Bár varrónő lenne Anastasia, akkor mondanánk neki, hogy vegyen be pár centit a nadrágból

Anastasia természetesen nem varrónő, hanem influenszer de abban legalább profi.

Kylie Jenner legjobb barátnőjeként híressé vált Anastasia Karanikolaou már nem csak barátnője árnyékában él, hiszen Instagram-oldalát több mint 10 millióan követik. Nem véletlenül. A leginkább modellként dolgozó lány még 11 éves korában ismerkedet meg a Jenner-lányokkal és lettek elválaszthatatlan barátok. Azóta jó pár év eltelt és Anastasia sikeres üzletasszony lett. Elsősorban a divat világában üzletel de a szépségápolási területen is vannak érdekeltségei.

Anastasiának egyébként van egy testvére is, aki bár kisebb követőtáborral rendelkezik mint a kerekded Ő, de ő is genetikai lottó nyertes.

Nem kell ide szakszerviz, alaposan átvizsgáltuk Aida-t és megállapítottuk, hogy miden rendben van

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Aida egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van.  Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Kyra tanárnő szeretett volna lenni, de hamar letett erről a pályáról

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a diákokkal a szertárban. Pedig mi képzeletben minden helyiségben megszeretgettük Őt és jó pár álmatlan éjszakánk volt miatta.

Bemutatjuk nektek Kyra-t, aki tanár szeretett volna lenni mivel mind a két szülője ezen a pályán dolgozik. Azonban látta, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe ősei nap mint nap. Nem szerette volna, hogy Őt is felőrölje ez a hivatás. Ahelyett, hogy folytatta volna tanulmányait úgy gondolta egy sokkal biztosabb megélhetést választ magának.

Szerint egyébként egyáltalán nem gáz, hogy ez a munkája jelenleg, hiszen mindig is elégedett volt magával, és magabiztos volt. Az már csak plusz, hogy ezt mások honorálják neki és nem csak azért, mert nem kell az anyagiak miatt aggódniuk.

A szomszéd lány vendégül látott minket

Jessica körül aztán tényleg mindig forr a levegő. Átlagos lánynak tartja magát, ennek ellenére rajongói odáig vannak érte, ugyanis természetes bájával férfiak ezreit ejti rabul az örök vidám lány. Azaz ha pontosak akarunk lenni, akkor jelenleg 200 ezer követője van instagram oldalán.

Igazi törékeny szépség, tele életkedvel ,akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

A csempevágó nem olyan éles, mint Daniela égnek álló ( . ) ( . )

Ismerjétek meg Daniela-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 4 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Daniela talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is. De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

Azért nem talál Lily munkát, mert a férfiak megvadulnak tőle

Lily azért kesereg, mert nem talál munkát. A baj nem a képzettségével és képességeivel van. Sőt, vele igazából semmi probléma nincs, a férfiak azok, akik odáig vannak a kinézetétől és nem tudnak illendően viselkedni. Bár Lily jelenleg egyedülálló, egykori párja nem volt szűkmarkú vele: összesen 29 milliót költött exe szépségére, aki a beavatkozásoknak köszönhetően most úgy néz ki, mint egy két lábon járó Barbie baba.

A Los Angeles-i hölgy nemcsak a stúdióban, a konyhában is remekel. A kellemeset a hasznossal összekötve gyakran készít főzős videókat. Mindemellett gyermekkora óta imádta a Barbie-kat, mindig is úgy akart kinézni, mint ők. 17 éves volt, amikor úgy döntött, hogy Ő is úgy akar kinézni mint egy baba. Azóta többször végeztek rajta különböző szépészeti beavatkozásokat.  Egyiket sem bánta meg, jelenlegi külseje sokkal jobban tetszik neki annál, ahogy a természet eredetileg megalkotta őt.

Elküldték az étteremből Emily-t mert a ruhája túl ment minden határon

Erika Helin finn szépségkirálynőt és modellt ruhája miatt küldték ki egy étteremből.

Erika Helinnek kellemetlen élményben volt része egy helsinki étteremben, egy biztonsági őr ugyanis kizavarta onnan.  Az Instagramon azt mondta, épp beszélgetett valakivel, amikor az őr – látszólag minden előzmény nélkül – odament hozzá, és elkezdte kifelé tessékelni. Amikor Helin rákérdezett, hogy mégis mi a gond, az őr arról magyarázott valamit, hogy a felsője nem illik az éttermi környezetbe. Helin valószínűleg nem fogta vissza magát aznap se de, mint mondta, így sem értette, hogy a biztonsági őr miért viselkedett agresszívan, mintha személyes támadásnak élte volna meg a helyzetet.

 

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Gianna is kipakolta

Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön kettőt is kapunk.

Tudtátok, hogy a WHO ajánlása szerint az egészséges ember számára napi 400 gramm zöldség és/vagy gyümölcs bevitele szükséges? Nem vagyunk nagy fogyasztók mert azért a húsokat jobban szeretjük de a mostani gyümölcskosárra nem tudtunk nemet mondani.

Gianna egy elég színes egyéniség, meglehetősen sokoldalú lány. Modellként és színésznőként is kipróbálta magát, és már három mozifilmben is megmutatta tehetségét. Ezúttal otthonról üzent, vagyis inkább tálalt fel nekünk egy egészséges és energiában gazdag gyümölcstálat. Ezt a két almát minden nap szívesen fogyasztanánk.

A köztudottan nagy étvágyú Tracy-vel már senki sem mer randizni

Tracy a brit kétgyermekes anya egy tévéműsorban beszélt arról, hogy az ő “étvágyát” szinte lehetetlen csillapítani.

Ő tipikusan azon anyák körébe tartozik, aki miatt szívesen mennek az apukák is szülői értekezletre. Elmondta, hogy naponta kétszer-háromszor is megadja magának mindazt amire a mézes csupra vágyik, természetesen emellett még az aktuális párját is folyamatosan nyüstöli.  Tracy azonban nem büszkeségből mondja mindezt, segítséget szeretne kapni, mivel mániája sorba teszik tönkre párkapcsolatait. Mint mesélte, legutóbbi párja csupán öt hónapig bírta a strapát. Az influencer-személyi edző állítja, letört, depressziós lesz, ha nem tud naponta közel egy tucatszor kolbászt kapni. Bár szeretne másként élni, a vágyai nem hagyják.