Eva a szomszéd lány vendégül látott minket egy jó kis gyümölcskosárra

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Eva kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel.

Lehet egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget. Ennek köszönhetően már több mint 3 millió követője van, ami nem rossz, de ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is. A hölgy egyébként hatalmas sportrajongó, legtöbbször NFL-meccsekről jelentkezik be. Ezúttal azonban szó sincs amerikaifociról, de két labda azért mindig van nála.

Maria-t látva meg kellett innunk egy nagy bögre tejet

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Maria-t. Annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye a sütemények között, bár Őt nyugodtan fogyaszthatják a cukorbetegek is. Tényleg egy bájos tünemény, és nem csoda, hogy ezek után húzóra meg fogsz inni 1 liter tejet.

El kell mennünk egy jó szabóhoz mert Diana után nem sok gomb maradt a nadrágon

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni a fejünket. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Diana-t is, aki huncut mosolyával könnyen válhat a mai nap fénypontjává.

A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre – és ez igaz. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelmei, hangulata tükröződnek benne. A mai nap Diana fog úgy nézni ránk, hogy attól a lábunk is megremeg. Ő egy nagyon feltűnő jelenség. Első ránézésre is megállapítottuk, hogy vélhetően nem a postán ragasztja a bélyegeket. Fürdőruhákat reklámoz, és gyakorlatilag nincs is olyan típus, ami neki ne állna jól. 2 millió követővel rendelkezik instagram oldalán. Nektek is nagy kedvencetek lesz, ha végignézitek a képeit, ezt nyugodt szívvel ki merjük jelenteni de előtte nézzetek egy jó szabót mert a gombokat vissza kell majd varrni.

 

Patty tehetségét látva meg is van a kedvenc TV műsorunk

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

A világ nagyot változott most már tényleg az a lényeg, hogy ki tud eladni egy műsort és ki az aki le tudja kötni a nézők figyelmét, ehhez pedig nem diplomára van szükség ezt jól tudjuk. Itt van mindjárt a mexikói Patty Lopez. A  műsorvezető megjelenésével azonnal eltekeri bármely férfi TV néző fejét. A híres tv személyiség ezen felül él hal a fociért. Kedvenc klubja a Club América és ha szurkol, minden gátlást ledob magáról. Óriási szerencsénk, hogy élete történéseit a 2 millió követővel rendelkező Instagram-oldalán is megosztja.

Ahogy Maria sütöget a konyhában, az felér egy cukrászati remekművel

A csinos orosz Maria Liman jelenleg Angliában él, és mivel nagyon szereti az ottani körülményeket ezért esze ágába sincs visszatérni Rosztovba. Fotósok hada lesi minden mozdulatát, ha kimozdul otthonról, elvégre Maria nincs szűkében annak, amiért egy nőt érdemes szemügyre venni.

Maria odahaza nemrég fejezte be a Varjag című tévéfilm-sorozatát, melyben elbűvölő, uralkodni vágyó nőt alakít. Tervei között dédelget egy újabb Bond-filmben való fellépést, és a Trónok harcában is szívesen megformálna egy szerepet. Amúgy az idejét múzeumokba és éttermekbe mászkálással tölti, és nagyon szeretne egy igazi férfit maga mellé, akivel tartalmasan tölthetné ki az estéit.

Ezúttal a konyhájába engedett egy kis bepillantást, és megmutatta mi vár arra a férfire aki desszertet kér tőle. A zserbót és a rigójancsit felejtsük el, egy doboz tejszínhab ennél sokkal többet fog érni.

Ennek a spanyol hölgynek olyan szemtelen fertálya van, hogy a telefonunk se bírta

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

A mai nap lánya Mara. Róla azt kell tudni, hogy olyan masszív kipufogója van, hogy ökölbe szorított kézzel, verejtékes homlokkal, olykor felszisszenve néztük végig a képeit. Mara már nem kispályás, az is mutatja, hogy már 11 millió követője van.  Belegondolni is szörnyű, hogy közülük hányan kaphatnak a szívükhöz, amikor gondol egyet és kitesz magáról egy képet. Bizony sokat nem láthatjuk szemből, Ő is tudja, hogy mi az erőssége. Látszik, hogy rengeteget edz rá. Van aki nem harapna bele?

 

Ana-val szívesen felvennénk a CSOK-ot

Kétség nem férhet hozzá, hogy Ana a közösségi oldalak egyik ragyogó csillaga, de ha nem hiszed akkor most bebizonyítjuk neked. Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint 12 millió követőt tudhat magáénak az instagramon.

Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Anát nem kell etetni, megvan neki mindene, ahol kell, ha érted, mire célzunk. Továbbá saját fitness videókkal nyomul a YouTube-on, amiből szintén csurran-cseppen neki néhány ezer dollár. Szó se róla, ha szükségünk lenne egy személyi edzőre biztos őt keresnénk fel először.

Ha rossz napod van akkor ma Josefine fogja elűzni az esőfelhőket a fejed felől

Josefine jogosan lehet a sógorok büszkesége, ugyanis Ausztriában lakik. Ebben a lányban nem találtunk hibát.

Az osztrák konyha igencsak változatos, hisz ahány tartomány, sőt régió, annyiféle specialitással találkozhatunk, de talán Ők állnak hozzánk e téren a legközelebb. Elég ha csak annyit mondunk, hogy bécsi szelet,  fiákergulyás, krumplisaláta vagy a Sacher-torta csak hogy a legismertebb fogásokat soroljuk. Most azonban egy fincsi desszerttel készültünk.

Josefine úgy jó ahogy van. Mondhatnánk a jelzőket de felesleges, aki nem látja az vak. Előre szólunk, az olyan költői kérdésekkel, mint hogy tud-e galuskát szaggatni, vagy fel tudja-e adni a csekkeket a postán, nem vagyunk hajlandóak foglalkozni.

Nem voltunk még Vietnámban, de ma egy kiváló idegenvezető lesz a segítségünkre

Szépségverseny a világ minden táján van. Olyan ez nekünk mint egy étlap, amit jó végiglapozni és mindenki talál a számára megfelelő csemegét. Most elrugaszkodunk a magyar “ízektől” és a távol keletig meg se állunk.

Vietnám délkelet-ázsiai országa az Indokínai-félsziget keleti részén helyezkedik el. Északról Kína, nyugatról Laosz és Kambodzsa, keletről pedig a Vietnámi-öböl határolja. Vietnám kultúrája igazán sokszínű és nagyon különleges. Bájos rizsföldek, egzotikus tengerpartok, gyönyörű hegységek, pezsgő városok, ínyenc gasztronómia és vendégszerető, hagyományőrző helyiek várják az utazókat.

Azonban a helyi nevezetességek és természeti adottságai mellett találunk itt még más rejtett kincset is. Itt van nekünk Waew akit szívesen megkérnénk arra, hogy legyen az idegenvezetőnk. Biztos jól telne vele egy hét, nagyokat kirándulnánk és megkóstolnánk a helyi ételeket is. Aztán remélhetőleg este készülne nekünk egy kis desszerttel is.

Lauren csúnya textilallergiával küzd, ezért amikor csak tudja tesz ellene

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Lauren kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet, hogy csak egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget.

Lauren 1996. november 5-én született az Egyesült-államokban. A lányt számos reklámban, zenei videóban, naptárakon és magazinok címlapján is láthattuk. Mondjuk az kész csoda, hogy az isnta profilját még nem függesztették fel ahol már közel 1 millióan követik Őt. Ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.