Horváth Éva fürdőruhában hozta vissza nekünk a nyarat

Az egygyermekes modell jelenleg Balin pihen, amit nyugodtan nevezhetünk a földi paradicsomnak is. Szerencsére az idili környezetben a pihenés közepette nem feledkezett meg rajongóiról sem és felöltött pár képet instagram oldalára. A friss, bikinis fotók természetesen nagy sikert arattak, Horváth Éva ugyanis remek formában van.  Rajongói egyből kiszúrták, hogy a sugárzó szépségű Horváth Évának még a könyöke is virágzik.

Ahogy Horváth Éva az autóját takarítja, az akár egy felnőttfilm plakátja is lehetne

“Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom a takarítógépeket’ – írta friss fotója mellé Horváth Éva, miközben egy takarítógéppel és egy magasnyomású mosóval pózol. Éva tavaly költözött családjával kertes házba, amit nagyon élvez. Még saját veteményest is ültetett, amelyben a család számára termeszt többek között cukkinit, paradicsomot és borsót.

Horváth Éva fürdőruhában köszöntötte a nyarat

Az elmúlt hetekben követői azt hitték, hogy Horváth Éva várandós. Tudjuk jól milyen rosszul tud esni egy nőnek ha csupán azért nézik terhesnek mert egy kicsit elengedte magát. Horváth Évával is ez történ, feltöltött egy képet ami alapján többen azt gondolták, hogy terhes. Pedig csak néhány plusz kiló szaladt fel rá a télen, de ennek ellenére is felkérték Őt egy fotózásra. Mondjuk mi nem tudjuk elképzelni, hogy létezik az a többlet súly amire már azt mondanánk Évára, hogy jó na ezt nem kérjük. Most komolyan, így néz ki aki elhízott? Így a legjobb.

Horváth Éva bikiniben szemlélteti mennyit hízott tavaly óta

Tudjuk jól milyen rosszul tud esni egy nőnek ha csupán azért nézik terhesnek mert egy kicsit elengedte magát. Horváth Évával is ez történ, feltöltött egy képet ami alapján többen azt gondolták, hogy terhes. Pedig csak néhány plusz kiló szaladt fel rá a télen, de ennek ellenére is felkérték Őt egy fotózásra. Mondjuk mi nem tudjuk elképzelni, hogy létezik az a többlet súly amire már azt mondanánk Évára, hogy jó na ezt nem kérjük. Most komolyan, így néz ki aki elhízott? Így a legjobb.

Horváth Éva Baliról posztolt fürdőruhás képeket

Nemrégiben lett 40 éves Horváth Éva, aki elmondása szerint már másképp számolja az idő múlását mint pár éve. Nagyon boldog amióta megszületett a kisfia, Kristóf és egyáltalán nem érdekli azóta a kora. A kisfián látja, hogy milyen gyorsan telik az idő, ugyanis már másfél éves.

„Harmincéves koromban azt hittem, borzalmasnak élem meg ezt az időszakot, úgy fogom érezni, innentől már visszafele számolok, de végül nem így lett. Annyi új dolog van az életemben, annyi minden változott tíz év alatt, hogy századrangú kérdés lett, hány éves vagyok”

Könnyű neki, mert szerencsés helyzetben van, hogy az alakja a mai napig olyan, hogy még egy huszonéves is megirigyelhetné. Persze azt gondoljuk ez nem csak a genetikának köszönhető. Reméljük, hogy a nyaralása alatt gondol még ránk és gyönyörködhetünk még hasonló képekben.