A diákok alig várják, hogy Jamie tanárnő előkapja a vonalzóját

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a diákokkal a szertárban. Pedig mi képzeletben minden helyiségben megszeretgettük Őt és jó pár álmatlan éjszakánk volt miatta.

Bemutatjuk nektek, Jamie Lynn-t, aki éveken át tanított, ám a munka az évek alatt egyre jobban felőrölte. Munkája mellett ráadásul a doktorijára is készülnie kellett, ami ugyancsak rengeteg energiát őrölt fel – és még a keresete is olyan alacsony volt, hogy szinte egyik napról a másikra éltek.

Egészen pontosan 7 évvel ezelőtt hozta meg azt a döntést, hogy nem tanít tovább történelmet és hittant a helyi gimnáziumban, inkább egy sokkal jövedelmezőbb szakmát választ. A poén az egészben az, hogy régi tanítványai is csengetik a lóvét, hogy élőben láthassák őt.

A diákok apukái úgy fizetnek a tanárnőnek mint a katona tiszt , de megértjük őket

Miután kiderült, hogy a csinos történelemtanárnő képeket árul a neten, ott kellett hagynia tanári pályáját.

Amy Kupps Észak-Karolinában dolgozott, 13-14 éves diákoknak tanított történelmet, de mellette a neten árulta a képeit.  Miután kiderült a mellékállás, az iskolát elhagyni kényszerült, viszont az apukák és a férfi kollégák kapcsolatban maradtak vele.

“Ott hagytam a tanítást, miután a kollégák megtalálták az oldalamat “- most fizetnek a képeimért – mondta a nő az esetről. A képekre úgy derült fény, hogy a nő egyik exbarátja szakítás után nyilvánosságra hozta róla a saját felvételeit.

Megérte pályát váltani, amivel havonta 18 ezer fontot, azaz nagyjából 7,7 millió forintot keres. Elmondta, hogy igencsak meglepte, amikor feliratkozói között meglátta néhány volt diákjának apukáját, és néhány volt kollégáját is.

Odáig vannak a diákok az ex-tarnárnő képeitől

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a diákokkal a szertárban. Pedig mi képzeletben minden helyiségben megszeretgettük Őt és jó pár álmatlan éjszakánk volt miatta.

Bemutatjuk nektek, Monica Huldt, aki éveken át tanított, ám a munka az évek alatt egyre jobban felőrölte. Munkája mellett ráadásul a doktorijára is készülnie kellett, ami ugyancsak rengeteg energiát őrölt fel – és még a keresete is olyan alacsony volt, hogy szinte egyik napról a másikra éltek.

Egészen pontosan 7 évvel ezelőtt hozta meg azt a döntést, hogy nem tanít tovább történelmet és hittant a helyi gimnáziumban, inkább egy sokkal jövedelmezőbb szakmát választ. A poén az egészben az, hogy régi tanítványai is csengetik a lóvét, hogy élőben láthassák őt.

 

Ordítozva fenyegettek, lökdöstek diákok egy tanárt a pesterzsébeti iskolában

Egy diák szóváltásba keveredik egy tanárral. Közben más diákok „k*rva anyádat”, és hasonló szidalmakat kiabálnak a padsorokból. Végül többször is meglöki erősen az Attilának nevezett diák a tanárt, majd többen is felsorakoznak mellette a tanárt fenyegetve. A megosztók közül senki nem írta le pontosan melyik iskolában történt az incidens, de azóta már kiderült, hogy a pesterzsébeti BGSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Állítólag semmilyen következménye nem lett az esetnek. Szép világot élünk.

Így mulatnak az orosz középiskolai diákok a vizsgaidőszak végén

Többen, egy falusi lagzit megszégyenítő, böllérversennyel egybekötött búcsúztatót szerveznek szeretett gyermeküknek, ahol több alkohol fogy, mint egy pesti etanolos kúton csúcsidőszakban. Régen még az általános után is csak szolidan vettük tudomásul, hogy vége, de ma már sokak számára ez a csúcs, ott pedig mint tudjuk, illik abbahagyni. A kettest csak a tanár jóindulatával elnyerő diákok bulimaratont csapnak, ahol a rokonság összes tagja füstöli le a cipőjét a furnérból tákolt táncparketten. A felsőoktatásra pályázó diákok még a gimnázium után is egy szolid ebéddel adóznak az újabb négy évnek, mások újabb tetemes alkoholmennyiséget pusztítanak el, a maradék meg az érettségi szót sem hallotta életében, de még szakmát adó bizonyítványt is üveges vitrin alatt látott a helyi múzeumban..

Ha mi azt hisszük tudjuk mi az a gimnáziumi bál, érettségi utáni bankett, akkor még nem tanultunk az oroszoknál. Ők nem pezsgővel durrantanak örömükben, hanem gépfegyverrel, víz helyett citromkarikás vodkával kísérik a malacsültet, és addig józanodnak félholtan egy két napos ivászat után amennyit más egy év alatt sem számol össze.