek biztos fog tetszeni mert első ránézésre bizony félve érnénk hozzá és csak reménykednénk hogy van már 18.
Eva kerek lökhárítóin minden felső pattanásig feszül, már ha van
M elltartó legyen a talpán ami ezeket a dinnyéket meg bírja tartani. Ilyen látvány mellett, egyszerűen lehetetlen Eva szemébe nézni. Úgy cuppannánk rá mint az éhező újszülött. Lavinaként terítenék be a fejünket de ez legyen a legnagyobb bajunk. Egy ilyen terhet bármikor elcipelnénk az arcunkon. Bár a képek alapján nehéz megállapítani de Eva már 35 éves, egy 10 est simán letagadhatna. Egyébként Spanyolországban született és jelenleg is Barcelonában él.