Vannak dolgok, amiket csak a természet tud így megalkotni

annak emberek, akiket az élet látszólag bőkezűen megajándékoz. Brianna ezek közé tartozik. Megjelenését látva sokaknak nehéz elhinni, hogy a természet valóban képes ekkora hatással lenni – de ő maga is mindig hangsúlyozza: minden adottsága természetes.

„Az anyatermészet nagyon nagylelkű volt velem” – vallja Brianna, aki már tinédzserként is olyan testi adottságokkal rendelkezett, amik sokáig feszélyezték. Azóta azonban elfogadta és megszerette önmagát – még ha nem is könnyű a hétköznapokban, például a ruhavásárlásnál. Gyakran vesz nagyobb méretű ruhákat, amiket aztán testre szabtat, hogy passzoljanak az egyedi alkatához.

A Serie A legszebb mosolya nem a kispadon ül

Bemutatjuk nektek Jessica Melena-t. Ki lehet jelenteni, hogy Ő egy tipikus focistafeleség. Nem, nem egy NB1 focista barátnője (ott még azért nincsenek olyan bérek), a Lazio csatárának Ciro Immobile-nek a felesége. Miért mondjuk, hogy tipikus? Lehet gonoszan hangzik de láttatok már olyan ismert, sztár focistát, akinek átlagos barátnője van és nem olyan aki úgy néz ki mintha egy katalógus fotózásról jött volna éppen.

Kétség kívül Jessica nem fog rántott húst panírozni, de ellenben jól mutat. Tényleg nem lehet belekötni a testébe, a belső meg érdekel még valakit manapság?

Anna egy ragyogó drágakő ezen a sivár esős napon

A fűtési szezon már kezdetét vette, de eddig elég kegyes volt a pénztárcánkhoz a mérsékelt hőmérséklet. Az előttünk álló időszak sok mindenkinek okoz fejfájást abban a tekintetben, hogy akkor most mivel is fog fűteni a télen.

Magyarországon a legnépszerűbb fűtési rendszerek közé tartozik a szilárd tüzelésű-, a hőszivattyús-, a gáz- és az elektromos fűtés. Mi most azonban egy teljesen új megoldást kínálunk. Meghoztuk nektek Anna-t, aki egy elég határozott, temperamentumos csaj. Uraim, van az a kisugárzása ami úgy perzsel mint egy békebeli cserépkályha. Na nála ez abszolút megvan.

A diákok kedvence új pályán hódít tovább

Sok férfi emlékei között ott él egy tanárnő, aki maradandó nyomot hagyott – nemcsak tudásával, hanem kisugárzásával is. Katie pontosan ilyen volt. Hat éven át tanított, és diákjai szerint nemcsak a táblánál, de emberileg is példaértékű volt. Az oktatás azonban idővel kimerítette, és közben a doktori képzését is végezte – szó szerint két fronton küzdött a nap minden percében.

A megélhetés sem volt egyszerű. A tanári fizetés mellett sokszor napról napra éltek, így egy idő után Katie elgondolkodott a váltáson. Akkori párja javasolta neki, hogy próbálja ki magát a kamera másik oldalán – először csak hobbi szinten, majd egyre tudatosabban.

Alexa újraértelmezi a lakásfelújítást – és a munkaruhát is

Nem mindenki viseli olyan természetességgel a munkaruhát, mint Alexa. Ő ugyanis nemcsak nekilátott a lakásfelújításnak, hanem közben stílust is vitt a kalapács és festékesvödör világába. A barkácsolás ritkán jár ennyi figyelemmel, de az ő esetében teljesen érthető, hogy a közösségi oldalak lázba jöttek. Elég egy pillantás a képeire, és az ember már nem is a fal színére figyel.

Alexa bebizonyította, hogy egy csavarhúzó is lehet divatkiegészítő, ha a megfelelő kézben van. Nem félt nekiveselkedni a munkának, de látszik, hogy élvezi is a folyamatot. Ahogy a poros háttérben mosolyog, az valahogy feldobja még a legunalmasabb szombat délutánt is. Ő nem csak a szögeket üti be pontosan, hanem a figyelem középpontjába is magabiztosan „beveri” magát.

Van benne valami vagány, mégis nőies – pont ez teszi annyira különlegessé. Nem csak a végeredmény lesz látványos, hanem az odáig vezető út is. Alexa most megmutatta, hogy a lakásfelújítás nemcsak hasznos, de akár szórakoztató is lehet. Persze nem árt, ha közben ilyen munkaruhát visel az ember… A követői már alig várják a következő barkács-pillanatot – és mi is. Egy biztos: Alexa mellett a ház nemcsak szépül, de garantáltan fel is forr a levegő.

Lanei, aki tanárként is figyelmet parancsol

Lanei tanárnak készül, és hát egészen biztos, hogy leendő tanítványai isszák majd minden szavát. Mindig mosolyt csal az arcunkra ha egy tanárnő ilyen dekoratív. Nyilván ezért biztos meg is dolgozik és minden elismerésünk az övé.  Ilyenkor eszünkbe jutnak a diák éveink.

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a diákokkal a szertárban. Pedig mi képzeletben minden helyiségben megszeretgettük Őt és jó pár álmatlan éjszakánk volt miatta.

Egy ilyen tanárnő miatt szívesen mennek az apukák is szülői értekezletre. Nem lehet egyszerű a szemébe nézni, mert ha a kisugárzása nem lenne elég, akkor nézd csak meg magad, hogy mit tartogat még Lanei a számodra.

Brianna – amikor a természet különösen nagyvonalú

A élet van akinek ad, másoktól pedig elvesz. Brianna-val igen bőkezű volt.

“Rajtam minden természtes. Az anyatermészet nagyon nagylelkű volt velem’ – mondta Anastasia, akinek impozáns méretei vannak. Már 15 évesen is D kosárral közlekedett, ami feszélyezte, de idővel aztán kibékült ezzel. Még úgy is, hogy nagyon nehezen talál az alakjához megfelelő ruhát. Sokszor nagyobb méretet vásárol, amit aztán elvisz átszabatni a saját méreteire.

Brianna állítja, „elég sok beteg emberrel” van dolga, mégsem hagyja abba a képek posztolását, mert a követői újból és újból inspirálják ehhez. Főleg, bár ebből kevés van, a nőktől kapott elismerő szavak esnek neki jól.

Régen grafikusként és tartalomgyártóként is dolgozott, és fest is, de azt mondja, ezekből nehezen élt meg. Az Instagram-oldalát 2018-ban indította, először a festményiről rakott ki képeket, majd magáról is, két év alatt több mint 1 millió követője lett.

Egykor tanított, ma már saját szabályai szerint él

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a nebulókkal a szertárban. Pedig mi képzeletben ugyanezeket éltük át.

Bemutatjuk nektek Katie-t, aki hat éven keresztül tanított, ám a munka az évek alatt egyre jobban felőrölte. Munkája mellett ráadásul a doktorijára is készülnie kellett, ami ugyancsak rengeteg energiát őrölt fel – és még a keresete is olyan alacsony volt, hogy szinte egyik napról a másikra éltek.

Akkori párja javasolta neki, hogy kezdjen el modellkedni. Katie először nem találta a helyét a kamera előtt, mindenben a párja segített neki, és ő is volt az, aki a fotókat készítette, amik először az Instára kerültek fel. Innen már egyenesen következett, hogy 2019-ben a volt tanárnő elindítsa saját OnlyFans oldalát, ahol még jobban odatehette magát. Mára – amellett, hogy örömmel és magabiztosan teszi ki a képeit – 12-szer többet keres, mint párja.

Drónt küldtek Kerolay házához – a felvételek bejárták a netet

A mindössze 22 éves brazil influenszer, Kerolay Chavez már több mint 1,3 millió követőt gyűjtött Instagramon, és nem csoda – posztjai merészek, kreatívak és minden szempontból figyelemre méltóak.

Most viszont egészen más miatt került a figyelem középpontjába. Egy videójában – amely a fürdőszobából indul – először csak ártatlan, mindennapi jelenetet látunk: Kerolay épp a zuhanyzás után, törölközőbe csavarva beszél a kamerába. Majd váratlan fordulat jön: átkapcsol a hátsó kamerára, és ekkor feltűnik egy drón, amely a ház körül lebeg, mintha őt figyelné. A kis repülőeszköz pár másodpercre kirepül egy fa mögül, megáll a levegőben, pásztázza a környezetet, majd ugyanilyen gyorsan el is tűnik. Bár nem tudni, ki irányította, a követői egy része szerint túl messzire ment az a rajongó, aki így próbált „saját tartalmat” szerezni a népszerű influenszerről.

Ebanie a ring királynője, aki modellként is tarol

Biztos sokan elgondolkodtak már azon, milyen lenne egy olyan barátnő, aki egy vita végén nemcsak szóban, de testben is fölényben lenne. Nos, Ebanie Bridges esetében ez több mint valószínű: egy rosszul időzített megjegyzés, és már csak a fogorvos marad tanúnak.

A 36 éves ausztrál bokszoló nemcsak a ringben, hanem azon kívül is figyelemfelkeltő jelenség. 2022-ben megvédte az IBF női keresztsúlyú világbajnoki címét, és ezzel végképp bebetonozta helyét a sportág legjobbjai között. Bár viszonylag későn kezdett bele a karrierbe, gyorsan bizonyított: két aranyat nyert a Golden Gloves bajnokságokon, majd 2019-től a profik között is szép sikereket ért el.

Ebanie nemcsak ököllel, de stílussal is üt. Az Instagramon már közel 700 ezren követik, nem csupán a bokszkesztyűs pillanatok miatt – egyre inkább a modellkarrierjére is fókuszál.

Ami biztos: ha ő az utcán szembenéz velünk, nem a beszólás, hanem a bók lesz az egyetlen biztonságos opció.