Ne mond, hogy nem érdekel ki lett az idei év felnőttfilmese

Tudjuk senki nem néz ilyen típusú filmeket, de azért nem árt képben lenni, hogy ki is lett idén a legjobb.

Így év elején egymást érik a díjátadók. Számot kell adni a tavalyi évről, és ilyenkor kiderül, hogy kik voltak a legjobbak mind a szakma, mind a közönség szerint. Természetesen ahogy az lenni szokott az díjazottakon sem értünk mindig egyet, de azért általában a többség akarata szokott ilyenkor érvényesülni. Persze meglepetések előfordulhatnak de ez a ritkább eset.

Most az egyik legnagyobb és legrangosabb felnőttfilmes díjátadóról szeretnénk pár szót megejteni. Az AV N olyan mint a filmes oscar gála, idén Január 26. án került megrendezésre és lehet mondani, hogy a szakma krémje jelen volt. A szakmai zsűri az év színésznőjének Angela White-ot választotta meg. Angela zsinórban háromszor vitte haza ezt a rangos elismerést és a vele járó szobrocskát. Kétségtelen tény, hogy jó kezekbe került a díj, hisz aki ismeri Angela munkásságát az tudja, hogy menyire profi, odaadó, és természetes. Látszik rajta, hogy szereti amit csinál. Gratulálunk neki, de természetesen ahogy ilyenkor lenni szokott, készítettünk a művésznőről egy kis válogatást:

Azért csak érdekel, hogy ki lett az év felnőttfilmese, nem igaz