Shakita olyan mintha az 1001 éjszaka meséiből lépett volna elő

Gyerekkorunkban számos Disney mesét végignéztünk és a királylányok mindig úgy voltak ábrázolva benne, hogy lehetetlen volt nem beléjük szeretni. Aranyosak voltak, szépek, és az esetek nagy részében gyönyörű aranyszőke hajuk volt. Most, hogy felnőttünk, nosztalgiával gondolunk vissza ezekre a klasszikusokra, és akarva akaratlanul viszontlátjuk a hölgyekben ezeket a kedves főszereplőket. Ebbe a csoportba tartozik Shakita is.

Amikor először megláttuk a 28 éves Shakti Shunmugam-et nem volt kérdés, hogy le fog nyűgözni bennünket. 15 éves kora óta modellkedik és képeit elnézve könnyen rá fogsz jönni, hogy miért van közel fél millió követője. Ez már elég indok volt arra, hogy most Ti is lássátok Őt. Azonban mit sem érne az egész egy jó kisugárzás nélkül.

Micsoda éjszaka volt, hat nő vár gyereket ettől a férfitól

Pretty Mike, aki egy közismert celeb Nigériában, ismét felhívta magára a figyelmet.

Egyébként is botrányairól híres, de most egyik barátja esküvőjén terelte magára a figyelmet azzal, hogy hat várandós nővel érkezett. Ez önmagában nem lenne probléma, viszont mind a hatan az ő gyermekét várják. Saját bevallása szerint nincs ezzel semmi gond, mindannyian nagyon boldogok és úgy élik az életüket, ahogy azt érdemes!