Jess bár nem tehet róla, de annyira édes, hogy meg kellett kóstolnunk

A mai nap egy olyan édességet hoztunk nektek, amit még a cukorbetegek is vígan fogyaszthatnak, és ebbe tényleg egyetlen dietetikus sem tud majd belekötni. Ő nem más mint Jess Hopson. Az ausztrál lány még csak most bontogatja szárnyait influencerként de máris 24 ezer követőt toborzott magának. Ennek az oka, hogy nagyon csinos, másrészt nagyon cuki. Tényleg egy kis tünemény, szóval fogyasszátok egészséggel.Jess bár nem tehet róla, de annyira édes, hogy meg kell zabálnunk

Szegény natasának textil allergiája van, ezért amikor tudja messziről elkerüli

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Natasa kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet, hogy csak egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget. Natasa 60 ezer követővel még belépőszintnek számít, de ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.

Na ezért ne állj meg a leálló sávban slagolni az autópályán

A Magyar Közút közzétett egy videót, amelyen az látszik, hogy egy robogós a közlekedési szabályokat megszegve az autópályán haladt, miközben kis híján elütötték.

A motoros az M85-ösről hajtott fel az M1-esre, ahol Hegyeshalom irányába ment tovább. A térfigyelő kamerák felvételén látszik, hogy szinte végig a leállósávon vagy autóöblökben haladt, és amikor elfáradt menet közben, akkor fogta magát és megállt egyet tornázni a száguldó autók mellett.

A robogós az autópályán lévő csomópontoknál, lehajtóknál is úgy ment egyenesen, mintha teljesen egyedül lenne ott.

Ráadásul utána forgalomtól elzárt területen, záróvonalon is áthajtott. Később aztán megállt a leállósávban, mert vizelnie kellett, de pont ekkor érték utol a rendőrök, akiket már korábban riasztottak a kamerás felvételek alapján a Magyar Közút munkatársai. A rendőrök a leállósávon keresztül lekísérték őt az autópályáról.

Majka feleségét így még tuti nem láttad

A rapper még szombaton lépett fel a Volt fesztivál nagyszínpadán, melyről korábban már több fotót is videót is megosztott – most azonban egy teljesen más poszttal jelentkezett. Mint kiderült, a fellépésre felesége, Majoros Hajnalka is elkísérte, aki a backstage-ben egy hatalmasat bulizott, erről pedig videó is készült.

“Hajnal mulat” – írta Majka a videóhoz, melyet Instagram-oldalára töltött fel. Íme:

Alice pont annyira izmos, amitől még mi is elégedetten dőlünk hátra

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és szó nélkül elhívnánk őket randira, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Alice Matos is imád edzeni. Nem árultunk el vele nagy titkot, hisz ha valaki végignézi a képeit erre önmagától is rá fog jönni. A lánynak már most majd közel 2 millió követője van. Szerintünk ez az izmosság még belefér. Ha még kidolgozottabb lenne az már szerintünk sok lenne.

Monica az a tanárnő akitől szívesen tanulnánk

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a diákokkal a szertárban. Pedig mi képzeletben minden helyiségben megszeretgettük Őt és jó pár álmatlan éjszakánk volt miatta.

Bemutatjuk nektek, Monica Huldt, aki éveken át tanított, ám a munka az évek alatt egyre jobban felőrölte. Munkája mellett ráadásul a doktorijára is készülnie kellett, ami ugyancsak rengeteg energiát őrölt fel – és még a keresete is olyan alacsony volt, hogy szinte egyik napról a másikra éltek.

Egészen pontosan 7 évvel ezelőtt hozta meg azt a döntést, hogy nem tanít tovább történelmet és hittant a helyi gimnáziumban, inkább egy sokkal jövedelmezőbb szakmát választ. A poén az egészben az, hogy régi tanítványai is csengetik a lóvét, hogy élőben láthassák őt.

A 43 éves nagymama pogácsát nem süt ugyan, de átmennénk hozzá egy vasárnapi ebédre

Elég komoly, hogy valaki már 43 évesen elmondhatja magáról, hogy nagymama, de hogy ilyen jól nézzen ki arra nincsenek szavak.

Alice Vasquez  első pillantásra semmiben sem különbözik azon fiatal anyáktól, akik edzéssel ütik el az idejüket, miután gyermeküket beadták a bölcsibe. Csakhogy Ő nem a lányához, hanem az unokájához siet haza. A kaliforniai jógaoktató nyugodtan nevezhetne a világ legformásabb nagymamája címre. 16 éves volt, amikor megszülte első gyermekét, aki szintén 16 évesen esett teherbe, és így immár unokája is van. A csinos nő saját bevallása szerint élvezi az életet, és nagyon boldog, hogy már közel 20 ezren követik a közösségi oldalán.

Vasquez azt mondja, rengeteget tesz azért, hogy megőrizze korát meghazudtoló külsőjét. Nem spórol a különböző kozmetikai szerekkel, krémekkel, szérumokkal és kenőcsökkel, kínosan ügyel rá, hogy eleget aludjon, emellett természetesen minden nap mozog és egészségesen étkezik. Azt mondja, csak nagyon indokolt esetekben lógja el az edzéseit, és minél öregebb, annál keményebben dolgozik.

A mai nap Dianna fogja tálalni a desszertetünket

Az emberek többsége nem szeret edzőterembe járni. Úgy van vele, hogy ott mindenki jól néz ki és biztos kinézik onnan. Erre csak azt tudjuk mondani, hogy mindenki elkezdte valahonnan és senki sem úgy született, hogy tökéletesen kidolgozott izmai vannak. Nem akarjuk feleslegesen jártatni a szánkat, ha Dianna nem győz meg arról, hogy a sportolás jó dolog akkor senki.

Dianna Dahlgren egy igazi adrenalin függő csaj, aki imádja a sportokat. 13 évesen kezdte a modellkedést a Kaliforniában élő lány, aki az edzőtermek világában érzi jól magát. Nem is csoda hisz többszörös IFBB Pro verseny győztes. Ennek ellenére azonban egy kicsit sem félti magát, mert kedvenc időtöltése a terep motorozás.  Mi is elvinnénk egy körre…..

Olyan fejedelmi fara van ennek a 21 éves lánynak, hogy még az orvos is megdöbbent

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Daisy Keech is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Sokan megvádolták, hogy tökéletes fara az orvos és nem a természet művé. Ő természetesen ezt cáfolta, de hogy elhallgattassa a kételkedőket, egy orvos szakvéleményét is kikérte. A vizsgálatról készült videót ki is posztolta, a képre kattintva mutatjuk az eredményt:

Pincérkedés indított el a százmilliók felé

Van, aki gyorsétteremben kezdi, vagy épp pincérnőként, de aztán ráébred: valami mást akar kezdeni az életével, ma pedig már százmilliói vagy akár milliárdjai vannak. Olyanról azonban ritkábban hallunk, hogy épp a pincérnősködés hozza meg valakinek az első milliókat. Pedig a Miamiban élő Nel Peralta épp ilyen karriertörténetet tudhat maga mögött: egy év alatt kétmillió dollárt, átszámítva 760 millió forintot hozott össze, azaz van mit a tejbe aprítania.

Pedig nem volt ez mindig így.

“Sok mindennel foglalkozom, és jellemzően úgy tanulok bele, hogy csinálom. Hibázok, de egyre jobb leszek. – magyarázza Nel a Truly videójában, a szerénységet még messziről sem ismerve.

A fiatal milliomos elmesélte: szegény környéken nőttek fel New Yorkban. Hogy innen kiszakadjanak, a szülei úgy döntöttek, Miamiba költöznek. Egy napon valaki megemlítette neki, hogy miért nem pincérnősködik a tengerparton?

“Amikor elkezdtem kiszolgálni és posztolni, az őrült egy helyzet volt, megváltoztatta az életemet! Annyi pénzt kerestem, amennyit soha nem láttam még. A fiatal nő akkor érezte, hogy egyenesben van, amikor egyetlen este alatt összesen 8000 dollár, azaz 3 millió forint borravalót kapott.

Később már nem csak italokat vitt ki, de gyakorlatilag a vendégek minden felmerülő kérését intézte, és bizony itt luxuselvárásokról és luxuskliensekről volt szó. Ha valakinek például egy jacht kellett, elintézte a bérlését, emellett egy idő után az összes klub tulajdonosával jó kapcsolatot ápolt.