Vigyázz, mert a csajok megőrültek!

A nők nagy része a kapcsolatuk elején mindent megtesz azért, hogy magukhoz édesgessék a kiszemelt férfit. Aranyosak, cukik, bújósak, segítőkészek aztán amikor komolyra fordul a dolog, és a préda már az övék, akkor robban a bomba.

Vannak akik napi hiszti cunamival kezdenek a férfiak agyára menni, vannak akik igénytelenné válnak olyannyira, hogy egy konzerves halat hamarabb megkívánnánk mint sem őket, és vannak azok a nők akik a rabszolgatartást emelik a legfelsőbb szintekre. Azonban akad egy szűk része a nőknek akik fura dolgokat kezdenek el csinálni, amit eddig nem láttuk tőlük. Furán viselkednek, olykor már rémisztően, olyannyira, hogy kénytelenek vagyunk megszökni. Ezért jól gondoljátok át azt a boldogító igent!

A csajok készen állnak a bikiniszezonra

A bikiniszezonra a nők nagy része már javában készülődik. Szorgosan járják az edzőtermeket, kitartóan edzenek, salátán élnek csak azért, hogy a nyár kezdetével a falatnyi bikinikbe beleférjenek. Lélekben nehéz erre felkészülni nekünk férfiaknak, mert egyszer csak már ott találjuk magunkat a strandon, kezünkben egy lángossal miközben azt se tudjuk melyik csajra szegezzük a tekintetünket. Tudjuk még van egy kis időnk felkészülni de addig is ideje elkezdeni az alapozást.

A csajok táncát látva teljesen lefőttünk

Na már most az van, hogy nem elég, hogy elpirultunk de még a szemünk is jojózik ezután a videó után. Úgy gondoltuk ezért mindenképpen meg kell, hogy osszuk veletek. Van, hogy egy szórakozóhelyen a csajok a buli hevében egymással táncolnak de sokszor ez közönséges és kiábrándító mintsem szemet gyönyörködtető. Azonban most valami olyan kapunk amit bármikor beraknánk a fa alá karácsonykor. Nagyon érzik a csajok a táncot. Bár nem vagyunk szakértők de valószínű, hogy ez a most divatos kizomba nevű táncstílus, ami egy angolai tánc, de rendkívül népszerű a latin-amerikai közösségekben.

A csajok elég sajátosan estek egymásnak a mérlegelésen

Edith Soledad Matthysse és Ewa Brodnicka mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján történt egy igen meglepő szituáció. Ahogy az lenni szokott a két versenyző egy mérlegeléssel kezdett. Az addig rendben van, hogy nem nagykabátban, mert minden gramm számít, de ahogy Ewa Brodnicka megjelent az már rögtön odaszegezi a férfi szemeket a képernyőhöz. Azonban itt még nem ért véget az esemény. A két versenyző odalépett egymáshoz közel. Ilyenkor mennek a vicsorgások, a lélektani hadviselések. Itt azonban Ewa nemes egyszerűségek szájon puszilta ellenfelét, aki ezt egy pofossal köszönte meg. A két nőt a stábtagoknak kellett szétszedniük.

Ezek a csajok nem viccelnek, úgy megizzasztanak hogy az eszed elmegy

A konditeremre sokan úgy gondolnak mint egy nyűgre, egy lehetséges rosszra amitől inkább távol kell tartanunk magunkat. Pedig a mozgás jó főleg ha az edzőterembe ilyen csinos lányok is lejárnak mint a mostani sorozatban. Már attól képesek vagyunk megizzadni ha végignézzük egy edzésüket. Csupa olyan lányokat szedtünk egy csokorba, akik edés közben pózolnak az más kérdés, hogy csak a fotós kedvéért de mindenesetre már a látványtól is ledobunk magunkról 5 kilót.

A csajok úgy gondolták, hogy egy forró zuhannyal koronázzák meg az esténket

Szívesen vállaljuk magunkra a tusfürdő alapos felvitelét ügyelve, hogy egy centiméter se maradjon ki. Itt már nincs az a kézifék amely megállíthatna minket abban, hogy tovább mennyünk. Azonban nem árt vigyázni mert a fürdőszoba számtalan veszélyt rejt és ha nem vigyázunk könnyen bajba kerülhetünk elég csak ha a csúszásveszélyt hozzuk fel de ennyi kockázatot bármikor képesek vagyunk vállalni.

Itt a pofozóverseny női verziója, ahol a csajok egymás farát paskolják el

A pofozóversenyt is ők találták ki, ami már önmagában egy bombasztikus ötlet, de ezzel a mostanival a koncepció hivatalosan is szintet lépett. Történt ugyanis, hogy a testépítőknek megrendezett moszkvai Jasankin kupán május 24-én meghirdették a női pofozóversenyt, ami elsőre elég félelmetesen hangzik, de megnyugtatunk mindenkit, ezen a versenyen az arcok érintetlenek maradnak. Itt egymás püspökfalatját csapkodják a lányok, a cél pedig nem az, hogy szétklopfolják, ugyanis elég kibillenteni az egyensúlyából a másikat, és máris vége a murinak. Vállalnak az ellátást a szünetben mert elnézve a videót többen nem fognak pár napig leülni az tuti.

A csajok készen állnak a bikiniszezonra, és Te?

A bikiniszezonra a nők nagy része már javában készülődik. Szorgosan járják az edzőtermeket, kitartóan edzenek, salátán élnek csak azért, hogy a nyár kezdetével a falatnyi bikinikbe beleférjenek. Lélekben nehéz erre felkészülni nekünk férfiaknak, mert egyszer csak már ott találjuk magunkat a strandon, kezünkben egy lángossal miközben azt se tudjuk melyik csajra szegezzük a tekintetünket. Tudjuk még van egy kis időnk felkészülni de addig is ideje elkezdeni az alapozást.

Öröm nézni amit a csajok a csúszdán művelnek

Mi elsősorban a csajokért és a hideg sörért megyünk ki, meg persze egy kis zacsiáztatás is jól jön, de ha már ott vagyunk az esetek többségében csak kipróbáljuk a csúszdákat is. Most bevállalós csajok fogják megmutatni nekünk, hogy bizony jókat csúszdázni nem csak a strandon lehet, és egy kis kreativitással meg némi munkával saját vízi vidámparkot varázsolhatunk a kertünkből. Tényleg minden olyan szuper, csak egy apró hiba csúszott a gépezetbe.

A csajok olyan egyszerűen vágnak át minket, hogy el se hiszed

Egy idő után, mint minden hazugságról, erről is lehull a lepel, és kiderül, hogy az elsőre tökéletesnek tűnő arc, lehet csak átverés. Csajok, úgy szeretünk Titeteket ahogy vagytok, smink nélkül, kócos hajjal, mosolygósan és persze ruha nélkül. Tisztában vagyunk vele, hogy ez egy kegyes hazugság nekünk, férfiaknak szól. Legyetek őszinték, használjatok annyi sminket, amely nem fedi el az igazi vonásaitokat, és sokat megmutat belőletek. Megszoktuk a sminket rajtatok, főleg ha csak abban látunk, de ha nincs fent a vakolat, akkor felmerül a kérdés, hogy„minden rendben, beteg vagy, mintha máshogy néznél ki?” Ezért ne vigyétek túlzásba, nehogy a valóság sokkoló legyen. Néha azért megdöbbenünk egy -egy különbségen, amit a képek is bizonyítanak.