Toochi úgy beszippantana mint egy porszívó, de ennek is megvan a varázsa

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Toochi Kash képeitől nem igazán jutunk szóhoz. Aki esetleg odatévedt már a fiatal lány Instagram-oldalára, tudhatja, hogy Ő nem igazán az a visszafogott kategóriába tartozik. A sejtetős képek nála nem játszanak, nem bíz semmit a fantáziánkra inkább odanyomja az orrunk elé. Szinte az orrnyergünkön érezzük minden porcikáját. Persze lehet szájhuzogatva fújogni, hogy mű nő de a egy dologban akkor is verhetetlen. Mellette nem fog senki elsétálni csak úgy, mert minden szempárt magához ragad és nehezen ereszti. Tényleg csak nézünk ki a fejünkből miközben jönnek sorra a képek amiket csoda, hogy még nem szedtek le a moderátorok. Anyám borogass….

Maria hálóingét látva hírtelen a nap minden gondját elfelejtettük

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A nők jól tudják, hogy ez az egyik nagy fegyverük egy gondosan megválasztott csipkecsoda.Szeretjük a különleges darabokat, de a legjobb levenni szeretjük őket és kicsomagolni az alatta lévő ajándékot. Itt is igaz a mondás, hogy a kevesebb néha több. Ezúttal vacsorára kapjuk meg a desszertet méghozzá egy igen tetszetős “csomagolásban”.

A koli szobában mutatta meg a házi feladatát a huncut szöszi

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Az egyetemista létnek van pozitív és negatív oldala is. Nyilván tanulni senki sem szeret, vizsgázni meg pláne. Nem beszélve a szakdolgozattal és az államvizsgával járó stresszel. Ennek ellenére azért jó buli volt. Fogyott a szesz és majdnem minden napra jutott egy buli. Ami pedig egy koliban nem történt meg, olyan nincs is. Lehet sokszor a pokolra kívántuk, de visszatekintve a múltba azért újra bevállalnánk. Főleg ha a mostani egyetemista lányok is olyan csinosak mint a mai szöszink, bár azt nem tudjuk hogy milyen a tanulmányi átlaga, de minket elsősorban nem is ez érdekel.

Nicole is otthon maradt és ahogy a házimunkát végzi az maga az álom

Most aki teheti az otthon marad. Tudjuk jól, hogy pár nap bezártság után, amikor már a domestost is kihipóztad és már nem tudod mivel lefoglalni magad egy kicsit kezdesz becsavarodni. Mara is otthon marad jó példát mutatva ezzel követőinek. Van hogy a teraszon élvezi a napsütést, és csak fekszik a tv előtt egész nap, de ha kell ő se riad vissza a takarítástól. Port töröl, felmos és átnézi a régi csizmáit és kivasalja a frissen mosott ruhákat. Semmi olyan dolgot nem csinál, ami mi ne tennénk meg, mégis egész nap elnéznénk őt. Az alakjára nagyon odafigyel, egészségesen táplálkozik és naponta tornázik a TV előtt. Mit is mondanánk erre, köszönjük.

Lena még csak 26 éves de máris a poresz filmek egyik ragyogó csillaga

Ha szembe jönne az utcán, egy átlagos nő is lehetne, de Lena Paul nagy kolbászfogyasztó hírében áll és itt most nem a gyulai lángoltra gondolunk. Lena jelenleg a 9. legfelkapottabb színésznő abban a bizonyos műfajban ami természetesen senki sem néz. Ezért fagyott le a tavaszi karantén alatt az összes felnőttfilm megosztó szerver, mert véletlenül mindenki oda kattintott.

Nem mondjuk, hogy Lena tökéletes, de ez nem is baj, mert a tökéletes sokszor unalmas. Aki már látta a 26 éves “színésznőt” munka közben azt tudja, hogy mennyire odaadó, és mennyire szereti azt amit csinál. Talán ettől is ilyen népszerű. Neki elhiszed, hogy finom a debreceni páros még akkor is ha 25 centi. Tisztelegjünk most munkássága előtt egy pazar galériával.

Megláttuk Diana képeit és csak annyit mondtunk, csodás dinnyék

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Diana Vazquez a sportok nagy szerelmese, emellett pedig a mestere annak, hogy tartsa fent a figyelmet közösségi oldalán. Minden héten megörvendezteti a rajongóit egy-egy finom képpel és ennek meg is van az eredménye, ugyanis most már több mint fél millió követője van. Diana egyébként fitneszedzőként dolgozik, ami mellett saját Youtube-csatornáján számtalan tippet megoszt a sportolni vágyókkal. A hasznos tréningek mellett táplálkozási tanácsokat is ad.