Kim Kardashian mai választását a legnagyobb jóindulattal sem lehet fürdőruhának nevezni

Kim Kardashian közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Kim folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal nem osztotta meg hol pihen csak annyit jegyzett meg, hogy a paradicsomban, és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Amikor valakinek 364 millió követője van, igen komoly befolyással bír. Nagy hatással tud lenni az emberekre, így közel sem mindegy, milyen tartalmakat oszt meg, miközben a divatot is irányíthatja. Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, ha csak megoszt egy posztot az oldalán. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Kim Kardashian elég hamar összeszedte a nyári formát

A milliárdos üzletasszony a már tőle megszokott stílusával hívja fel magára ismételten a figyelmet.

A legutóbbi fotóján jól látszik, hogy a világ első számú celebe mennyire éli a nyarat és a jó időt, annak ellenére, hogy tél van. Irigyei száma valószínűleg megnőhet a fotó láttán, hiszen Kim Kardashian szinte bármit megehet, ez egyáltalán nem látszik meg tökéletes alakján. Egy kis bűnözés mindig beleférhet! A téli forma az meg idén is finom lett. Annyit azért megjegyeznénk, hogy a régi hajszíne sokkal jobb volt.

Ez igen, így néz ki Kim Kardashian akkor amikor a ruha a gardróbban marad

Kim Kardashian ruhakölteményeitől számtalanszor fejeltük már le az asztalt, de valahogy mindig megbocsájtjuk neki, mert valahogy mindig sikerül minket kiengesztelnie. Ezúttal a ruha a szekrényben maradt.

Már megint Kim Kardashian. Egy 2010-es fotósorozatot rángattunk elő. Tudjuk, hogy vannak itt olyanok, akik egyenesen utálják, de bocsássátok meg nekünk, hogy mi nem tudunk vele betelni. Azt tudjuk, hogy ha ő megjelenik akkor az összes figyelem rá szegeződik. Meglehetősen feltűnő egy jelenség, főleg mert nem viszi túlzásba az öltözködést. Szerencsére a ruha ezúttal is a szekrényben maradt.

“Ezt a legnagyobb túlzással sem lehet fürdőruhának nevezni” – Kim Kardashian képtelen leállni

Kim Kardashian közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Kim folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal nem osztotta meg hol pihen csak annyit jegyzett meg, hogy a paradicsomban, és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Amikor valakinek 364 millió követője van, igen komoly befolyással bír. Nagy hatással tud lenni az emberekre, így közel sem mindegy, milyen tartalmakat oszt meg, miközben a divatot is irányíthatja. Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, ha csak megoszt egy posztot az oldalán. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Kim Kardashian kicsit sem volt visszafogott és akkor még nem láttál semmit

Kim Kardashian még mindig az egyik legnagyobb sztár, ehhez kétség sem férhet, ahogyan ahhoz sem, hogy top formában van. Nyilván ember válogatja, kinek mi tetszik, de a többség odavan a világsztárért.

Már csak az őt körülvevő kultusz miatt is, ami szintén beszédes. Milliók várják a tartalmait, és ennek megvan a maga előnye, mert Kim már az Instagramon keresztül is hatalmas vagyonokat kereshet. Ezen pénzek segítségével pedig luxusban élhet, akárcsak a gyerekei. Kim-től nem állnak távol a rámenősebb fotók, nagyon jól érzi magát a bőrében, és olyan szetteket választ, amikkel igencsak fel tudja hívni magára a figyelmet.

Aktív az oldalán, ami messze nem csak hobbi, mert ezen keresztül is hirdeti a termékeit, mutatja be az új tervezéseket. Megannyi előnye van annak, ha valaki óriási követőtáborral rendelkezik, ami egyúttal komoly felelősség is. Kim-nek az arany is jól áll, mint azt látni fogjátok a róla készült fürdőruhás sorozatban. Nála szinte mindig nyár van, magánszigeteken nyaral, és úgy élvezi az életet, mint csak kevesen, bár rendelkezik is az ehhez szükséges vagyonnal.

Érdemes végiglapozni legújabb insta bejegyzését:

Az életét adta azért, hogy úgy nézzen ki mint Kim Kardashian

Christina Ashten Gourkani mindenáron Kim Kardashian hasonmása akart lenni, ehhez pedig több plasztikai műtétet is igénybe vett. A Daily Mail most arról ír, hogy egy magát orvosnak kiadó nő miatt belehalt a fenékplasztikába.

A 34 éves modell plasztikai műtétek tucatjain esett át az elmúlt években, legutóbb a fenekét akarta újra megcsináltatni. Felvette a kapcsolatot a floridai Vivian Gomezzel, aki állítólag több szilikoninjekciót is adott neki. A szépészeti beavatkozás után azonban rosszul lett, de hiába szállították kórházba, ott már nem tudtak rajta segíteni. Halálát szívmegállás okozta, de a halottkém még vizsgálja az esetet.

A beavatkozást végző csalóról kiderült, hogy képesítése sincs, gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértést okozó, engedély nélküli orvosi tevékenység gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Kim Kardashian a tengerparton cigánykerekezett a tőle megszokott „fürdőruhában”

Megjelent az Amerikai Horror Story új évadának az első előzetese. Sokan kiakadtak, amikor megtudták, hogy Kim Kardashian is szerepet kapott a sikeres sorozatban.

A reality-sztár teljesen felismerhetetlen lett a szerepe kedvéért, ugyanis a A TMZ által közzétett képeken a Kardashian lányt aligha lehet felismerni a vastag smink és a hosszú fehér paróka alatt. Az előzetesben éppen egy csecsemőt ringat, a háttérben pedig szól a zene, ami még bizarrabbá és ijesztőbbé teszi az egészet. Az biztos, hogy a valóságshow-sztár most egy teljesen új oldalát mutatja meg.  A karakterről egyelőre nem lehet sokat tudni.

Természetesen a sok munka mellett azért jut idő a pihenésre is. Ezúttal a tengerparton múlatta az időt.

Minden áron úgy akart kinézni mint Kim Kardashian, de az életébe került

Christina Ashten Gourkani mindenáron Kim Kardashian hasonmása akart lenni, ehhez pedig több műtétet is igénybe vett. A Daily Mail most arról ír, hogy egy magát orvosnak kiadó nő miatt nagy árat fizetett ezért.

A 34 éves Christina az elmúlt években minden megtett annak érdekében, hogy úgy nézett ki mint szeretett idolja. Felvette a kapcsolatot a floridai Vivian Gomezzel, aki állítólag több injekciót is adott neki. A szépészeti beavatkozás után azonban rosszul lett, de hiába szállították kórházba, ott már nem tudtak rajta segíteni. Halálát szívmegállás okozta,de még vizsgálják az esetet.

A beavatkozást végző csalóról kiderült, hogy képesítése sincs, így engedély nélküli orvosi tevékenység gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Chaly olyan mintha ha Kim Kardashian ikertestvére lenne

Csodálatos tanmese a 21. századból, aminek az a tanulsága, hogy ha elég elszánt vagy és elég sok pénzt tudsz költeni az álmodra, akkor semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy úgy nézz ki, mint Kim Kardashian.

Chaly D.N nem kevesebb mint 400 millió forintnak megfelelő amerikai dollárt költött az átalakulásra:

Chaly elmondása szerint alapból annyira hasonlított a példaképére, hogy nem kellett olyan sok mindent átalakítania magán. Chaly lecserélte a teljes ruhatárát is, hogy még jobban hasonlítson a példaképére, erre is több millió forintot költött. A lány szerint ha ezekben a ruhákban mutatkozik, akkor teljesen úgy érzi magát, mint Kim. Chaly ugyanakkor tart attól, hogy el fogja veszíteni a saját személyiségét, ezért a jövőben megpróbál egyedi dolgokat csinálni a Kardashian-másolás mellett.

Kim Kardashian télen sem hagyta el a nyári formáját