A reggeli fekete kávé mellé még hoztunk egy édes barnát is

Ha szereted a cuki szőkéket, akkor most a legjobb helyen jársz. A mai nap a kanadai Alex Ann-t hoztuk el nektek. Enn annyira cuki és édes, hogy szinte kedvünk lenne kenyérre kenni és elfogyasztani. Azonban van egy rossz hírünk. Alex már nem szabad préda, ugyanis egy testépítővel nyomul, aki ráadásul tavaly megnyerte a Mr. Canada Natural címet.

Egy kicsit nehéz nála megütni azt a bizonyos szintet, de hát a képeket elnézve ezt meg is értjük. A fiatal lánynak egyébként már 400 ezer követője van és szende mosolyát, ragyogó szemeit elnézve lesz ez még jóval több is. Nemrég úgy döntött kipróbálja a barna hajszínt, ami nem rossz de szerintünk a régi jobb, reméljük hamarosan felkeresi a fodrászát és visszafesteti.

Adela rögtönzött tornaórája jobban felfrissít minket a délutáni kávé

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Adela-t, aki garantáltan fel fogja dobni a napunkat.

Hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem a forró kávéra gondoltunk, bár kétségtelen, hogy reggelente azt is szívesen szürcsöljük. Adela egy spontán tornaórával készült nekünk, talán ez az egyetlen mozgásfajta ami miatt hajlandóak vagyunk reggel megizzadni.

Emilyvel a reggeli kávé is jobban esik

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban nemrégiben kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog. Sokan nem is tudják, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal. Rengeteg tanulmány igazolja, hogy a kávéimádóknál sokkal alacsonyabb bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Jó társaságban pedig még a kedvünket is feldobhatja egy közös kávé.

A mai nap Emily fogja kipattintani a szemünkből az álmot.. 4,9 millió követő figyeli árgus szemekkel mindennapjait, ez már azért jelent valamit. Megértjük, hogy a 34 éves Emily-nek ekkora rajongótábora van.

 

Megláttuk Luciat, és lefőtt a kávé

Minden férfinak más az ízlése, különböző kajákat szeretünk, különböző sportokat űzünk, és a nőkben is más-más dolgot szeretünk. Valaki a mellehúsát, mások a farát preferálják de abban egyetértünk, hogy szeretjük a szép nőket.

Most egy olyan hölgyet hoztunk el nektek, aki etalon lehet minden nő számára. Férfi nincs akinek ne ugrana ki a szeme, egy ilyen alak láttán. Lucia Lachkovic Javorčeková közel 2 millió követővel nem mondható érdektelen szépségnek. Az egykori kerékpáros, immár influenszerként és DJ-ként keresi a kenyérre valót. Ez azt jelenti, hogy neki elég kirakni napi egy posztot az instara és máris milliókat keres.

Ő tényleg nagy fejtörést okozott nekünk, mert nem tudtuk eldönteni,  hogy milyen képeket tegyünk róla ki. Olyat amin háttal van, vagy inkább olyat amin szemből látható. Erős minden irányból és hogy mindenki elégedett legyen, vegyesen kapjátok a jót.

Ha a reggeli kávé nem segített akkor Mary majd kinyitja a szemed

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem a forró kávéra gondoltunk, bár kétségtelen, hogy reggelente azt is szívesen szürcsöljük. Mary egy reggeli tornaórával készült nekünk, talán ez az egyetlen mozgásfajta ami miatt hajlandóak vagyunk reggel megizzadni.

Ha a reggeli kávé nem segített akkor egy reggeli torna majd kipattintja a szemed

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem a forró kávéra gondoltunk, bár kétségtelen, hogy reggelente azt is szívesen szürcsöljük. Sybil egy reggeli tornaórával készült nekünk, talán ez az egyetlen mozgásfajta ami miatt hajlandóak vagyunk reggel megizzadni.

Ha a reggeli káve nem nyitotta ki a szemed, akkor majd Demi megteszi

Jól tudjuk, hogy milyen nehéz nektek minden nap felkelni, lenyomni a telefon ébresztőjét, felöltözni majd elindulni a melóba. Az első kávéra nagyobb szükségünk van ilyenkor mint bármire. Viszont van nekünk egy kávépótlónk, akit Demi Rose-nak hívnak.

Demi Rose javíthatatlan. A még mindig mindössze 24 éves szépség gyakorlatilag minden napra tartogat nekünk valamit, ami mosolyt az arcunkra. Az egyedi testalkatáról ismertté vált modell szakmában elért sikereinek köszönhetően már körbeutazta a világot, és míg négy nappal ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy milyen észvesztően néz ki síszerkójában, ezúttal a napfényes Miamiból köszönt be, természetesen szigorúan egy, a porcikáit alig takaró csodában.