Azt hiszed már mindent láttál, akkor Anna képei után gondold ezt át

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Anna Vakili arról híres, hogy a görögdinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje, és 24 évesen is újabb és újabb beavatkozásokra készül. A legrosszabbul azt viseli, ha intelligenciája hiányosságát vonják kétségbe. Anna nemrég megosztotta követőivel nagy álmát, hogy lassan gyereket szeretne. Párjával szerinte teljesen hétköznapi életet élnek, ennek ellenére, van hogy külseje miatt őt számos kritika éri.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a párom és a családom az elsők” – mondja a modell, aki nemrég közösségi összefogást indított rászoruló nők plasztikai beavatkozásainak finanszírozására. Meli amúgy zenét is szerez, a közeljövőben ezt az oldalát is szeretné jobban megmutatni közönségének.

Többek között Anna miatt is sajnáljuk, hogy vége lett a strandszezonnak

Reméljük a nyáron mindenkinek jutott ideje egy kis kikapcsolódásra és nem a munkahelyen kellett eltöltenie azt a három csodás hónapot. Szeretjük a nyári hónapokat, nem csak a meleg és a jó idő miatt, ettől azért sokkal többről van itt szó.

A nyarat számtalan velejárója miatt lehet kedvelni. Ott van rögtön a strand, ahol felfrissülést hozó medence mellett tolhatjuk befele a sajtos tejfölös lángost, elszédülhetünk a liter számra ivott hideg malátától és legeltethetjük a szemünket. Ezt az életérzést adja most vissza nekünk Anna akivel bármikor elutaznánk egy jó nyaralásra de mivel most már jön a hideg ezért egy wellnessre se mondanánk nemet.

Anna mellé szívesen leheverednénk a függőágyba

Ugyan még nincs vége a nyárnak, de mi egész évben azon dolgozunk, hogy minden nap elhozzuk nektek a legmelegebb évszak hangulatát. Ezúttal Anna Ávila-ra esett a választás, aki természetességével igazi üde színfoltja a mai napunknak. Szóval ha unod a munkát és ha már a kávé se használ akkor nézd végig Anna képeit és meglásd el is repül ez a munkanap is.

Anna már mi megint ez a hatalmas kanna?

Szinte minden nap újabb és újabb, a szemünknek ínycsiklandozó tartalommal örvendezteti meg követőit Kelemen Anna. Ezúttal is megtornáztatta a szemünket.

Kelemen Anna újabban mindig odadob valamit magából, sokszor olyan mintha egy húsboltba tévednénk be, ahol a bőség zavarában nem is tudjuk hirtelen mit válaszunk. Megunhatatlan és mindig akad új ötlet a tarsolyában.  Nemrég is így tett, amikor sminkelés közben mutatta meg gigantikus kannáit.

Képei mellett sokszor beszél furcsa szokásairól is, legutóbb elárulta, hogy miért jár a férfi mosdóba.

“Sokáig hezitáltam, megosszam-e veletek a nyilvános mosdókhoz való viszonyomat… döntöttem! Szerintem nem én vagyok egyedüli nő, aki simán, nyilván kopogás után, de bemegy a férfi mosdóba. Praktikus, izgalmas, bevallom, meg persze most már senki sincs biztonságban…Komolyra fordítva, vajon fordítva is működhet a dolog ,vagy a pasikat ezért jobban megköveznétek?” – zárta sorait Anna.

Anna kivitt minket a mezőre, és kedvünk lett volna bevinni a málnásba

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Kirándulni jó, először is friss levegőn vagyunk másrészt felfedezhetünk csodálatos helyeket, ahol ember fia nem nagyon jár. Persze az ilyen lakatlan helyeken egyből az jut az eszünkbe, hogy milyen jó kis helyszín ez egy rögtönzött “tornaórához”, ezért mindenképpen érdemes a párunkkal útnak indulni. Ezt a csajt garantáltan magunkkal vinnénk.

Többek között Anna miatt is nagyon várjuk, hogy végre nyár legyen

Reméljük a nyáron mindenkinek jut ideje egy kis kikapcsolódásra és nem a munkahelyen kell majd eltöltenie ezt a három csodás hónapot. Szeretjük a nyári hónapokat, nem csak a meleg és a jó idő miatt, ettől azért sokkal többről van itt szó.

A nyarat számtalan velejárója miatt szeretjük. Ott van rögtön a strand, ahol felfrissülést hozó medence mellett halálra zabálhatjuk magunkat a sajtos tejfölös lángosból, elszédülhetünk a liter számra ivott hideg sörtől és legeltethetjük a szemünket a lányokon akik fürdőruhában élvezik a napsugarak jótékony hatásait. Ezt az életérzést adja most vissza nekünk Anna az orosz származású tündér.

Anna kannái csak úgy vonzzák a tekintetet

Annácska továbbra sem szégyenlősködik, örömmel mutatja meg magát a követőinek: most éppen gigászi méretű kannáin volt a sor, amelyeket fekete fürdőruhája már alig bír tartani. Szokásához híven egy aprócska gondolatot is kaptunk a képhez: Anna most gondolkodásra ösztönöz mindenkit.

„Legyen Szép Napotok, Drágáim! Használjátok a fejeteket, végülis azért van a nyakatokon!” – írta a cseppet sem hivalkodó Instagram-képhez.

Anna mai tanácsa: addig húzogassuk rajta kezünket míg gyönyörű tiszta és fényes nem lesz

Kelemen Anna is bezárkózott, de otthon sem tétlenkedik. A maga módján, egy oktatóvideóval próbálja megmutatni, hogyan is kell a zöldségeket a vásárlás után fogyasztásra előkészíteni. Nagyon fontos a szakszerű fertőtlenítés, és a bacik eltávolítása.

Fogjunk egy szép kemény,érett darabot és tartsuk bő víz alá,alaposan kenjük be mosogatószerrel és laza de határozott csuklómozdulatokkal addig húzogassuk rajta kezünket míg gyönyörű tiszta és fényes nem lesz!” – írja Anna. 

Anna nem vacakolt, amit felrakott az már kőkemény poresz

Kelemen Anna már érzi a tavaszt, ennek megfelelően kinyílt mint az ibolya a mezőn. Anna hozta a tőle megszokott vonalat. Nem, ezúttal sem síoverálban írta le magvas gondolatait. Szeret hangot adni véleményének, gyakran emel szót az állatok védelmében, de van hogy a politikai vonalat is érinti. Ma nem akart beszólni senkinek csak egy klasszikust idézett:

“Él Woodstock jelszava:”make love not war!” – írta fotója mellé, amit csoda, hogy eddig még nem tiltott le a közösségi oldal.

Anna alaposan elpaskolta püspökfalatját

Zseniális felvétellel hálálkodott rajongóinak Kelemen Anna! A szőkeség ezúttal finom csomagolásban állt a kamera elé, majd megmutatta, milyen remekül tud táncolni. Megtekerte a popeszt és el is paskolta, így köszönte meg, hogy 60 ezer követik az Instagramon, illetve egy bölcsességet is mellékelt a videó mellé:

„Vasárnapi záró videó és egyben köszi a 60 ezer követőt. Elmaradt a sok komolyság mellett a segg, ami egy barátom szerint az új pi.., várom a hozzászólásokat ez is közhasznú” – írta Annácska, és természetesen záporoztak is az őt dicsérő kommentek bőségesen.