23 éves vagyok, volt olyan, amikor 180 milliót költöttem el egyetlen nap alatt

Noha még csak 23 éves, de máris olyan vagyon pihen a számláján, amit a legtöbb ember egész életében nem fog megkeresni. Tegyük hozzá: volt olyan nap, amikor nem kevesebb, mint 180 milliót költött el.

18 évesen lépett le otthonról: egy teljesen átlagos családból indult el, azonban mindig is tudta, hogy többre hivatott. Pár évvel később már dollármilliókkal és több luxusotthonnal dicsekedhet a Floridában élő Linsey Donovan. Még mindig csak 23 éves, de máris olyan üzleti sikereket tudhat maga mögött, amiről az ingatlanvilág nagyágyúi is csak elismerően tudnak nyilatkozni. Lindsey trükkje ugyanis a következő volt: amikor elkezdett komolyabb összegeket keresni, ahelyett, hogy menő táskákat vagy cipőket vett volna, ingatlanokba fektetett. Pár év alatt bizonyossá vált: megérte így tennie.

Már 54 milliót költött a testére és nem tud leállni

A 28 éves virginiai Kristen Snider már több mint 150 ezer fontot költött magára, ez cirka 54 millió forint, ami valljuk be nem kevés. Gyakorlatilag nincs rajta már semmi ami eredeti lenne. Azonban a fiatal lány még most sem gondolja úgy, hogy kész lenne, bár szereti a testét, és büszke arra, amit eddig elértek a sebészek rajta, legalább további 25 ezer fontot (9 millió forintot) akar elkölteni a testére.