Mindössze egy fontért váltotta meg élete tíz legboldogabb évét Mickey Carroll. 2002-ben, az akkor 19 éves férfi 9,7 millió fontot – mai értékén 3,8 milliárd forintot – nyert a lottón, hogy aztán megkapja a „lottós fajankó” becenevet, mivel a teljes összeget elbulizta. Vagyis nem az egészet, 4 millió fontot ebből a családjának, és gyereke anyjának adott. Amikor megnyerte a főnyereményt, akkor volt a nő, Sandra hét hónapos terhes a lányukkal. 2003-ban még összeházasodtak, de a nász rövid életű volt, mert Carroll folyamatosan megcsalta a feleségét.
12 órában robotoló dolgozóknak tervezett cipőt a Nike
A Nike Air Zom Pulse modell nővérek, orvosok, ápolók számára könnyítené meg a 12 órás műszakokat. Az edzőcipő egy fűző nélküli, belebújós darab, könnyen tisztítható gumis külsőtalpat kapott, és speciális bevonat védi a mindenféle kilöttyenő folyadék ellen. A talpát úgy tervezték, hogy kellően biztosan tartsa a lábakat, és a csúszósabb padlókon is tapadjon. A Nike Asterix logóját helyezték el rajta, amivel a cég azt kívánja üzenni: „ha van tested, sportoló vagy”.
Vajna Tímea Jennifer Lopezzel bulizott és csináltak egy selfit is
Návai Anikó is tagja a Hollywood Foreign Press Associationnek, a Hollywoodban dolgozó külföldi sajtómunkások szervezetének, ami a Golden Globe-jelölteket és díjakat szavazza. A Golden Globe-ra pályázó filmek stúdiói pedig most tartanak mindenféle előbulit, ahol a HFPA tagok találkozhatnak az esélyes filmek alkotóival és sztárjaival, Návai pedig elvihette az egyik ilyenre Vajna Tímeát is, nagyjából ez lehet a sztorija a lenti képnek, amin Jennifer Lopezzel, aki A Wall Street pillangóit népszerűsíti most éppen a díjszezon előtt.
Régen csúfolták, most a lábai előtt hevernek a férfiak
Celine Centino Zürichben nőtt fel, ahol a középiskola kész rémálom volt számára. Nagyon sokat bántották az osztálytársai, akik rondának találták. Egy idő után már be se járt tanulni, inkább beteget jelentett. Később fodrász lett belőle, több műszakban dolgozott, és semmire sem költött, alig evett, hogy félretegyen a plasztikai műtéteire, amiket eldöntött, hogy megcsináltat.
Alisa ma az ágyban vár minket haza
Ágyban párnák között várnak minket forró vacsorával. Úgy gondoljuk itt nem finnyáskodna senki, mindenki jól lakna. Nem lehet belekötni a hölgybe, egyszerűen tökéletes. Pont erre vágyunk egy fáradt munkanap után.
Piroska eltévedt az erdőben, és nagyon várja hogy valaki segítsen neki
Természetjárók figyelem! A mai nap választja egy csini szöszi, aki egy izgalmas természetjárásra csábít bennünket, ahol a vadon szépségei mellett az ő bájait is meg lehet tekinteni. Unatkozni egy percig sem fogunk mert a teste egy felfedezésre váró vadregényes táj.
Derynn képeit látva húzóra ittuk meg a délutáni kávét
Szerencsére egyre jobban kezd feledésbe merülni az a korszak, amikor csak vékony magas csajokat láthattunk a kifutókon, Ők ömlöttek még a csapból is. A férfiak többsége jobban szereti a húsvér nőket, mert a húsos falatokkal egyáltalán nincs gond, ez mindig csak a nők fejében volt meg, hogy mi a gebéket szeretjük. Deryyn Paige fotóiből csak úgy sugárzik a nőiesség, élőben pedig biztos minden tekintetet magára vonz. Nem lehet őt nem észrevenni. Ő a legjobb példája annak, hogy igenis az igazi nők nem a 90-60-90 nél kezdődnek. Persze ezzel lehet vitatkozni, de az a pár plusz kiló egyáltalán nem baj, sőt.
Tara ha akarná se tudná letagadni, hogy a fitnesz a mindene
Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, világhírnevük. Tara Frost le sem tagadhatná, hogy mivel tölti szabadidejét. Bizony beszippantotta őt a fitnesz világ és ez igencsak meglátszik rajta. Tökéletes, ez pont az a kategória amit szeretünk, ettől izmosabb már ne legyen. Rajtunk kívül még fél millió követő is meg van elégedve Tara idomaival.
2 X-Faktor fellépés és néhány Youtube-videó után beújított egy lambot az egyik játékos
ByeAlex legutóbbi Insta-bejegyzésével olajat öntött a tűzre. Sokan arra következtettek belőle,h ogy nemcsak ismertek lettek, a pénztárcájuk is egyre jobban dagad a versenyzőknek. A képen az egyik mentoráltja Manuel egy Lamborghinivel látható.
“2 adás és néhány Youtube-feltöltés után Manuel megvette az első Lambóját! Grat tess! Megérdemled!” – írta ByeAlex a kép mellé.
Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 114.
Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.