Haddie lenyírta a füvet, de nekünk már attól is melegünk lett

Vége a napnak ilyenkor hazaérve már nem vagyunk hajlandóak dolgozni, csakis a pihenésre koncentrálni.

Ilyenkor a szerencsésebbek kifeküdhetnek a kerti ágyba és nem a panelban kell aszalódniuk. Most mi is így fogunk tenni és csatlakozik hozzánk Haddie is, aki hogy elviselje a tikkasztó meleget úgy dönt minden felesleges textiliától megszabadul. Természetesen a fű sem nyírja le magát, kicsit megdolgoztattuk, de utána lenne ötletünk, hogy mivel engeszteljük ki.

Viva megmutatta a koli szobáját, és átlapoztuk vele a házi feladatot

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Ó azok az egyetemi bulik. Visszasírjuk. Tanulni nem szerettünk, de ha nem volt vizsgaidőszak akkor bizony szinte minden napra jutott egy kis móka. Ilyenkor még az eminens diáklányok is elengedték a gyeplőt. Sok olyan apa szeme fénye kislány van, aki akkor szabadul ki először a szülői házból, és mivel megszűnik a napi kontroll, hajlamosak jobban elengedni magukat. Nincs ezzel gond, majd megtanulják kezelni, ha nem akkor meg mennek haza az első év végén. Viva ma megkért minket, hogy segítsünk neki megírni a házi feladatot, mi természetesen igent mondtunk, de a végén Ő oktatott minket.

Zuzanna megmutatta mit rejt a kabát

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni. A mai nap Zuzanna mutatja meg, hogy pontosan mit is várunk el egy titkárnőtől.

Főnöknek lenni mindig jó dolog, megízlelni a hatalmat és másokat irányítani, de mindez mit sem ér ha nincs egy saját, bevállalós titkárnőnk, aki az ég világon semmihez sem ért csupán tudja, hogy mikor kell a főnöknek egy kis stresszoldás, aki szájrátéttel gyógyítja a fejfájást és aki zokszó nélkül ül fel az asztalra, ha le akarjuk vezetni a stresszt. A szoknya ma is bokára kerül, és kezdetét veszi az igazi munka.

Kailyn a tengerparton dobta fel az esténket

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy Kailyn fel alá sétál, teste szinte eggyé válik a homokkal borított parttal, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!

Nem hiszik el a neten ismerkedő anyukáról, hogy már elmúlt 40

Marcela Alons legújabban a Kim Kardashian által is előszeretettel alkalmazott Drakula-terápiával fiatalodik.

Környezete szerint 10 évet simán letagadhat az a 41 éves OnlyFans-modell, aki mindig is nagy hangsúlyt fektetve fiatalos megjelenésére, mostanában az úgynevezett Drakula terápiára esküszik. Ezen bőrfiatalító eljárás során a páciens vérében található sejtmegújító anyagokat természetes módon feldúsítják, majd meghatározott pontokon, a megfelelő mennyiségben és mélységben az arcbőrbe fecskendezik.

Nos, emellett tette le a voksát Marcela is, aki már eddig is bármit megtett azért, hogy megőrizze üde megjelenését. Igaz, hogy egy efféle kezelés több száz dollárba is kerülhet, a hölgyet azonban nem érdeklik az anyagiak, ha a testéről van szó, hiszen a New Yorkban élő anyuka cirka havi 20 ezer dollárt, vagyis mintegy 7,5 millió forintot gründol össze képeivel. Ennyi pénzből pedig természetesen illik is visszaforgatni valamit, ha már az ember lánya a t estével keresi meg a kenyérre valót. Sőt, ahogyan látszik, megéri, hiszen mint azt Marcela mondja:

“A pasik padlót fognak tőlem. Rendre 30-asnak néznek, pedig 41 múltam” – büszkélkedett.

Patricia igazi focistafeleség, de a mi labdánkkal is eljátszadozhatna

Bemutatjuk nektek Patricia Noarbe-t. Ő egy tipikus focistafeleség. Nem, nem egy NB1 focista barátnője (ott még azért nincsenek olyan bérek), az Atlético Madrid játékosának Marcos Llorente-nek a barátnője. Miért mondjuk, hogy tipikus? Lehet gonoszan hangzik de láttatok már olyan ismert, sztár focistát, akinek átlagos barátnője van és nem olyan aki úgy néz ki mintha egy katalógus fotózásról jött volna éppen. Patricia nem fog rántott húst panírozni, de ellenben jól mutat. Tényleg nem lehet belekötni a testébe, a belső meg érdekel még valakit manapság?

Lucia ünnepélyesen megnyitja az idei dinnyeszezont

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Időjárástól függően a hazai dinnyeszezon általában július elején veszi kezdetét, mi azonban nem tudunk addig várni és kóstolóként hoztunk is nektek két tetszetős darabot. Ember így még dinnyének nem örült, mint amikor megláttuk Lucia áldásos termését. Elmondhatjuk hogy jó év lesz az idei, a termés zseniális és a szüretet mindannyian élvezni fogjuk.

Férfi nincs akinek ne ugrana ki a szeme, egy ilyen alak láttán. Lucia Lachkovic Javorčeková közel 2 millió követővel nem mondható érdektelen szépségnek. Ez azt jelenti, hogy neki elég kirakni napi egy posztot az instára és máris milliókat keres. Ő tényleg nagy fejtörést okozott nekünk, mert nem tudtuk eldönteni,  hogy milyen képeket tegyünk róla ki. Olyat amin háttal van, vagy inkább olyat amin szemből látható. Erős minden irányból

Anna a hidratáltság fontosságára hívta fel a figyelmet, méghozzá p ucéran

Tuti, hogy Kelemen Anna legújabb posztját látva téged is lever a víz, vagyis folyadékot fogsz veszíteni.

Ahogy Kelemen Anna ad tanácsot, úgy csak kevesen tudnak. Neki ugyanis megvan a lehetősége arra, hogy mondandóját megfűszerezze egy kis férfiaknak szánt finomsággal. Az egykori Playmate most azért v etkőzött , hogy felhívja a figyelmet a megfelelő folyadékpótlás fontosságára. Igaz, hogy a fotó láttán az ember fia inkább valami erősebbre vágyik a víznél, no de ne vesszünk el a részletekben!

Ha ilyen szerelésben meszelik le a zsaruk Kittyt, garantáltan ugrik a büntetés

Nem szereti dinnyéit bezárva tartani, ellenben a száguldást annál inkább.

Coconut Kitty láthatóan sem a biztonsági övet, sem a ( . ) ( . ) tartót nem különösebben szereti, bár legyünk őszinték, egy jó fotózáshoz egyikre sincs szükség.  Erős a gyanúnk, hogy nem csak rajongói fejét tudja elcsavarni Kitty, de az alkalomadtán őt igazoltató járőrökét is, főleg ha ilye szerelésben ül a volánhoz:

A huncut lány egyébként, ha épp nem a kocsijában pózol akkor verseket és novellákat ír, melyeket OnlyFans-oldalán oszt meg, néhány fotó kíséretében, természetesen jó pénzért.Persze azért több mint 700 ezer Insta-követőjét sem kell sajnálni, hisz ők is kapnak jó pár finom felvételt.

Stacy bebizonyítja, hogy a természet is képes nagy dolgokat alkotni

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Vége ennek a munkanapnak is. A kikapcsolódásnak többféle módja van, mi most Stacy mellett raktuk le a voksunkat. Felbőszült vadkanként tépnénk le róla a fekete ruhát. Persze először csak játszadoznánk vele, nem sietnénk el semmit, bármennyire is elfáradtunk a napi robotolásban, rá nem sajnálnánk egy egész estét sem. Nem igazán jut eszünkbe jobb időtöltés, ez biztos ellazítana minket.