Nora nem mai csirke, de azért egy közös tornára csatlakoznánk hozzá

A jógát korra, nemre és alkatra való tekintet nélkül bárki űzheti, aki szeretné elérni a tökéletes külső-belső harmóniát. Nora Segura influencer és jógatanár, és nagy híve a test szabadságának. A Los Angeles-ben tevékenykedő jógatanár az egészséges életmód megszállottja, a jóga szerelmese, amit kifejezetten textil nélkül is űzni. Legszívesebben leheverednénk egy jógamatracra szorosan melléjük egy hideg sörrel és máris árad a zen.

Az ártatlan barna szem csak álca, Sophie most megragad és nem ereszt

Van az a mondás, hogy a jóisten valakinek ad, valakitől pedig elvessz. Azt már most ki lehet jelenteni, hogy Sophie Mudd-nak többször is adott.

Sophie Mudd és dinnyéi a segítségünkre siettek és megmentették a napunkat. A 21 éves amerikai lány szépsége egészen magával ragadó. Olyan igazi természetes szépség, akinek mindig tudnánk örülni ha egy utcában laknánk vele, és szembe jönne velünk. Közösségi oldalán már több mint egy millióan követik és elnézve az isten adta adottságait ez a szám még a sokszorosa lesz jövőre. Annyira érdekes, hogy ha a valamelyik közértben futunk vele össze egy melegítőbe akkor akár egy átlagos csaj, viszont ha oda kell tennie magát akkor pedig megáll körülötte a levegő ha megjelenik. Szóval az ártatlan szempárral csak óvatosan.

Jessicanak tuti focilabda volt a jele az oviban, mert van neki kettő

A cosplay mára valóságos hivatás lett, épp ezért az olyan profi művelők is megszülettek, mint Jessica Nigiri. Tényleg képes bárkivé átalakulni, legyen szó férfiról, nőről vagy mitikus lényről, a hasonlóság pedig egészen megdöbbentő. A costume play összevonásával létrejött cosplay régebben csak az igazán elkötelezett kockák privát szórakozása volt, mára azonban valóságos előadó-művészetté vált. Egyre többen adnak az élethű parókákra, profi jelmezekre és tökéletesen kivitelezett sminkre.

Visszatérve Jessicára kijelenthetjük, hogy nagyon szerencsés a párja, mert ha kell miden nap új nő várja otthon a jelmezeknek köszönhetően. A 30 éves lány elképesztően kerek mindenhol, ahol kell, nehéz ilyen megjelenés mellett a jelmezre koncentrálni, de azért megpróbáljuk.

Ha létezik etalon ( . ) ( . ) , akkor bizony Haylee tálcán kínálja

Minden férfinak más az ízlése, különböző kajákat szeretünk, különböző sportokat űzünk, és a nőkben is más-más dolgot szeretünk. Valaki a mellehúsát, mások a farát preferálják de abban egyetértünk, hogy szeretjük a szép nőket.

Most egy olyan hölgyet hoztunk el nektek, aki etalon lehet minden nő számára. Férfi nincs akinek ne ugrana ki a szeme, egy ilyen alak láttán. Haylee minden lehetséges platformon jelen van és nem mondható érdektelen szépségnek. Van az a mondás, hogy isten valakinek ad, valakitől pedig elvesz. Hát neki aztán jutott bőven mert nem igen tudunk a szemébe nézni olyan látvány tárul elénk. A legszebb az egészben az, hogy ráadásul természetes, beavatkozástól mentes. Nem tudjuk Ti hogy vagytok vele, de mi meg is éheztünk, lehet megyünk és megiszunk egy pohár tejet.

Olivia mindent megtesz egy jól sikerült fotóért és ennek mi vagyunk az igazi nyertese

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

Olivia Jones insta oldala csoda, hogy még létezik. Erősen feszegeti a határait, bár képei inkább művésziek de ettől olyan izgalmasak. Arra gondoltunk, hogy ha már ilyen szomorkás az idő odakint, akkor legalább egy igazán üdítő személlyel dobjuk fel a hangulatunkat. A képeit elnézve tényleg olyan érzésünk támad mintha nekünk állna modellt egy festményhez. Szívesen megfestenénk, bár életünkben nem volt még kezünkben ecset.

A tetoválóművész képeit látva még mi is nagyon nyeltünk a kávénkba

Vüdü Dähl tetoválóművész már kisgyerekként is sokat rajzolt, és kb 13 éves lehetett amikor megtudta, hogy az egyik barátja hobbiként tetoválni szokott. Bár szülei meglehetősen rövid pórázon tartották és szigorú szabályok szerint nevelték, ennek ellenére titokban beleásta magát Ő is a tetoválás művészetébe.  Barátja nem rendelkezett a legjobb felszereléssel, és nem volt igazán tehetséges, de rajta keresztül kapcsolatba került ezzel a művészettel. Az első tetoválását is tőle kapta. Nem sokkal később megvette saját tetoválógépét, és hamarosan varrni kezdett vele. 16 évesen útra kelt, azóta bejárta Európát és számos tetoválószalonban dolgozott. Mára pedig már saját szalonját vezeti és mellette az Instagram oldalán mutatja meg magát, a képeket elnézve csak az a kérdés, hogy meddig.

Michelle forróbb mint a legtikkasztóbb kánikula, de azért nem hagynánk ki

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Van az a mondás, hogy aki szép az reggel is szép. Ez valóban így van, nem kell ahhoz kilónyi smink, és kisestélyi, hogy valaki magával ragadó legyen. Az egésznek a titka a kisugárzás, a természetesség. Mert van, aki egy melegítőben porszívóval a kezében is olyan kisugárzással bír, hogy csak pislogunk. Bemutatjuk nektek Michelle Hayden-t, aki elvileg színésznőként keresi a kenyerét de rá abszolút illik az előbb leírtak.  Fogalmunk sincs mennyire tehetséges, de a képeit elnézve nagyon ez nem is érdekel minket. Kicsit szétnéztünk az insta képei között és azt kell, hogy mondjuk párszor igencsak nagyra nyílt a szemünk. Nagyon rendben van a leányzó.

A végzetünk ezúttal szőke hajjal érkezik Ekaterina személyében

A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak a méz és aranyszínű hajkorona. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból

A mostani sorozat címe az is lehetne, hogy szeretettel Oroszországból. Elég csak végignézni Ekaterina Enokaeva képeit és már rá is jössz, hogy miért. 1 millió követő elég indok volt arra, hogy most Ti is lássátok Őt. Jekatyerina 1991. decemberében született Moszkvában, 170 centi magas és nem rest megmutatni azt amivel az isten megáldotta. Kár ragozni, és ódákat zengeni róla, egyszerűen látni kell. Nehéz ellenállni egy ilyen szempárnak.

Debbie jól tudja, hogy mi a legszebb születésnapi ajándék

Szülinap, névnap, karácsony. Ilyenkor remélhetőleg mindenkinek csurran cseppen egy kis ajándék. Szeretjük a meglepetéseket, és az esetek többségében őszintén tudunk örülni még a legkisebb dolgoknak is. Azonban van egy dolog, aminek minden férfi tud örülni.

Bemutatjuk nektek Deborah St Pierre-t, aki az egyik barátnőjén mutatta be, hogy a nőknek, hogy is kell meglepni a párjukat születésnapon. Maradjunk annyiban, nagyon lennék a barátnő helyében. Persze, a videó megnézése után, szét kellett néznünk Debbie insta oldalán is, hátha akad még nekünk ott valami.  Akadt, és szeretnénk előre jelezni nektek, hogy van a képek között videó is!

Sophie olyan mint a jó fagyi, bármikor elnyalnánk

Van olyan ember vajon a földön, aki nem szereti a fagyit? Mi még egyel se találkoztunk, nem is tudunk elképzelni nyáron olyan szituációt, hogy ne csúszna le egy kétgombócos a kánikulában. Lehet az csoki, vanília vagy bármilyen gyümölcsös.

A mai napra egy orosz lányt tartogattunk nektek. Sophie kétség kívül az a lány, aki már a nézésével képes levenni minket a lábunkról. A “sonnnka” művésznév ne tévesszen meg senkit, ezen a fekete vadmacskán egy deka plusz kiló nincs. Tökéletes mint egy hűsítő fagylalt a nyári kánikulában!