Párnán térdelve várnak minket vacsorával

nap fény pontja kétség kívül az esti “torna”. Amikor már túl vagy az esti híradón, végigkapcsolgattad a 120 csatornát, amin egy értékelhető műsor sincs, akkor rájössz, hogy csak egy dolog tudja velünk feledtetni a hétköznapok fáradalmait, az pedig egy kiadós lepedő gyűrögetés. Ez esetben egy fekete vadmacska sóvárog az esti betevőért, és elnézve adottságait még repetát is kapna. Tökéletes!

Ma este nem csak az ágyrugó lesz kemény

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok, ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat, vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott esti “torna” miatt. Ezt elkerülendő a csajok mellett nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most egy szöszivel fogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is, de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.

Ha Ő vezetné a hazai főzőműsort, akkor egész nap azt néznénk – videó

Egy kiadós babgulyással, egy szaftos pörkölttel, egy jóféle gulyással vagy egy jól bevált rántott hússal nem kelhet versenyre egyik étel sem. Azonban most jött egy hölgy, aki gyökeresen átalakította a gasztroműsorok hagyományait és kötény helyett Éva kosztümöt ragadott. Scarlett Morgan egy szemrevaló fiatal lány, aki fantasztikus alakkal és telt idomokkal rendelkezik. A lány főzéssel kapcsolatos tippeket ad mindenkinek, aki érdeklődik a gasztronómia iránt, és a tanácsai attól lesznek igazán izgalmasak, hogy eközben semmilyen ruhát sem visel. A csini szakácsnőnek már most rengeteg követője van. Azokkal a dudákkal még húst klopfolni is lehet, de azt nem tudjuk, hogy mennyire ügyes a konyhában. (nem is érdekel)  Szóval hölgyek, feleségek, barátnők, ha azt akarjátok, hogy az uratok megtanuljon főzni, akkor ilyen műsorokat kell nézetni velük és garantált a siker!

Rachel fekete fehérben is megszínesíti a napunkat

Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy a csuromvizes Rachel fel alá sétál a parton, teste szinte eggyé válik a sziklás parttal, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!

Karácsony este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 3.

Itt a karácsony a szeretet ünnepe. A nagy rohanást felváltja a nyugalom, a gyors kajákat pedig a finomabbnál finomabb sültek és sütemények. Aki ilyenkor nem hízik 5 kilót az nem is evett igazán. Reméljük már mindenki megkapta a szokásos gatya-zokni adagját, és már a bejglire ha csak ránéztek is idegrángásotok lesz. Ezzel a forró sorozattal szeretnénk nektek kellemes ünnepeket kívánni, megköszönve azt hogy egész évben velünk tartottatok. Szavak helyett mint azt már tőlünk megszokhattátok beszéljenek inkább a lányok akik most egy kis forróságot csempésznek az ünnepi hangulatba. Boldog karácsonyt!

Karácsony este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 2.

Itt a karácsony a szeretet ünnepe. A nagy rohanást felváltja a nyugalom, a gyors kajákat pedig a finomabbnál finomabb sültek és sütemények. Aki ilyenkor nem hízik 5 kilót az nem is evett igazán. Reméljük már mindenki megkapta a szokásos gatya-zokni adagját, és már a bejglire ha csak ránéztek is idegrángásotok lesz. Ezzel a forró sorozattal szeretnénk nektek kellemes ünnepeket kívánni, megköszönve azt hogy egész évben velünk tartottatok. Szavak helyett mint azt már tőlünk megszokhattátok beszéljenek inkább a lányok akik most egy kis forróságot csempésznek az ünnepi hangulatba. Boldog karácsonyt!

Megyeri Csilla egy szál cérnában pózolt a tengerparton, és nagyon beletemetnénk az arcunkat

Az Ázsia Expresszben szerettek bele az egoztikus országba, így amint lehetőségük nyílt rá, vissza is látogattak. Csilla ezúttal nem nevezetességeket ábrázoló fotóval lepte meg követőit, hanem saját magával Megyeri Csilla posztjában mesélte el, hogy bár Thaiföldön tartózkodnak éppen szerelmével, nem igazán látták a napot Koh Samui szigetén, ezért 350 km-t utazva Phuketig meg sem álltak, ahol viszont gyönyörűen napos időjárás fogadta őket. A  celeb követőinek figyelmét azonban nem a története, sokkal inkább méretes és formás hátsója vonta el.

Ha nem jönnek be a húsos falatok, akkor Ashley nem lesz az eseted

Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék. Bemutatjuk nektek a plus size modellt Ashley Alexiss-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik benne. Egészen pontosan közel két millióan biztos, ugyanis ennyi követője van jelenleg. Vacsorára bizony jól laknánk vele.

Mit tennél az audis helyében ebben a kilátástalan szituációban

Az Audi A4 Avant megállíthatatlanul megindul a csúszós lejtőn, és miután eltalál egy kisbuszt, még a lentebb álló Dodge Durangót is telibe kapja és az is megindul a lejtőn. Az anyósülés felőli oldalon az ajtóba kapaszkodott hölgy annyira megrémült, hogy minden áron meg akarta fékezni a kocsit és arra nem gondolt, hogy neki is baja eshet, őt a becsapódás előtt sikerült félrerántani. A sofőr nem ugrott ki, ő is próbálta a menteni az autót. Mit lehet ilyenkor tenni?