Polina Malinovskaya egy szimplán csinos orosz lány is lehetne, ám édesapja olasz és ez pont elég ahhoz, hogy ebből a kettősségből egy remekmű szülessen. 21 éves és el sem fogjátok hinni miből keresi a kenyérre valót. Persze, hogy influencer, szóval lényegében abból él hogy a közösségi oldalakon minél több követőt gyűjt össze, hogy aztán a cégek akik vele reklámoznak megtömjék a zsebét a semmiért. 770 ezer követő pedig már éppen elég arra, hogy jó kis summát akasszon le magának. Mi is megtömnénk ha már itt tartunk, de egész máshogyan. Egyébként már 16 éves kora óta a szépségéből él ekkor kereste fel az első ügynökségét. Nem mehetünk el szó nélkül az apró kis tetoválása mellett sem amit nemrég csináltatott magának. Nem könnyítette meg a helyzetünk, mert így képtelenség a szemébe nézni. Megtaláltad?