Kiderült minden nő féltve őrzött titka, erre vágyik a csajod az ágyban

Hagyjuk a mellébeszélést, mindenki, vagyis még te is fantáziálgatsz, és abban is biztos lehetsz, hogy erről a csajod is tud, sőt, elmondjuk, hogy ő is el szokott merülni a buja gondolatokban. És már azt is tudjuk, hogy te és ő, mire szoktatok gondolni. A híres New York-i terapeuta, Ian Kerner a Huffington Post magazinnak árulta el, hogy milyen vágyaik vannak átlagosan legtöbbször a hölgyeknek.

A szakértők arra a kicsit sem meglepő következtetésre jutottal, hogy – személyiségtől, vallástól, szexuális beállítódástól és élményektől függetlenül – a résztvevők 97%-ának voltak piszkos fantáziái. Természetesen az is kiderült, mik a legnépszerűbb mocskos gondolatok.

Emily képeit naponta törlik insta oldaláról, de mi megmentettünk nektek párat

Emily Knight lehetett volna tanárnő, könyvelő, vegyész vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak midene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Sajnos ehhez nem diploma, nyelvvizsga kell hanem egy penge test és két formás dinnye. Az, hogy mire elég ez az majd kiderül, de 2,3 millió követőre biztosan. Ez pedig már az a szám amivel lehet szépen keresni. Emily amúgy sem az a gátlásossággal teli leányzó, persze ezzel nincs semmi baj. Nekünk ez csak jól jön. Lássuk hát azokat az ütközőket.

Valentina egy édes kis tünemény, de egy rossz szó és úgy elbánik veled, hogy csak lesel

Ma a tündér Valentina Fradegrada jött el hozzánk. Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a képek alapján Valentina nagyon is tudja a dolgát. A kislányos külső egy igazi nőt rejteget. Az olasz lány ugyanis már 27 éves. Soha nem gondoltuk volna, ha Ő maga nem vallja be. Ilyen szempontból nagyon szerencsés helyzetben van, mert valószínű, hogy Ő még 40-en évesen is letagadhat majd egy tízest. Persze ez nem csak genetika, rengeteget tesz is, hogy ez így maradjon.

Valentina egyébkét ötszörös vusu-bajnok, ami nem más, mint egy kínai harcművészet. Nem hallottál még róla? Sebaj, mutatjuk a képeket.

Egy egzotikus szépséggel a fáradt munkanap is szórakozás

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét. Ha unjátok a hazai felhozatalt akkor ez a sorozat maga lesz a paradicsom.

Stella megmutatta mit kell tennünk ha melegünk van

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Itt az ősz, azonban szerencsénkre a hőmérséklet még megközelíti a 30 fokot, bár kánikula már nem lesz, de reméljük a idő még sokáig eltart. Ilyenkor mindenki másképpen védekezik a hőség ellen. A klíma az egy dolog, mert az csak az autóban, vagy egy ingatlanban megoldás, de mi van akkor ha kimerészkedünk a természetbe. Stella megmutatja a legjobb, és egyben a legkönnyebb módszert. Receptje egyszerű, csupán meg kell szabadulni a felesleges textiltől.

Heidi bement a gőzbe, de mi nekünk lett melegünk

Még hogy nem lehet valakibe belezúgni a szép szemei miatt. Most erre alaposan rá fogunk cáfolni.

Azt jól tudjuk, hogy az izzadás nagyon egészséges, akár az edzőteremben, akár a wellness részlegen történik. Vajon a szauna vagy a gőz egészségesebb? Egyik sem. Mi annak a híve vagyunk, hogy a legjobb ha egy csaj alatt ömlik rólunk a víz.  Heidi bement a gőzbe, de a látványtól csavarni lehet rajtunk a pólót. Szívesen csatlakoztunk volna a közös méregtelenítéshez.

Még be se léptünk a házba, de Emmy már az ajtóban kinyílt nekünk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Mit szólnátok hozzá, ha lefekvés előtt levegőznénk egy kicsit, méghozzá egy magával ragadó bájos vörössel. A teraszára invitál minket, ahol jó vendéglátóként olyan “vacsorát” tesz az orrunk elé, hogy reggelig falatoznánk belőle. Az ilyen estéket minden nap el tudnánk viselni.

Egy szende vörös mutatta meg ma este a hálószobáját

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A vörös csajokról az a hír járja, hogy nagyon szenvedélyesek és vadak az ágyban. Persze nem akarunk valami versenyt elindítani és ezzel a többi csajt lederogálni, de szó mi szó a vörös hajviselet sokszor erős személyiséget takar. Most izzani fog a képernyő mert ettől a szeplős kiscicától bizony felforrósodik a levegő. Megmutatja nekünk mi vár ránk a hálószobájába belépve.

Keresnénk mi a hibát Meredith-ben, csak nem találjuk

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Étrendben is fontos, hogy a megfelelő zsírbevitel mellett sokkal soványabb táplálékot is együnk. Ugyanez jellemző a párkapcsolatokra is. Az ember mindig megkíván mást, hol a zsírosabb, hol a soványabb combok kapják el a figyelmét. A nagyon kiizmosodott hasakra már nem hajtanánk a fejünket, de ha érződnek a feszes vonalak, arra azért nem mondanánk nemet.

A 34 éves Meredith Mack 10 éve döntötte el, hogy megméretteti magát egy fitnesz versenyen és azóta az edzés megszállottja. Ez meg is látszik rajta, nem igazán lehet hibát találni benne. A versenyzés mellett természetesen személyi edzőként dolgozik.

Camgirlök mondják el, mik voltak a legmeredekebb kérések, amiket valaha kaptak

Vice megkért néhány hivatásos camgirlt, hogy meséljék el, mik voltak a legfurább kérések, amit valaha az ügyfeleiktől kaptak.

Ha esetleg még nem tudnád, kisegítünk az információval: a camgirlök azok a csajok akik az interneten, fizetős chatszobákban egy kamera előtt adják elő a műsorukat. Ennek rengeteg válfaja van. Vannak akik csak vetkőznek de akadnak olyanok is akik meglehetősen érdekes kéréseket teljesítenek. Itt tényleg van az a pénz amiért megcsinálják amit kérnek tőlük. Természetesen minél meredekebb a kérés annál többet kell perkálni az ügyélnek. Azonban van olyan amit már az ő gyomruk se vesz be. Na ezeket szedtük most egy csokorba.