Ha a szem a lélek tükre, akkor Jacklyn szemei luxuskivitelben készültek

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra, hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni a fejünket. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Jacklyn-t is, aki igéző tekintetével könnyen válhat a mai nap fénypontjává.

A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre – és ez igaz. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelmei, hangulata tükröződnek benne. A mai nap Jacklyn szemeiben fogunk egy kicsit elveszni. Róla azt kell tudni, hogy ha létezik 10/10 es tekintet, kisugárzás akkor az övé 11-es. Ha rendőrnő lenne akkor meg se kéne szólalnia már vennénk is elő, mármint az iratainkat természetesen, aztán persze igény szerint, amit kér. Nyilván egy jó smink egy szempilla és egy kis szemöldök igazítás sokat segít de tényleg megvett minket kilóra.

Anával gond nélkül felvennénk a CSOK-ot is, meg a babavárót is

Kétség nem férhet hozzá, hogy Ana a közösségi oldalak egyik ragyogó csillaga, de ha nem hiszed akkor most bebizonyítjuk neked. Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint 12 millió követőt tudhat magáénak az instagramon.

Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Anát nem kell etetni, megvan neki mindene, ahol kell, ha érted, mire célzunk. Továbbá saját fitness videókkal nyomul a YouTube-on, amiből szintén csurran-cseppen neki néhány ezer dollár. Szó se róla, ha szükségünk lenne egy személyi edzőre biztos őt keresnénk fel először.

Diana után a nadrág gombjai sem bírták sokáig

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni a fejünket. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Diana-t is, aki huncut mosolyával könnyen válhat a mai nap fénypontjává.

A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre – és ez igaz. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelmei, hangulata tükröződnek benne. A mai nap Diana fog úgy nézni ránk, hogy attól a lábunk is megremeg. Ő egy nagyon feltűnő jelenség. Első ránézésre is megállapítottuk, hogy vélhetően nem a postán ragasztja a bélyegeket. Fürdőruhákat reklámoz, és gyakorlatilag nincs is olyan típus, ami neki ne állna jól. 2 millió követővel rendelkezik instagram oldalán. Nektek is nagy kedvencetek lesz, ha végignézitek a képeit, ezt nyugodt szívvel ki merjük jelenteni de előtte nézzetek egy jó szabót mert a gombokat vissza kell majd varrni.

Ha borús a napod, Josefine ma biztosan felvidít

Josefine jogosan lehet a sógorok büszkesége, ugyanis Ausztriában lakik. Ebben a lányban nem találtunk hibát.

Az osztrák konyha igencsak változatos, hisz ahány tartomány, sőt régió, annyiféle specialitással találkozhatunk, de talán Ők állnak hozzánk e téren a legközelebb. Elég ha csak annyit mondunk, hogy bécsi szelet,  fiákergulyás, krumplisaláta vagy a Sacher-torta csak hogy a legismertebb fogásokat soroljuk. Most azonban egy fincsi desszerttel készültünk.

Josefine úgy jó ahogy van. Mondhatnánk a jelzőket de felesleges, aki nem látja az vak. Előre szólunk, az olyan költői kérdésekkel, mint hogy tud-e galuskát szaggatni, vagy fel tudja-e adni a csekkeket a postán, nem vagyunk hajlandóak foglalkozni.

Jeminale: a kitartás és a szépség találkozása a fitnesz világában

Hivatásos sportolónak lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, világhírnevük. Jeminale sem tagadhatná, hogy mivel tölti szabadidejét.

Bizony beszippantotta őt a fitnesz világa, és ez igencsak meglátszik rajta. Tökéletes, ez pont az a kategória, amit szeretünk, ettől izmosabb már ne legyen. A teste nemcsak a kemény munkáról árulkodik, hanem arról is, hogy mennyire tudatosan él. Figyel az étkezésére, a pihenésre, és arra is, hogy mindig egyensúlyban legyen a sport és a magánélet között. A versenyek előtt hónapokig tartó felkészülés vár rá, ami sokak számára szinte elképzelhetetlen kitartást kíván. Edzései során nap mint nap szembesül a saját határaival, és gyakran át is lépi azokat.

Ugyanakkor nemcsak a fizikai erőnlét, hanem a mentális stabilitás is elengedhetetlen a sikereihez. Jeminale példája megmutatja, hogy a sport nem csupán hobbi, hanem egy teljes életforma. Ő az élő bizonyíték arra, hogy a kitartás, az alázat és a szenvedély képesek valóra váltani az álmokat. Nem véletlen, hogy sokan példaképként tekintenek rá, hiszen minden mozdulatából sugárzik az energia és a magabiztosság. És bár kívülről könnyűnek tűnik ez az élet, a háttérben rengeteg áldozat és munka rejlik – amit ő mosolyogva vállal, mert pontosan tudja, hogy ezért érdemes.

Vietnám felfedezése ma egy különleges idegenvezetővel kezdődik

Szépségverseny a világ minden táján van. Olyan ez nekünk mint egy étlap, amit jó végiglapozni és mindenki talál a számára megfelelő csemegét. Most elrugaszkodunk a magyar “ízektől” és a távol keletig meg se állunk.

Vietnám délkelet-ázsiai országa az Indokínai-félsziget keleti részén helyezkedik el. Északról Kína, nyugatról Laosz és Kambodzsa, keletről pedig a Vietnámi-öböl határolja. Vietnám kultúrája igazán sokszínű és nagyon különleges. Bájos rizsföldek, egzotikus tengerpartok, gyönyörű hegységek, pezsgő városok, ínyenc gasztronómia és vendégszerető, hagyományőrző helyiek várják az utazókat.

Azonban a helyi nevezetességek és természeti adottságai mellett találunk itt még más rejtett kincset is. Itt van nekünk Waew akit szívesen megkérnénk arra, hogy legyen az idegenvezetőnk. Biztos jól telne vele egy hét, nagyokat kirándulnánk és megkóstolnánk a helyi ételeket is. Aztán remélhetőleg este készülne nekünk egy kis desszerttel is.

Textilallergiája miatt Lauren tudatosan alakítja mindennapjait

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Lauren kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet, hogy csak egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget.

Lauren 1996. november 5-én született az Egyesült-államokban. A lányt számos reklámban, zenei videóban, naptárakon és magazinok címlapján is láthattuk. Mondjuk az kész csoda, hogy az isnta profilját még nem függesztették fel ahol már közel 1 millióan követik Őt. Ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.

Galina egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik

1995. Július 1. egy csodálatos nap volt Szentpéterváron, ugyanis megszületett Galina. Már gyerekkorában lehetett tudni, hogy kisugárzásával még nagyon sokra fogja vinni, ugyanis már akkor kitűnt a tömegből. A nagy fordulópont azonban 2014-ben jött el számára, amikor létrehozta első közösségi oldalát. Szó se róla hangsebességgel kezdett el terjedni az interneten és aki egyszer látta az örökre megjegyezte a nevét. Rövid idő alatt lett milliós követő tábora amivel már egészen jól lehet keresni. 27 évesen már elmondhatja hogy megvan az első dollár milliója.

Azonban egy hibája biztos hogy van Galinának. Mégpedig hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Ha a szőke a gyengéd, most figyelj: Alex következik

Ha szereted a cuki szőkéket, akkor most a legjobb helyen jársz. A mai nap a kanadai Alex Ann-t hoztuk el nektek. Enn annyira cuki és édes, hogy szinte kedvünk lenne kenyérre kenni és elfogyasztani. Azonban van egy rossz hírünk. Alex már nem szabad préda, ugyanis egy testépítővel nyomul, aki ráadásul tavaly megnyerte a Mr. Canada Natural címet.

Egy kicsit nehéz nála megütni azt a bizonyos szintet, de hát a képeket elnézve ezt meg is értjük. A fiatal lánynak egyébként már 400 ezer követője van és szende mosolyát, ragyogó szemeit elnézve lesz ez még jóval több is. Nemrég úgy döntött kipróbálja a barna hajszínt, ami nem rossz de szerintünk a régi jobb, reméljük hamarosan felkeresi a fodrászát és visszafesteti.

Otthoni munkanap Luisinával, megmutatjuk, mivel foglalkozik

A home office, vagyis az otthoni munkavégzés intézménye már régóta létező fogalom, világszinten általános azonban csak 2020-ban, a Covid idején lett. Azóta pedig teljesen elvárt „juttatás” lett ez a munkavállalók részéről, 10 jelentkezőből 7 biztos, hogy bele is írja az önéletrajzába.

Az otthoni munkavégzés egyik legnagyobb előnye vitathatatlanul az, hogy a munkavállalók megspórolják a munkába való bejárás költségét. A home office lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy egy számára kellemesebb időben keljen fel, és kialakíthasson egy otthoni rutint, mielőtt munkához lát. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez és nem kell a sok idegesítő kollégát elviselni és ez nagyon fontos. Azonban pár nap után a hátrányát is érezzük, egy idő után azért elég lehangoló tud lenni, hogy a négy fal között vagyunk.

Luisina is vállalta, hogy otthon marad, de Ő szerencsésnek mondhatja magát, mert a munkájához semmi más nem kell csak egy fényképező és Ő maga.