Teljesen leamortizált az autós egy benzinkutat az M7-esen

Egy 50 éves budapesti férfi haladt tegnap az M7-es autópályán a Balaton felé a kora esti órákban, amikor Martonvásár közelében egy út melletti benzinkútnál tankolni szeretett volna. A lehajtósávhoz érve az autója megcsúszott a vizes úton, majd a töltőállomásra besodródva az egyik kútoszlopnak nekiütközött, végül egy ott parkoló autónak is nekicsapódott.

Addig ugatott a bunkó autós amíg gázspray-t kapott az arcába

A Ford sofőrje a tizes skálán tizenegyig tekerte a kreténmérőt, eszetlenül előzött, az elé tántorgó videót rögzítő autós mellett még el tudott menni, sőt a teherautó mellett is, de inkább fékezett.

Fékezett, hogy valahogy megállásra kényszerítse a másikat, mert biztos csak azzal tudta volna megoldani a helyzetet, ha kiselőadást tart az ablakon át. Ez az első akció nem sikerült, de végül mégis megálltak mindketten, és a végső csattanót egy vélhetően előkerülő paprikaspray adta meg.