Pirner Alma egy tangás fotóval üzeni Thaiföldről: Jó döntés volt, hogy nem mondtuk le az utat

Utazzunk, ne utazzunk – a nagy dilemma. Szerintünk, akinek nincs halaszthatatlan dolga külföldön az maradjon itthon. Azonban vannak a hazai ismert emberek között is olyanok, akik nem félnek és lazán bevállalnak egy külföldi utat.

Miközben Horváth Éva Balin nem aggódja túl a koronavírust, addig Pirner Alma Thaiföldön csinálja ugyanezt. Utóbbi a medence partján fekve üzent követőinek.

“Sokan kérdezték, amikor 10 napja útra keltünk, hogyhogy el merünk indulni ebben a helyzetben… Bennem is volt aggodalom, de nagyon jó döntés volt, hogy nem mondtuk le az utat. Itt teljes nyugalom van és biztonság, semmi pánik, és nagy odafigyelés. Minden plázában/reptéren lázat mérnek egyesével, vagy hőkamerás kontroll van. Mindenhol kirakva a kézfertőtlenítő, aki akar, tud maszkot venni és hordani, és szerencsére nagyon nyugodt, tömegtől és zsúfoltságtól mentes helyeket választottunk, ahol 10 méteres körzetben általában senki nincs körülöttünk” -– kezdte Pirner Alma, aki elmondta, hogy a vírus miatt kialakult helyzet a munkáját sem veszélyezteti, így emiatt sem aggódik.

Pirner Alma télen sem fázik, le is dobta a textilt

Az előadóművész fekete fürdőruhában kéjeleg egy hófehér szobában. A fantasztikus fotó mellé a szőke sztár megírta, hogy mostanában meglehetősen keveset szerepelt a közösségi oldalain, mert egy új projekten dolgozik, aminek eredményeképpen még sok ilyen képet láthatunk majd tőle.

Pirner Alma szerint nem a body a lényeg, mindezt egy szál cérnában prezentálja

A nőiesség tanácsadó arról ír legutóbbi posztjában, hogy a pénz nem lehet kifogás abban, hogy valaki hanyagolja az egészséges életmódot, ami egyébként egyáltalán nem azért fontos, hogy jól nézzük ki, az csak a velejárója. Mindezt a gondolatot egy olyan fotóval támogatta meg vizuálisan, ami a külsőségek fontosságát és a tökéletes alakot hirdeti.

“Sokan azt mondják, milyen drága az egészséges életvitel… Nos, minden csak viszonyítás kérdése. A betegség még mindig jóval drágább. Soha ne legyen semmi bajunk, különben horror összegeket költhetünk a gyógyulásra, és olyankor már bármit megtennénk, hogy jobb legyen. Nem a “bikini body” a lényeg. Az jó esetben “csak mellékterméke” az egészséges életvitelnek. Nem kell úgy kinézned, mint egy fitness versenyző (egyébként ők is csak verseny szezonban vannak abban a formában, amit a fotókon látsz, és ez így is van jól), de élj úgy, hogy mindennél jobban tiszteled a saját testedet, ami elkísér végig az ÉLETNEK nevezett úton” – írja Alma.

Pirner Alma a fürdőkádban pihente ki a napot, de szerencsére van róla fotónk is

Alma testét gyakorlatilag csak a habok takarják: a táncosnő ezzel a képpel szerette volna megmutatni, mit is csinál egy borongósabb napon.

Mit csinál az ember, amikor kint dúl a vihar, eső, szél? Bentről nézve egy habos, illatos fürdőből màr nem is annyira szörnyű, főleg ha a Párod készíti a vizet” – írta fotójához Alma, akit nem győztek dicsérni a rajongói.

Természetesen a követői nem hagyhatták ezt szó nélkül és bókokkal halmozták el.  „Gyönyörű szép vagy, Alma” – írta egyikük. „Nagyon gyönyörű, jó csobbanást kívánok puszika” – kommentelt egy másik.  De voltak olyanok is, akik igazán velős véleményt fogalmaztak meg: „Hűha, nem semmi látvány. Én a férjed helyében már melléd csobbantam volna.” „A következő életemben buborék leszek. Mondjuk nem lesz hosszú,de végig élvezni fogom” – így egy másik követő.

Pirner Alma harapnivaló való püspökfalattal hergeli követőit

Pirner Alma kedvesével együtt a hegyekbe menekült a nagy meleg elől. A család Zakopanéban pihen, ahol a fotók tanúsága szerint még egy kis vízesést is találtak. Alma meg is mártózott benne, és a közösségi oldalára posztolt egy olyan fotót, amelyen jól kivehető feszes püspökfalatja. Persze férfirajongói egyből elhalmozták bókokkal, megdicsérték és valaki volt olyan merész, hogy azt üzente neki, szívesen rácsapna…

Pirner Alma textilmentesen mondta meg a frankót

Pirner Alma egy olyan képpel tudatosította bennünk, hogy zabáljunk bátran a nyaralásunk során, amitől lefőttünk. Könnyű így, mert rajta aztán egy felesleges gramm nincs, pedig ha igazat mond akkor semmi jót nem vont meg magától a pihenés alatt és bátran falatozott.

“Itt a várva várt nyaralások időszaka, mi is nemrég érkeztünk haza egy csodás utazásról, ahol meglepő módon ugyanolyan egészséges és sportos életvitelt tudtunk folytatni, mint itthon a hétköznapokban. Szerintem fittebben jöttünk haza, mint ahogy elmentünk. A legtöbben aggódni szoktak a “bikiniforma” miatt, hiszen a nyaralás alatt azért lecsúszik egy pár finom koktél, fagyi, pizza, vagy megkóstoljuk a helyi konyhát, ami nem minden esetben diétás. Mi is így tettünk az egy hónap alatt, semmit nem vontunk meg magunktól, és mégsem híztunk egy dekát sem, sőt” – írta Pirner Alma.

Pirner Alma kőkemény popeszával hívja fel a figyelmet a mozgás fontosságára

Pirner Alma Baliról posztolt meglehetősen látványos fotót. A bejegyzés tanúsága szerint Pirner Alma bátran mutatta meg a kamerának formás popeszát, amiből az apró és színes bikini nem valami sokat takart el.

“Instagram vs Reality. Lapozz a valóságért! Ui.: a lábnapot és a guggolást soha ne hagyd ki” – írta Pirner Alma, aki a második fotón azt is megmutatta, kisfia hogyan lubickol mellette.