Bódi Sylvi piros fürdőrucija úgy hat ránk mint a bikára a vörös posztó

Bódi Sylvi 42 évesen is észveszejtően jó formában van és emiatt pedig még mindig odavannak érte a férfiak. Az elmúlt két hétben a A Sztárok a reptéren című műsorban csodálhattuk Sylvi csodás idomait és sugárzó mosolyát, pedig nem sokkal korábban még a tengerpartról posztolt a szemrevaló modell.

Közösségi oldalain hemzsegnek a sokat mutató fotók, Sylvi egyik kedvenc elfoglaltsága ugyanis a szörfözés, ezt pedig másban nem lehet űzni, csakis fürdőruhában. Emiatt ráadásul állandóan járja a világot és szebbnél szebb helyeket veti bele magát a tengerbe és indul szörfözni. Úgy tűnik, hogy Sylvi idén karácsonykor is inkább az extrémnek számító sportot választotta és külföldre indult. Pár nappal ezelőtt a Mentawai-szigetekről jelentkezett be, amely Indonéziában található. Ráadásul itt még egy sérült is sikerült elszenvednie. Jelenleg is ott tartózkodik és egy újabb fotóval örvendeztette meg a rajongóit.

„Boldog szörfös lány” –  írta fotóihoz a modell angolul.

Bódi Sylvi ma estére a pirosat választotta, és szívesen kicsomagolnánk

Az utóbbi időben egyre többször jelentkezik közösségi oldalán Bódi Sylvi, aki korábban a növénytermesztésre, állattartásra koncentrált vidéki otthonában a modellkedés helyett. Úgy tűnik, hiányzott neki a szakma, ugyanis az utóbbi időben nagyon fincsi fotókat tesz közzé a közösségi oldalain.

Ezúttal egy piros hernyóselyemből készült darab mellett döntött, amit most több szögből is megmutatott, így nemcsak szemből, hanem hátulról is szemügyre lehet venni. Kiváló választás valentin napra.

Bódi Sylvi olyan fotót mutatott, amitől mindenkinek leesik az álla

Bódi Sylvi 42 évesen is észveszejtően jó formában van és emiatt pedig még mindig odavannak érte a férfiak. Az elmúlt két hétben a A Sztárok a reptéren című műsorban csodálhattuk Sylvi csodás idomait és sugárzó mosolyát, pedig nem sokkal korábban még a tengerpartról posztolt a szemrevaló modell.

Közösségi oldalain hemzsegnek a sokat mutató fotók, Sylvi egyik kedvenc elfoglaltsága ugyanis a szörfözés, ezt pedig másban nem lehet űzni, csakis fürdőruhában. Emiatt ráadásul állandóan járja a világot és szebbnél szebb helyeket veti bele magát a tengerbe és indul szörfözni. Úgy tűnik, hogy Sylvi idén karácsonykor is inkább az extrémnek számító sportot választotta és külföldre indult. Pár nappal ezelőtt a Mentawai-szigetekről jelentkezett be, amely Indonéziában található. Ráadásul itt még egy sérült is sikerült elszenvednie. Jelenleg is ott tartózkodik és egy újabb fotóval örvendeztette meg a rajongóit.

„Boldog szörfös lány” –  írta fotóihoz a modell angolul.

Nem is tudtam hogy újra forgatják a Baywatchot!” – elárasztották bókokkal Bódi Sylvi-t a rajongók

A koktélruhát gumicsizmára, a csillogó partikat veteményeskertre cserélte Bódi Sylvi. Sokan nem hitték, hogy az ünnepelt celebből valóban kertészlány vált, de három év alatt meggyőzte a kétkedőket, sőt, aranykalászos gazda is lett.

Amikor először elkezdett gumicsizmás, kertészkedős fotókat posztolni a közösségi oldalain Bódi Sylvi, sokan azt gondolták, hogy meghökkentő reklámfogásról, vagy legjobb esetben is egy múló fellángolásról van szó. Csak nagyon kevesen tudták, hogy az egykori modell, aki az utóbbi években leginkább világjáró szörfösként adott hírt magáról, régi álmát valósította meg a saját kerttel. Igaz, ehhez nagy lökést adott a pandémia is.

A Somogy megyei birtokán mára Sylvi egy virágzó, bőven termő birodalmat teremtett. Olyannyira nem, hogy még a modell barátait és családtagjait is meglepte az életmódváltás. Azonban Sylvi a nőiességét továbbra is megőrizte és örömmel látjuk, hogy labdái nem engedtek le az évek alatt. Azonban a legnagyobb szenvedélyét úgy látszik még mindig nem tudta hátrahagyni. Ugyanis most újra szörfözik.

„Happy surfer girl”, azaz „boldog szörfös lány” – ezzel a szöveggel tette közzé friss fotósorozatát Bódi Sylvi. A felvételeken a tengerparton mosolyog , követői pedig teljesen elájultak a látványól.

„Minden férfitársamnak ajánlom ezt a látványt. „ – írta az egyik rajongó.  „Nem is tudtam hogy újra forgatják a Baywatchot!” – jegyezte meg egy másik követő. „Szerelmes vagyok” – jelentette ki nemes egyszerűséggel egy harmadik.

Bódi Sylvi életében a finom csipkét felváltotta a gumicsizma

A koktélruhát gumicsizmára, a csillogó partikat veteményeskertre cserélte Bódi Sylvi. Sokan nem hitték, hogy az ünnepelt celebből valóban kertészlány vált, de három év alatt meggyőzte a kétkedőket, sőt, aranykalászos gazda is lett.

Amikor először elkezdett gumicsizmás, kertészkedős fotókat posztolni a közösségi oldalain Bódi Sylvi, sokan azt gondolták, hogy meghökkentő reklámfogásról, vagy legjobb esetben is egy múló fellángolásról van szó. Csak nagyon kevesen tudták, hogy az egykori modell, aki az utóbbi években leginkább világjáró szörfösként adott hírt magáról, régi álmát valósította meg a saját kerttel. Igaz, ehhez nagy lökést adott a pandémia is.

„Igaz, az elmúlt években másról szólt az életem, sokat jöttem-mentem a világban, de ahol néhány hétnél tovább maradtam, ott azért ültettem egy-két koktélparadicsomtövet vagy néhány fej salátát…” – mesél Sylvi a múltban gyökerező növényimádatról. „Gyerekkoromban a nagyszüleim kertészkedtek – az egyik ágon zöldségtermesztésből is éltek – és korán befogtak engem is, már egészen pici koromban gyűjtöttem például be a magokat a növényekről.”

Ennek azonban még nem kellett volna feltétlenül a Somogy megyei birtokhoz vezetnie, ahol Sylvi mára virágzó, bőven termő birodalmat teremtett. Olyannyira nem, hogy még a modell barátait és családtagjait is meglepte az életmódváltás. Azonban Sylvi a nőiességét továbbra is megőrizte és örömmel látjuk, hogy labdái nem engedtek le az évek alatt.

Bódi Sylvi megmutatta, hogy a labdái bizony nem engedtek le az évek alatt

Bódi Sylvi mostanában nem szerepelt, nálunk de legújabb posztjával újra belopta magát a szívünkbe.

Sylvi folyamatosan úton van. Nem tudjuk mivel foglalkozik, nem tudjuk mennyit keres, de hogy olyan helyeken jár ahova csak nagyon kevesen jutnak el az tuti. Olyan mintha megnyerte volna a lottó ötöst és semmi mást nem kell tennie csak utaznia. Mondjuk egy ilyen melónak mi is örülnénk,  de a legjobban ha csatlakozhatnánk hozzá. Valahogy csak elütnénk vele az időt.

Ezúttal Görögországban nyaralt és ha már ott volt akkor eldobta a garbót.

Így ugrik fejest a hóba Bódi Sylvi, természetesen teljesen csupin

“Vidámnak és bohókásnak lenni nem korhoz és nemhez kötött.” -írta legújabb posztjában Bódi Sylvi, aki úgy megörült a frissen hullott hónak, hogy azonnal belevetette magát.

Tényleg úgy vagyunk már ezzel a hóeséssel, hogy ha egy évben szándékozik kétszer esni, akkor már élményszámba megy. Hol vannak már a régi telek, amikor teljesen természetes volt a hóval borított táj.  Ezek után tényleg úgy tudunk neki örülni, mint a gyerekek. Bódi Sylvi és majd kiugrott a bőréből, de végül csak a ruhájából és szaladt is, hogy megmártózzon a friss hóba.

A képhez azt írta, “Vidáman indult a vasárnap reggel egy frissítő és egészséges havas fürdőzéssel.”

Bódi Sylvi falatnyi naciban mászott fára, de nekünk inkább az Ő gyümölcsére fájt a fogunk

Nem mindennapi képek kerültek fel Bódi Sylvi közösségi oldalára. Mostmár tudjuk, hogyan szüretel. Azt már tudjuk, hogy Sylvi szeret kertészkedni, ugyanis saját veteményeskertet készített magának, és szorgosan dolgozik azért, hogy minél több saját zöldsége és gyümölcse lehessen. Nemrég megmutatta, hogyan ássa a kertet.

Ezúttal azonban gyümölcsöt szedett, amit szintén megmutatott a követőinek. Sylvi vonalai még mindig tökéletesek, nem beszélve a munkaruhájáról.

“Hétvégén ribizlit szedtem és leszüreteltem a meggy és cseresznyefámat. 🍒🍒🍒🍒 Kislányként is imádtam fára mászni!! Egyébként ez is felért egy komolyabb edzéssel… 💪🏼 Volt benne nyújtás is böven, föleg amikor a felsöbb és távolabbi ágakon lévöket próbáltam leszedni… ☺️ Egy részét frissen fogyasztom, de csinálok belöle gyümölcslevest is. Kikísérleteztem egy finom cseresznyés limonádét is. 🍹😋 Viszek a családomnak is a gyümölcsökböl, s ami megmarad, azt lefagyasztom.”

Lennénk a szörfdeszka Bódi Sylvi teste alatt

Bódi Sylvi  jelenleg a Fülöp-szigeteken végez önkéntes munkát, s már egy hónapja csak hideg esővízzel tisztálkodhatott a szabadban. A puritán körülmények ellenére nagyon irigyeljük most Sylvit mert csodálatos helyen van. Nem is tudjuk igazűn mivel foglalkozik, nem tudjuk mennyit keres, de hogy olyan helyeken jár ahova csak nagyon kevesen jutnak el az tuti. Olyan mintha megnyerte volna a lottó ötöst és semmi mást nem kell tennie csak utaznia. Mondjuk egy ilyen melónak mi is örülnénk,  de a legjobban ha csatlakozhatnánk hozzá. Valahogy csak elütnénk vele az időt. Ezúttal is nagyon melege volt, bár ezt megértjük, a kánikulában gyakran nekünk is ehhez volna kedvünk.